Erdélyi Tibor: Egyetlen haza

         Csuka Zoltánnak meleg szeretettel

Ehhez a földhöz kötözött a sors.
És foglyul ejtett a könnyekkel sózott,
szép, fehér kenyér.
És ideláncol a vér
és nem enged el innen
a szó, a beszéd.
S a szerteszétszórt
sokmillió magyarnak
az Isten se kegyelmez,
mert nincs más hazája:
csak egyetlen, csak ez!

Ideköt a gond is,
a munkátlanság, robot,
sírhalom és viskó,
melyrémes viharokban
pusztult, megkopott.
Ideköt a rög is,
melyet könnyzápor,
vér és verejték áztatott
és amelybe keresztet ültetett
a sors kemény keze.
Jól ácsolta meg!
Nehezen korhad a fája,
és ezért minden, de minden hiába,
mert megmásíthatatlanul
fogvatart, kötöz, nem ereszt
ez a bús, kemény magyar kereszt.
Haza csak egy van!
Nincsen több!
És mindegy, hogy sorsomat
lator módjára
vagy Krisztusként viselem,
ehhez a földöz kötözött a sors:
ennek a keresztjét hordom
szűnös-szüntelen.