Sík Sándor: Dunapart és cella

És ha száll a délután,
Utak magánya hívogatja lábam.
Füzes őszi partokon
Futó Dunának ballagok nyomában.
Fejlehajtva ballagok,
S ismeretlen dallamok
Mély orgonái zsongadoznak
Én ismeretlen énem csarnokában.

Árva cellám négy fala,
Nincs másom a világon,
És a deszkás ablakon
Egy zöld cserép virágom,
S lombon át és üvegen
Egy parányi kék egem:
De térdrehúzó ámulattal
Az újszülött kis Végtelent imádom.