Szenes Erzsi: Pörben az Úrral…

Minek ejtetted le Uram az űrbe a földet.
Minek virágoztattad ki rajta az életet, mint leveles folyondárt.
Minek koronáztad meg kupolás hegyekkel
és miért ezüstözted meg patakok futó csíkjaival!
Minek újrázod meg a tavaszi mámor
és miért teszed ki ablakodba a napot?
Minek és miért, ha én nem láthatom.
Ha a szemem sugara nem ihatja fel a Te dicsőséged, mint kristályos harmatot.
Ha nem magasztalhat Téged az én látásom.
Ha nem láthatom a Te arcod fényét mindenen,
kalász kiszökkenésében,
az anyám szemében,
a boldogok ujjongásában,
a szomorodottak Téged hívásában?
Mire való mindez, ha szemem világát tőlem visszakérted.
S a testem itt hagytad, mint sötét tömlöcöt?
Mire való mindez, ha bennem már csak őrjöngő átok csúcsosodhatik
és nem olvashatom reá mindenre és mindenkire a Te nevedet áldva,
mint szemtől megvert gyermekre a javas asszonyok?!