Bazsó Dombi Attila: Magyar köszöntés a hagyományos örmény karácsonyra
MOTTÓ: „A Kárpát-medencében kétfajta ember létezik.
Az egyik már tudja magáról, hogy örmény gyökerű,
a másik még nem.”
(Erdélyi Örmény Gyökerek)
Az egyik már tudja magáról, hogy örmény gyökerű,
a másik még nem.”
(Erdélyi Örmény Gyökerek)
A történelem folyamán az örmény népnek a magyarhoz hasonló tragédiákat kellett átvészelnie, amely során spiritualitásban és kitartásban egyaránt gyémánterős lett. E néhány sor jelképes hálagesztus kíván lenni mindazok iránt, akiktől a „magyarörmény” életerőből telt a magyar-örmény testvériség múltjának kutatására és jövőjét üdvtörténeti értelemben is megalapozva a mai napig ebben kitartani. Talán vitatható magabiztossággal hangzik a mottó kijelentése, annyi azonban bizonyos, hogy a Kárpát-mendecében bármely nemzethez tartozónak is vallanánk magunkat, nincs biztosítékunk afelől, hogy felmenőink között valamely együttélő nemzet(iség) tagjai ne lennének. Az örmények esetében ennél sokkal többről van szó: a keleti keresztény spiritualitást egész gazdagságában birtokolják, kezdve az Ararát-hegyi gyökerektől a Szent Korona-misztériumban csúcsosodó szakrális monarchia eszmeiségének magváig.
A magyar nyelvterületen élő örmény testvéreink többsége a Róma-központú egyházzal együtt december 25-én ünneplik a Megváltó Születésének Ünnepét. A Hagyományhű Örmény Apostoli Egyházban viszont ősi gyakorlatként – nem a Julián-féle naptáreltolódás miatt – Jézus Krisztus kettős megjelenését ünneplik január 6-án, azaz emberi születését, illetve a „János-keresztséget”, ami Jézus nyilvános működésének kezdete. A keleti egyházi sajátosságot kidomborító megnevezés szerint az Örmény Apostoli Egyház Tádé és Bertalan térítése nyomán kialakult gregorián szertartású, Rómától és Bizánctól egyaránt független egyházszervezettel, élén az örmény katholikosszal (1). Elkülönültségük oka, hogy a 451-es Kalkedoni Zsinat idején is autonómiájukért háborúztak – akkor éppen a szaszanida perzsákkal –, amiért püspökeik nem lehettek jelen a zsinaton, így annak határozatai sem fogadhatták el. A zsinati dokumentumok később téves fordításban jutottak el az örmény püspökökhöz, akik nyilván elutasították a valóságnak nem megfelelő szövegeket, Róma és Bizánc viszont ebből kifolyólag monofizitáknak (2) bélyegezte őket. Napjainkra a másfél évezredes félreértés állapota megszűnt I. Karekin örmény katholikosz és II. János Pál pápa 1996-os római találkozásának köszönhetően. Közös nyilatkozatban kötelezték el magukat, hogy „tisztázzanak minden olyan félreértést, amelyet a múlt vitái nyomán örökölt a két egyház. A dokumentum elismeri, hogy a teológiai eltérésekhez nagymértékben hozzájárultak nyelvi, kulturális és politikai tényezők, befolyásolva a tanbeli meghatározásokat. A pápa és a katholikosz megállapítják, hogy egyházaik jelentősen előre haladtak Krisztus egységének keresésében: Krisztus tökéletes Isten istenségében és tökéletes ember emberségében. Ez az egység valós és tökéletes, minden változás, minden megosztottság, bármiféle kettéválasztás nélkül(3).” A források szerint eleink a honfoglalás előtt az örmény szertartással legalább annyira szerves kapcsolatban voltak mint a bizáncival. Feltételezhető, hogy ebben a korban Alsó-Szkíthiában a hun-magyar püspökségek közül némelyik örmény szertartású lehetett. A bizánci és római birodalmi politikák egyaránt nemkívánatosnak tartották az Arsakida szakrális monarchia vonalának fennmaradását eleink között.
A magyar honfoglalás-kori körtemplomainkra vonatkozó források megsemmisítése vagy meghamisítása ennek jelei. A Szent Korona ikonológiai-ikonográfiai sajátosságai, a magyar koronázó palást örmény szertartású papi palástra jellemző jegyei, az örményeknél máig fennmaradt Szent Korona-hagyomány, az esztergomi oroszlán-motívumok közvetlen örmény hatásról beszélnek. Olyan vélemény is van, amely szerint a Szent Korona éppenséggel két példányban készült el, mégpedig egyik Világosító Szent Gergely, a másik Szent Ovszep számára. Nem véletlenül a Kaukázus-vidéki magyar jelenléttől kezdve amolyan szakrális ikernépként igen sok hasznos forrást őriznek a magyarság történelmével kapcsolatban. Erről Lukácsy Kristóf (4) örmény katolikus pap, a magyar nyelvű armenológia megalapítója, a magyar-örmény testvériség kutatásának úttörője így vall: „Nagy szerencse, hogy az örményeknek irodalma van azon korból, amikor a magyarok még Ázsiában tanyáztak. Történetíróik már csak azon viszonylatnál fogva is, melyben az örményekkel a magyarokkal érintett nyelv, vallás és közös eredet tekintetében állottak, de még inkább azon sokszoros érintkezésnél fogva, melybe Ázsia különböző pontjain egymással jöttek, a magyarokról történelmi adatokat közölnek, melyeket másutt hiábavaló lenne keresni, és olyan fényt derítenek a magyarság eredetére, amit még nem sejthetünk(5).” Tragikus, hogy ilyen fontos terület kutatására nemcsak világi, de egyházi magyar szakemberek sem áldoztak(6), a Kárpát-medencei örmény rítusról pedig alig él valami a magyar köztudatban.A Kézai és a Thuróczy krónikák szerint honfoglaló eleinkkel már jöttek örmények a Kárpát-medencébe. II. Endre királyunk keresztes hadjárata során Örményországba is eljutott, és hozzá csatlakozó örmények is jöttek vele a Kárpát-medencébe. A közvetlenebb kapcsolatunk azonban XVII-XVIII. századi két betelepülési hullámhoz kötődik, amikor az örmények különféle hódítók elől menekültek térségünkbe. Ebben a hullámban Gyergyószentmiklóson, Csíkszépvízen, Erzsébetvárosban és Szamosújváron alakultak örmény telepek. A XVII. század végén a Szentszék az örmény Verzár Oxendiust bízta meg, hogy az erdélyi örményeket Rómával egyesítse. A liturgia nyelve örmény maradt. Verzár halála után az erdélyi örmény katolikusok perszonáluniós apostoli kormányzóságként a mindenkori erdélyi római katolikus püspök (ma érsek) joghatósága alá kerültek. A XVIII. század első felében a török birodalomból Belgrádba is érkeztek örmények, majd a török elől Újvidékre menekültek. A XIX. századra a magyar társadalom közép-felső kategóriájába emelkedtek, mindenekelőtt páratlan gazdasági érzéküknek köszönhetően, ugyanakkor teljes sorsközösséget vállaltak a magyarsággal. Ekkorra 12-15 ezerre tehető a számuk, és egyházi struktúrájuk is konszolidálódott, mint az erdélyi római katolikus egyházmegyéhez tartozó apostoli kormányzóság. Az 1848-49-es harcokban hetvennél több örmény származású tiszt és mintegy kétszáz fő közkatonaként vett részt a magyarok oldalán. Köztük volt „Kiss Ernő altábornagy, aradi vértanú (1799-1849), aki saját maga gondoskodott ezrede felszereléséről; a Hannover-huszárezred parancsnokaként küzdött a délvidéki szerb betörések ellen, a világosi fegyverletétel után került Haynau fogságába, aki egykori parancsnokaként – «kegyelemből» – halálos ítéletét kötél helyett főbelövésre változtatta. Lázár Vilmos aradi vértanú (1815-1849), aki 1849-ben ezredesi rangban dandárparancsnok az Északi Hadseregnél. Karánsebesnél tette le a fegyvert, Kiss Ernővel (valamint Dessewffyvel és Schweidellel) együtt lőtték agyon 1849. október 6-án hajnalban, az aradi várárokban. Czetz János honvéd tábornok (1822-1904) a világosi fegyverletétel után emigrált, végül Argentínában telepedett le. Előbb katonai térképészeti intézetet alapított, majd Buenos Airesben létrehozta a Katonai Akadémiát, amely máig gondosan őrzi emlékét.” (7)
A teljesség igénye nélkül meg kell említeni még néhány kiemelkedő magyarországi örmény személyiséget: „Csiky Gergely (1842-1891) drámaíró, katolikus pap és egyházjogász, 1875-ben álnéven mutatták be első darabját a Nemzeti Színházban. Később kilépett az egyházi szogálatból és számos, kritizáló vígjátékot írt (Proletárok, Nagymama, stb.). Szongott Kristóf (1843-1907) szamosújvári tanár, az erdélyi magyarörmények és Szamosújvár történetét, népszokásokat, hagyományokat jegyzett le, kiadta a Magyarhoni örmény családok genealógiáját. Megalapította, szerkesztette és kiadta az Armenia c. folyóiratot, magyarra fordított – több más között – egy V. századi örmény krónikát. Hollósy Simon (1857-1918) a Korbuly családnév helyett a szabadságharc hatására apja vette fel a Hollósy nevet. A festőművész Hollósy Simon Münchenből hazahozva tanítványait, velük és néhány barátjával a nagybányai festészeti iskola alapítója volt, a magyar festészet egyik nagyszerű alakja. Kacsóh Pongrác (1873-1923) a János vitéz zeneszerzője eredetileg matematikát tanított. A János vitéz már a bemutatón óriási sikert aratott. Ő írta a Rákóczi c. daljátékot is, amelynek egyik dalbetétje kedvelt, ma is gyakran felhangzó zene. Bányai Elemér ismert álnevén Zuboly (1875-1915) újságíró, számos erdélyi, majd budapesti lap munkatársa, Budapest nevezetességeinek krónikása, az első budapesti városvédő, Ady Endre hű barátja. Fronton történt halála után Ady versekben is megörökítette emlékét. Issekutz Béla gyógyszerészprofesszor, akadémikus (1886-1979), a kolozsvári egyetemmel 1920-ban Szegedre költözött, ahol megszervezte az egyetem gyógyszertan tanszékét, majd 1937-től a budapesti egyetemen tanszékvezető, rektor volt. Sok más gyógyszer közt a Troparin és a Novurit létrehozója. Barcsay Jenő festőművész (1900-1988), a Magyar Képzőművészeti Főiskolán az anatómia és a szemléleti látszattan professzora, híres könyve a Művészeti anatómia. A szentendrei iskola fontos alakja, művészetpedagógiai munkássága különösen értékes. Dávid Antal Iván (1913-1988) erdélyi magyar lapoknál újságíró-szerkesztő, novellista, 1945-ben családjával Budapesten települ le, később itt írja történelmi regényeit: Muzsikáló kút, Háromszék nem alkuszik, Erdély nagy romlása (trilógia), A szolgadiák (Kőrösi Csoma Sándorról), A tanú (Orbán Balázsról), stb. Pongrácz Gergely ?(1932-2005) szamosújvári születésű magyarörmény, aki 1956-ban a Corvin-köz parancsnokaként lett híressé, az októberi forradalom egyik emblematikus alakjává. Amerikából hazatérte után alapfeladatának tekintette egy 56-os múzeum létrehozását, amelyet végül Kiskunmajsán megvalósított (8). Az örmény nép manapság is sajnálatos nemzetközi elnyomásnak van kitéve, ami abban is megmutatkozik, hogy az I. világháborúban az Ottomán Birodalom által elkövetett örmény genocídium elismerését a nemzetközi fórumok is kényszeredetten vállalták. A Kárpát-medence magyar nyelvterületén élő örményeinek sajnálatos nyelvi beolvadása után katolikus egyházszervezeti létük utolsó pillanatainál tanúskodhatunk, amennyiben a jelenleg joghatóságilag illetékes római katolikus hierarcha kisebbségfelszámoló kozmopolitizmusa alól mihamarabb ki nem szabadulnak. Ha nem is áll hatalmunkban láthatóan tenni érdekükben, Magyar Nemzetünk megújulásáért imádkozva ne mulasszuk el a csodát kérni örmény testvéreink számára is. Jézus Krisztus születése és nyilvános fellépése hozza meg nekik is mindazt a kegyelmet, amelyre szükségük van történelmi és üdvtörténeti feladatuk civil és egyházi szempontból egyaránt szabad és felszabadult folytatásához! „Shenoraavor Nor Dari yev Pari Gaghand! (9)”
(1) Örmény Katholikosz: az autokefál örmény (luszavorcsagán) egyház legfőbb feje, pátriárka. (V.ö.: Katolikus Lexikon)
(2) monofiziták (a görög monoszphüszisz – egy természet – szóból): tévtanítók, akik Krisztusban az isteni és az emberi természet egységét valamilyen természetes összetettség, többnyire a test és a lélek egységének módjára gondolták el. – Pl. az apollinarizmus és az arianizmus szerint Krisztus emberi lelkét maga a Logosz tölti ki, s így valójában nincs teljes emberi természete. Nézetüket szentírási kijelentésekkel igyekeztek igazolni: az Ige testté lett. A természetből vett képeket és hasonlatokat az egyházi teológia is használta (tűzben izzó vas, test-lélek), de mindig kellő magyarázattal. Magyarázatra azért volt szükség, mert az ilyen képekben mindig kísértett az isteni és emberi természet keveredésének gyanúja. Akkor kezdtek világosan látni, amikor már kezdték a természetet (phüszisz) és a személyt (hüposztaszisz) megkülönböztetni. (in: Katolikus lexikon, Gál Ferenc)
(3) Forrás: magyarkurir.hu
(4) Született 1804. március 30-án Bethlenben, elhunyt 1876. okt.óber24-én Szamosújvárt. Bécsben szentelték pappá 1827-ben, örmény katolikus segédlelkész Szamosújvárt, 1837-től tanár a gyulafehérvári papneveldében, 1856-tól haláláig Szamosújvár örmény katolikus plébánosa, kerületi esperes. Az abszolutizmus alatt visszautasította erdélyi örmény püspöki kinevezését, 40 000 Ft-os adományával életre hívta a szamosújvári örmény fiúárvaházat. (Magyar Életrajzi Lexikon, vázlatos idézés)
(5) Idézet a A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei eredeti örmény kútfők után c. könyve (Kolozsvár, 1870.) Előszavából
(6) Ennek a szomorú valóságnak sajnálatosan eléggé nem értékelt kivétele Zsigmond Benedek, a fiatal tudósnemzedék kiemelkedő alakja.
(7) Forrás: magyarormenyek.hu
(8) Idem: 7.
(9) Újévi-karácsonyi örmény köszöntés
