Mi vállalkozunk, vagy csak fogyasztunk?!





Isten emberi magzatként jött közénk, embertestét Szűz Mária szíve alatt szőtte a Mennyei Atya, gondoskodásra szoruló gyermeki állapotában pedig Szent Józsefre hagyatkozott. Nem titkoltja el, hogy értünk vállalkozott emberré lenni. Vállalkozásának alapja az Atya alkotó munkálkodása, gondviselése, előrelátása. Isten cselekvése az ember felé irányított szeretet – a Fiú az önátadás önfeláldozó kockázatát vállalva kiüresíti önmagát, hogy emberré lehessen. A Fiú ezt a Szentlélektől kapott ösztönzésként tapasztalja meg: az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember az Isten iránti bizalmatlanságával okozott szakadékon képtelen önerejéből átlépni, azt Istennek kell áthidalnia, amennyiben nem akarja örökre magára hagyni az embert. Az ember a kísértő áldozataként bukott el, a valóságos emberlét alázatához isteni előjogairól lemondó Isten-ember nem spórolta meg azt a kockázatot sem, hogy a kísértőnek kiszolgáltassa magát: embertermészetet öltött, népszámlálásra felkerekedett szegény utazók gyermekeként jön a világra, és a gondviselés iránti éberségre utalt férfi mesterember mellett famunkásként dolgozott. Látszólag a fán is mondott csődöt vállalkozása: a keresztfáról sírbarlang kövére kerül, de a barlangban soha le nem rombolható diadal ragyogott fel belőle, megdicsőítve a gőgős gúny és önítélő megvetés fáját, betöltve a születés szerény barlangistállóját is, gyengéd meghittséget takarva a barmok jászlára.
Jézus a názáretiek szemében csak lesajnált ács volt, a mások által rajongott Mester az evangélium szerint „nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön. (Mk 6,5-6)” Jézus nem törölte el, nem varázsolta át, nem manipulálta az ember és környezete valóságát, sem az evilági korlátokat. Azokat tudomásul vette és tiszteletben tartotta, mély ismeretével pedig csak a legszükségesebb igazítást hajtotta végre, hogy a felborult rend az Atya akaratának megfelelően helyreálljon. Azóta is szüntelenül ezt teszi, és így a mindenkori megtérő megtapasztalhatja, hogy Jézusnak adva életét nem ő szegődik Istenhez, hanem maga Isten szegődik a megtérőhöz. Csakis így érthető helyesen Jézus meghívása:
„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű. (Mt 11,28-30)” Az „iga” nem akármilyen szerkezet ám, érdemes minden embernek, a megtérő vállalkozónak is figyelmesen szemügyre vennie: az igásállatokat a járom két rekesze tartja egymás mellett, a járomfő közepénél illesztett szeg adja át a vonórúdra az állatok közös erejének nyomatékát.

Vajon barmokká kellene alacsonyodnunk, hogy Jézus igát akasszon a nyakunkba, esetleg olyant amelyhez semmi közünk? Ellenkezőleg: Jézus kérezkedik mellénk, és nyitottságunk mértékében magára veszi bűneinket, terheinket, törekvéseinket.
Aki előbb saját kontóra élte emberségét, és munkájának, hivatásának, vállalkozásának is saját kontóra élt, megtérése nyomán nyitottsága mértékében megtapasztalja, hogy Jézus benne és érte végrehajtja a szükséges igazításokat, hogy érte és vele ember, munkás, hivatást teljesítő szolgálattevő, így Isten dicsőségére akár sikeres vállalkozó is lehessen. Ugyanakkor tőlünk is elvárja, hogy az emberi realitásokhoz és evilági korlátokhoz az Ő példája szerint viszonyuljunk, mert amint üdvösségszerző működése idején egymaga tette, úgy követői mellé szegődve a Megváltás szelíd erejét az evangéliumi szegényes eszközökkel akarja beteljesedésre is juttatni. Az Úr saját értékrendje szerint mérlegeli emberi, keresztényi de vállalkozói törekvéseinket is, hogy azok megfelelnek-e az Ő mércéjének, nevével és szelíd hatalmával igánkat húzni mellénk szegődhet-e vagy sem. A mindannyiunkat meghívó és küldő Úr mondja: „«Amint engem küldött az Atya, én is úgy küldelek titeket.» Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: «Vegyétek a Szentlelket!» (Jn 20,21b-22)” Jézus beteljesíti a Mennyei Atya ígéretét: elküldi a Szentlelket, hogy az Istenszülő által szétossza egyéni és közösségi karizmáinkat, amelyekkel Isten Országát és a reánk bízott közösség üdvét kell szolgálnunk, evilági boldogulásunkkal együtt. Akárhonnan magyarázná az ember, bármilyenné is züllött ez a világ, csak ideig-óráig sikerülhet megbújni, félremagyarázni, mesebeszédnek mondani, amit Jézus kér, hogy értünk és velünk emberként vállalkozva páratlan ajándékát nekünk is átadhassa. Az élet alkonyán válaszolni kell az Úr kérdésére: „mire használtad a te Isten-gyermekségedet szolgáló vállalkozásomat?”
Amennyiben Jézust valóban befogadjuk, Ő magához emel és gazdaggá tesz bennünket Isten Országa mértéke szerint. Nem magától értetődő ez, hanem Jézus Isteni tökéletessége mellett megtalálható emberi hiányosságainak köszönhetjük. Nem tévedés, bármennyire botrányosan hangozzék – ugyanez az emberi hiányosság akadályozta meg Jézust tizenkét légiónál is több angyalt kérni az Atyától (Mt 26,53), hogy az Olajfák Hegyén megakadályozzák elfogását és mindazt ami azután következett. Szintén emiatt jár közben igazságtalanul a keresztről az Őt oda juttatókért: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek. (Lk 23,34)” Emberi mérce szerint Jézus hiányossága az is, hogy a hozzá forduló megtérő gonosztevő bűneire nem emlékezik: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben. (Lk 23,43)” Az is emberi hiányosságra vall, hogy Jézus orvosi végzettség nélkül mondja a bénának: „Kelj fel, fogd az ágyadat és menj! (Jn 5,8b)” Jézus nem rendelkezik közgazdaságtan doktorátussal sem, nem is befektetési szakértő, mégis talentumokat (Mt 25,14-30) és minákat (Lk 19,11-27) osztogat, amelyek jövedelmezőségét az általa meghatározott rátermettség szerint kéri számon. Jézus még csak nem is gyakorlott halászként mondja Simon Péternek: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra! (Lk 5,4b)”
A csodálatos halfogás történetét sokan az engedelmesség iskolapéldájaként magyarázzák. Ismerve Péter természetét, inkább élcelődve fogadhatta, hogy egész éjszakai sikertelen próbálkozás után őt, a tapasztalt halászt, Jézus utasítgatja: „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót – válaszolta Simon –, és így is tett, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni. Mentek is, és úgy telerakták mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. (Lk 5,5-7)” Képzeljük el mi történhetett Péter lelkében, amikor a temérdek hal mellől a többiek ujjongása közepette behúzott farokkal kulloghatott Jézushoz. Ami ezután következett, az kulcsfontosságú minden ember, így a keresztény vállalkozó számára is: „Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „«Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!» Mert a szerencsés halfogás láttán társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz: «Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.» Kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték. (Lk 5,8-11)” A Jézust elutasító, vagy csak külsőleg elfogadó emberi magatartás ismeretében azon se lepődhetnénk meg, ha például a csodálatos ételszaporítás alkalmával egy-egy írástudó, farizeus vagy főpap megvétózza Jézus jogát a csodához, esetleg emiatt is ördöngöst vagy Isten-káromlót kiáltanak rá; netalán egy vámos letolvajozza, hogy tanítványaival lopatta a sok halat és kenyeret – mindenki a saját terheltsége szerinti vádat vetítve Jézusra.
Nemrég körüljárta a világot egy templom bevásárló központtá alakításáról szóló hír – a fogyasztás bálványának temploma már nem elég a tőzsde-diktátoroknak, Istent kiszoríthatták a kőépületből. Jézus a pusztában ellenállt ugyan a világ fejedelme hármas kísértésének, de a XX. században az ellenségnek a létbiztonság és hatalom kísértése által sikerült lejáratnia a vállalkozás fogalmát: a tömegeket okkult praktikák és digitális technikai fogások által konzumidióta sorba taszították, az alávetett társadalom struktúráit a „halál kultúrája” igájába prostituálták, gőgös magabiztosságukkal már a kiszolgáltatottak jövőjét fogyasztják. Azonban Isten minden időben megadja a szükséges kegyelmet, hogy választottai a megtérés, megújulás helyes útjára lépve isteni oltalmában, vállalkozói hatékonyságában részesülhessenek. Nemzetünk körében örvendetes módon nagy lendületet vett a „hagyományos gazdálkodás” terjedése, termelők értékesítési láncai, önsegélyzők hitelezési tömörülései alakulnak, ami reménykedésre ad alapot az egyszerűségre, nyugodtságra vágyó, szorgalmas munkára még készséges emberek számára. Az Isten-nyújtotta lehetőség mellett ezúttal saját létezésünk jövőjének felélését, legeredetibb vállalkozói garanciájának megsemmisítését rejtő csapdával kísért az ellenség- Krisztus Titokzatos Teste ellen az ördög zsinagógájának pénzével megtömve, noha megrázták már Manó bőrét, Jézus mellé beállhatunk igájába. A tét Szent István vállalkozása, Szent Koronájával együtt pedig Szűz Mária Népe és Országa.