Csata Ernő: Mégsem kaphatod meg…
Ég és test között
feszül a lélek,
néha felcsendül azon:
egy mennyei ének.
Rácsodálkozik az idő,
amint a semmibe fordul,
fényében villan a lét
s a mindenségre mordul.
Egy percig még benne éghetsz,
amíg körbejár
egy „feketelyukon” át,
születés és halál.
A fénylő, forró igéket
még kapkodhatod,
s az ormótlan, sárcipődet
végleg ledobhatod,
mint, aki a száguldó
élet elé lépett,
mégsem kaphatod meg
az öröklétet,
dalod, csak úgy támad fel
s az öröklétben üdvözül,
ha millió lélek oltárán
előbb megfeszül.