Bazsó Dombi Attila: Magyar köszöntés a hagyományos örmény karácsonyra
MOTTÓ: „A Kárpát-medencében kétfajta ember létezik.
Az egyik már tudja magáról, hogy örmény gyökerű,
a másik még nem.”
(Erdélyi Örmény Gyökerek)
Az egyik már tudja magáról, hogy örmény gyökerű,
a másik még nem.”
(Erdélyi Örmény Gyökerek)
A történelem folyamán az örmény népnek a magyarhoz hasonló tragédiákat kellett átvészelnie, amely során spiritualitásban és kitartásban egyaránt gyémánterős lett. E néhány sor jelképes hálagesztus kíván lenni mindazok iránt, akiktől a „magyarörmény” életerőből telt a magyar-örmény testvériség múltjának kutatására és jövőjét üdvtörténeti értelemben is megalapozva a mai napig ebben kitartani. Talán vitatható magabiztossággal hangzik a mottó kijelentése, annyi azonban bizonyos, hogy a Kárpát-mendecében bármely nemzethez tartozónak is vallanánk magunkat, nincs biztosítékunk afelől, hogy felmenőink között valamely együttélő nemzet(iség) tagjai ne lennének. Az örmények esetében ennél sokkal többről van szó: a keleti keresztény spiritualitást egész gazdagságában birtokolják, kezdve az Ararát-hegyi gyökerektől a Szent Korona-misztériumban csúcsosodó szakrális monarchia eszmeiségének magváig.
![](http://www.kepek.polgarinfo.hu/szozat/2011_01/ormeny_bucsu.jpg)
A források szerint eleink a honfoglalás előtt az örmény szertartással legalább annyira szerves kapcsolatban voltak mint a bizáncival. Feltételezhető, hogy ebben a korban Alsó-Szkíthiában a hun-magyar püspökségek közül némelyik örmény szertartású lehetett. A bizánci és római birodalmi politikák egyaránt nemkívánatosnak tartották az Arsakida szakrális monarchia vonalának fennmaradását eleink között.
![](http://www.kepek.polgarinfo.hu/szozat/2011_01/esztergom_oroszlan.jpg)
A Kézai és a Thuróczy krónikák szerint honfoglaló eleinkkel már jöttek örmények a Kárpát-medencébe. II. Endre királyunk keresztes hadjárata során Örményországba is eljutott, és hozzá csatlakozó örmények is jöttek vele a Kárpát-medencébe. A közvetlenebb kapcsolatunk azonban XVII-XVIII. századi két betelepülési hullámhoz kötődik, amikor az örmények különféle hódítók elől menekültek térségünkbe. Ebben a hullámban Gyergyószentmiklóson, Csíkszépvízen, Erzsébetvárosban és Szamosújváron alakultak örmény telepek. A XVII. század végén a Szentszék az örmény Verzár Oxendiust bízta meg, hogy az erdélyi örményeket Rómával egyesítse. A liturgia nyelve örmény maradt. Verzár halála után az erdélyi örmény katolikusok perszonáluniós apostoli kormányzóságként a mindenkori erdélyi római katolikus püspök (ma érsek) joghatósága alá kerültek. A XVIII. század első felében a török birodalomból Belgrádba is érkeztek örmények, majd a török elől Újvidékre menekültek. A XIX. századra a magyar társadalom közép-felső kategóriájába emelkedtek, mindenekelőtt páratlan gazdasági érzéküknek köszönhetően, ugyanakkor teljes sorsközösséget vállaltak a magyarsággal. Ekkorra 12-15 ezerre tehető a számuk, és egyházi struktúrájuk is konszolidálódott, mint az erdélyi római katolikus egyházmegyéhez tartozó apostoli kormányzóság. Az 1848-49-es harcokban hetvennél több örmény származású tiszt és mintegy kétszáz fő közkatonaként vett részt a magyarok oldalán. Köztük volt „Kiss Ernő altábornagy, aradi vértanú (1799-1849), aki saját maga gondoskodott ezrede felszereléséről; a Hannover-huszárezred parancsnokaként küzdött a délvidéki szerb betörések ellen, a világosi fegyverletétel után került Haynau fogságába, aki egykori parancsnokaként – «kegyelemből» – halálos ítéletét kötél helyett főbelövésre változtatta. Lázár Vilmos aradi vértanú (1815-1849), aki 1849-ben ezredesi rangban dandárparancsnok az Északi Hadseregnél. Karánsebesnél tette le a fegyvert, Kiss Ernővel (valamint Dessewffyvel és Schweidellel) együtt lőtték agyon 1849. október 6-án hajnalban, az aradi várárokban. Czetz János honvéd tábornok (1822-1904) a világosi fegyverletétel után emigrált, végül Argentínában telepedett le. Előbb katonai térképészeti intézetet alapított, majd Buenos Airesben létrehozta a Katonai Akadémiát, amely máig gondosan őrzi emlékét.” (7)
![](http://www.kepek.polgarinfo.hu/szozat/2011_01/ormeny_kereszt.jpg)
Az örmény nép manapság is sajnálatos nemzetközi elnyomásnak van kitéve, ami abban is megmutatkozik, hogy az I. világháborúban az Ottomán Birodalom által elkövetett örmény genocídium elismerését a nemzetközi fórumok is kényszeredetten vállalták. A Kárpát-medence magyar nyelvterületén élő örményeinek sajnálatos nyelvi beolvadása után katolikus egyházszervezeti létük utolsó pillanatainál tanúskodhatunk, amennyiben a jelenleg joghatóságilag illetékes római katolikus hierarcha kisebbségfelszámoló kozmopolitizmusa alól mihamarabb ki nem szabadulnak. Ha nem is áll hatalmunkban láthatóan tenni érdekükben, Magyar Nemzetünk megújulásáért imádkozva ne mulasszuk el a csodát kérni örmény testvéreink számára is. Jézus Krisztus születése és nyilvános fellépése hozza meg nekik is mindazt a kegyelmet, amelyre szükségük van történelmi és üdvtörténeti feladatuk civil és egyházi szempontból egyaránt szabad és felszabadult folytatásához! „Shenoraavor Nor Dari yev Pari Gaghand! (9)”
(1) Örmény Katholikosz: az autokefál örmény (luszavorcsagán) egyház legfőbb feje, pátriárka. (V.ö.: Katolikus Lexikon)
(2) monofiziták (a görög monoszphüszisz – egy természet – szóból): tévtanítók, akik Krisztusban az isteni és az emberi természet egységét valamilyen természetes összetettség, többnyire a test és a lélek egységének módjára gondolták el. – Pl. az apollinarizmus és az arianizmus szerint Krisztus emberi lelkét maga a Logosz tölti ki, s így valójában nincs teljes emberi természete. Nézetüket szentírási kijelentésekkel igyekeztek igazolni: az Ige testté lett. A természetből vett képeket és hasonlatokat az egyházi teológia is használta (tűzben izzó vas, test-lélek), de mindig kellő magyarázattal. Magyarázatra azért volt szükség, mert az ilyen képekben mindig kísértett az isteni és emberi természet keveredésének gyanúja. Akkor kezdtek világosan látni, amikor már kezdték a természetet (phüszisz) és a személyt (hüposztaszisz) megkülönböztetni. (in: Katolikus lexikon, Gál Ferenc)
(3) Forrás: magyarkurir.hu
(4) Született 1804. március 30-án Bethlenben, elhunyt 1876. okt.óber24-én Szamosújvárt. Bécsben szentelték pappá 1827-ben, örmény katolikus segédlelkész Szamosújvárt, 1837-től tanár a gyulafehérvári papneveldében, 1856-tól haláláig Szamosújvár örmény katolikus plébánosa, kerületi esperes. Az abszolutizmus alatt visszautasította erdélyi örmény püspöki kinevezését, 40 000 Ft-os adományával életre hívta a szamosújvári örmény fiúárvaházat. (Magyar Életrajzi Lexikon, vázlatos idézés)
(5) Idézet a A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei eredeti örmény kútfők után c. könyve (Kolozsvár, 1870.) Előszavából
(6) Ennek a szomorú valóságnak sajnálatosan eléggé nem értékelt kivétele Zsigmond Benedek, a fiatal tudósnemzedék kiemelkedő alakja.
(7) Forrás: magyarormenyek.hu
(8) Idem: 7.
(9) Újévi-karácsonyi örmény köszöntés