Somló Sári: Szent anyaföld

A rege így szól: „pusztulunk, – veszünk…
Mint oldott kéve széthull nemzetünk”
Múltak borúja… az idő halad
S e régi gyász – örökre új marad…

Szent anyaföld! Te takaró, te termő!
Oly sok nagyot – dicsőt magadba rejtő –
Hol annyi eszem, áldozatrakészség,
Honszerelem, erő, harcos vitézség,
Tudás, alkotni vágyás, akarat
Porlad – a vérrel ázott hant alatt…
A természetnek mely csúfsága hát,
Hogy termő méhed nem szül büszke fát, –
Sudaras, lombos, égre törő, bátrat,
Gyöngének védőt, – rombolónak gátat,
Buján virágost, gyümölcs alatt hajlót,
Viharnak ellenállva – zúgva zajlót.
S a pusztulást, ha lombhullatva sírja,
Tavasz reménye új rügyekre bírja!
Fakadjon árnyas, lombos szent liget,
A temetők és tört szívek felett, –
S a gyökerek, – egy országot beszőve –
Fúródjanak szívekbe, – agyvelőkbe,
Szívják magukba onnan a hatalmat,
Szent esküvéssel szörnyű fogadalmat,
Szabadsághősök égretörő álmát,
Halódó ajkak űrbe vesző átkát,
És megtorlást, bosszút! – azok nevében
Kik rémes, vészes, véres ezer évben
E szent rögöknek védelmében álltak,
Harcos haláltól – üdvösséget vártak,
S küzdöttek aggyal, karddal, kelevézzel,
Magyarok Istenével – pusztakézzel,
Éheztek büszkén, köves földön háltak,
Hol a veszély nagyobb volt – arra jártak!
Fiú, apa, testvér – ott vesztek el,
De tőlük egy rögöt se vettek el!
Bosszút! Megtorlást! – az anyák nevébe’
Kik kardot adtak fiaik kezébe,
A könnyözönből, – mit az özvegyek
Büszkén ontottak hősi hant felett, –
A lemondásból, önfeláldozásból, –
Mellyel a hitves elszakadt urától, –
A szerelemből, mely a sírig élt
Arák keblében – hősi kedvesért, –
A lelkesedés olthatatlan tüzéből,
A hazáért hullt milliók szívéből, –
S a kínokból, – e torz jelen felett –
Szívják! ez irthatatlan gyökerek
Szívják magukba! szívják! az erőt,
Olthatatlan éltet, törhetlen jövőt!
Irtsák a gazt, – pusztítsák a gyomot
Mely útban áll, – virágzást elnyomott.
S ha élte ellen áruló akad –
Ne leljen nyughelyet e lomb alatt,
Ne fedje el a holtak árnyait, –
Ne fogja fel az ég villámait, –
S aki reája vészt – romlást hozott, –
Legyen ezer – s ezerszer átkozott!

Szent anyaföld! növeld e büszke fát!
Lombjából – hőseinknek – glóriát!