Bazsó Dombi Attila: Magyar köszöntés a hagyományos örmény karácsonyra
MOTTÓ: „A Kárpát-medencében kétfajta ember létezik.
Az egyik már tudja magáról, hogy örmény gyökerű,
a másik még nem.”
(Erdélyi Örmény Gyökerek)
Az egyik már tudja magáról, hogy örmény gyökerű,
a másik még nem.”
(Erdélyi Örmény Gyökerek)
A történelem folyamán az örmény népnek a magyarhoz hasonló tragédiákat kellett átvészelnie, amely során spiritualitásban és kitartásban egyaránt gyémánterős lett. E néhány sor jelképes hálagesztus kíván lenni mindazok iránt, akiktől a „magyarörmény” életerőből telt a magyar-örmény testvériség múltjának kutatására és jövőjét üdvtörténeti értelemben is megalapozva a mai napig ebben kitartani. Talán vitatható magabiztossággal hangzik a mottó kijelentése, annyi azonban bizonyos, hogy a Kárpát-mendecében bármely nemzethez tartozónak is vallanánk magunkat, nincs biztosítékunk afelől, hogy felmenőink között valamely együttélő nemzet(iség) tagjai ne lennének. Az örmények esetében ennél sokkal többről van szó: a keleti keresztény spiritualitást egész gazdagságában birtokolják, kezdve az Ararát-hegyi gyökerektől a Szent Korona-misztériumban csúcsosodó szakrális monarchia eszmeiségének magváig.

A források szerint eleink a honfoglalás előtt az örmény szertartással legalább annyira szerves kapcsolatban voltak mint a bizáncival. Feltételezhető, hogy ebben a korban Alsó-Szkíthiában a hun-magyar püspökségek közül némelyik örmény szertartású lehetett. A bizánci és római birodalmi politikák egyaránt nemkívánatosnak tartották az Arsakida szakrális monarchia vonalának fennmaradását eleink között.

A Kézai és a Thuróczy krónikák szerint honfoglaló eleinkkel már jöttek örmények a Kárpát-medencébe. II. Endre királyunk keresztes hadjárata során Örményországba is eljutott, és hozzá csatlakozó örmények is jöttek vele a Kárpát-medencébe. A közvetlenebb kapcsolatunk azonban XVII-XVIII. századi két betelepülési hullámhoz kötődik, amikor az örmények különféle hódítók elől menekültek térségünkbe. Ebben a hullámban Gyergyószentmiklóson, Csíkszépvízen, Erzsébetvárosban és Szamosújváron alakultak örmény telepek. A XVII. század végén a Szentszék az örmény Verzár Oxendiust bízta meg, hogy az erdélyi örményeket Rómával egyesítse. A liturgia nyelve örmény maradt. Verzár halála után az erdélyi örmény katolikusok perszonáluniós apostoli kormányzóságként a mindenkori erdélyi római katolikus püspök (ma érsek) joghatósága alá kerültek. A XVIII. század első felében a török birodalomból Belgrádba is érkeztek örmények, majd a török elől Újvidékre menekültek. A XIX. századra a magyar társadalom közép-felső kategóriájába emelkedtek, mindenekelőtt páratlan gazdasági érzéküknek köszönhetően, ugyanakkor teljes sorsközösséget vállaltak a magyarsággal. Ekkorra 12-15 ezerre tehető a számuk, és egyházi struktúrájuk is konszolidálódott, mint az erdélyi római katolikus egyházmegyéhez tartozó apostoli kormányzóság. Az 1848-49-es harcokban hetvennél több örmény származású tiszt és mintegy kétszáz fő közkatonaként vett részt a magyarok oldalán. Köztük volt „Kiss Ernő altábornagy, aradi vértanú (1799-1849), aki saját maga gondoskodott ezrede felszereléséről; a Hannover-huszárezred parancsnokaként küzdött a délvidéki szerb betörések ellen, a világosi fegyverletétel után került Haynau fogságába, aki egykori parancsnokaként – «kegyelemből» – halálos ítéletét kötél helyett főbelövésre változtatta. Lázár Vilmos aradi vértanú (1815-1849), aki 1849-ben ezredesi rangban dandárparancsnok az Északi Hadseregnél. Karánsebesnél tette le a fegyvert, Kiss Ernővel (valamint Dessewffyvel és Schweidellel) együtt lőtték agyon 1849. október 6-án hajnalban, az aradi várárokban. Czetz János honvéd tábornok (1822-1904) a világosi fegyverletétel után emigrált, végül Argentínában telepedett le. Előbb katonai térképészeti intézetet alapított, majd Buenos Airesben létrehozta a Katonai Akadémiát, amely máig gondosan őrzi emlékét.” (7)

Az örmény nép manapság is sajnálatos nemzetközi elnyomásnak van kitéve, ami abban is megmutatkozik, hogy az I. világháborúban az Ottomán Birodalom által elkövetett örmény genocídium elismerését a nemzetközi fórumok is kényszeredetten vállalták. A Kárpát-medence magyar nyelvterületén élő örményeinek sajnálatos nyelvi beolvadása után katolikus egyházszervezeti létük utolsó pillanatainál tanúskodhatunk, amennyiben a jelenleg joghatóságilag illetékes római katolikus hierarcha kisebbségfelszámoló kozmopolitizmusa alól mihamarabb ki nem szabadulnak. Ha nem is áll hatalmunkban láthatóan tenni érdekükben, Magyar Nemzetünk megújulásáért imádkozva ne mulasszuk el a csodát kérni örmény testvéreink számára is. Jézus Krisztus születése és nyilvános fellépése hozza meg nekik is mindazt a kegyelmet, amelyre szükségük van történelmi és üdvtörténeti feladatuk civil és egyházi szempontból egyaránt szabad és felszabadult folytatásához! „Shenoraavor Nor Dari yev Pari Gaghand! (9)”
(1) Örmény Katholikosz: az autokefál örmény (luszavorcsagán) egyház legfőbb feje, pátriárka. (V.ö.: Katolikus Lexikon)
(2) monofiziták (a görög monoszphüszisz – egy természet – szóból): tévtanítók, akik Krisztusban az isteni és az emberi természet egységét valamilyen természetes összetettség, többnyire a test és a lélek egységének módjára gondolták el. – Pl. az apollinarizmus és az arianizmus szerint Krisztus emberi lelkét maga a Logosz tölti ki, s így valójában nincs teljes emberi természete. Nézetüket szentírási kijelentésekkel igyekeztek igazolni: az Ige testté lett. A természetből vett képeket és hasonlatokat az egyházi teológia is használta (tűzben izzó vas, test-lélek), de mindig kellő magyarázattal. Magyarázatra azért volt szükség, mert az ilyen képekben mindig kísértett az isteni és emberi természet keveredésének gyanúja. Akkor kezdtek világosan látni, amikor már kezdték a természetet (phüszisz) és a személyt (hüposztaszisz) megkülönböztetni. (in: Katolikus lexikon, Gál Ferenc)
(3) Forrás: magyarkurir.hu
(4) Született 1804. március 30-án Bethlenben, elhunyt 1876. okt.óber24-én Szamosújvárt. Bécsben szentelték pappá 1827-ben, örmény katolikus segédlelkész Szamosújvárt, 1837-től tanár a gyulafehérvári papneveldében, 1856-tól haláláig Szamosújvár örmény katolikus plébánosa, kerületi esperes. Az abszolutizmus alatt visszautasította erdélyi örmény püspöki kinevezését, 40 000 Ft-os adományával életre hívta a szamosújvári örmény fiúárvaházat. (Magyar Életrajzi Lexikon, vázlatos idézés)
(5) Idézet a A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei eredeti örmény kútfők után c. könyve (Kolozsvár, 1870.) Előszavából
(6) Ennek a szomorú valóságnak sajnálatosan eléggé nem értékelt kivétele Zsigmond Benedek, a fiatal tudósnemzedék kiemelkedő alakja.
(7) Forrás: magyarormenyek.hu
(8) Idem: 7.
(9) Újévi-karácsonyi örmény köszöntés