Babits Mihály: Magdolna szeretője

Szív szállj magadba s szólj magadban:
"Én élek pompás palotákban,
amikor az Ember Fiának
nem volt hová fejét lehajtsa."

És eszmélj így: "Én vígan élek
lakozom lusta lakomákon
amíg a mindenek királya
koplalt negyven nap, negyven éjjel."

És mondjad: "Örömöm találom
a szép ruhában, drága fényben,
amíg az édes Üdvözítőt
megfosztották minden ruhától."

És mondjad ígyen szégyenülve:
"Nekem pénz veri tenyerem
s az Üdvözítő gyenge markát
a rozsdás szög vérezni furta."

Pirúlva mondd: "Engem dicsérnek
nevem dalomnak hordja röpte
míg Üdvözítőm fínom arcán
lecsurgott a katona köpte."

S dobbanva szólj: "Engem szeretnek
Uram irgalmazz kéjeimnek
Hiszen a te lábodat is
bús Magdolna mirrhája mosta.

"Hiszen a te lábadat is
bünös leánynak könnye kente
tisztára fehér ujjaid
bús Magdolna dús fürtje fente.

"Hadd nyomjam égő arcaimra
bünös Magdolnám bús haját:
hiszen te is arcodra nyomtad
Veronikának keszkenőjét.

"Hajadnak éjes öltönyében
Magdolna jer takarj el engem:
Magdolna fürtjei alatt
Uram, Uram, ne láss meg engem!"

1911 első fele