Dóczi Székely Gábor: Érintőlegesen IX.

A világ inspirál és irritál. Inspirál arra, hogy jót és hasznosat tegyünk. Alkossunk valami szépet a Földön. Őrizzük meg a hagyományokat, becsüljük az erkölcsi értékeket. És irritál, hiszen a kicsi és számottevő, óriási és szinte végtelen hatalmak (egyes emberek, intézmények, vállalatok, államok) a hatalmukkal visszaélnek, a rosszak élvezik az életet, a jók nyögnek a terhek alatt, egyeseket istenítenek – legtöbbször elegendő alap híján - másokat - gyakorta hamissággal – ellehetetlenítenek, rosszabb esetben eltipornak.
Az igazság nem lesz soha közös nevező. Még akkor se lenne, ha mindenki egyaránt hinne egy teremtett világban és elfogadná az abszolút igazságot. A kereszténység „fénykorában” is a relatív igazságok diadalmaskodtak a mindennapi életben. Más igazsága volt, lehetett annak, akinek rang, hatalom, vagyon, fegyver adatott, mint annak, akinek ezek a földi javak nem álltak rendelkezésére.
Tévedett Ady Endre a Magyar jakobinus dalában, hogy Dunának, Oltnak egy a hangja…frászt egy! Bár lenne! Bár lehetne! Gyalázat, keserv lehet ugyan rokon, de a gyalázatot és keservet mindig átitatják gyűlölettel, hazugsággal, propagandával s a rokonságnak lőttek.
Az életünk egészét átjáró propaganda – ami a médiumok hatalmának korszakában ugyancsak egyfajta önálló hatalmi ággá terebélyesedett – ha létezett is bármilyen egység ember és ember között, azt szétveri.
A Dunának van hangja, visszhangja a Fekete erdőben, a Melki apátságban, a bencések lelkét gregorián dallammal ihletve. Bécsben, a straussi-életérzést idézve, Pozsonyban Bratislavaként hullámozva és Komáromban a kettészakítottságot látva. Visegrádon az egykori röneszansz igézetében és Budapesten a kozmopolitizmus térhódítása közben. Mohácsnál, egy nagy nemzet tragédiáját siratva és Nándorfehérvárnál, a harangozás hőseinek örök emlékét köszöntve. S ugorjunk: van hang a deltában, sok némán kiáltó magyar, székely, s tán szász hang. És mindenik hang másképp szól, másra hív, mást üzen. Az Olt esetében se jobb a helyzet, hiszen a székelyeknek mást csobog, mint a regátiaknak.
Még Dunának sem egy a hangja! S hogy szól az Enns, a Spree, a Szajna…
Jól látjuk, tapasztaljuk és megéljük ezt. Pedig mennyire bíztunk azokban az „egyhangok”-ban. Sohase volt és sohase lesz.
A török hódoltság végén, a „felszabadító” harcok során (minket már többször felszabadítottak, de rövid úton kiderült, hogy a fölszabadítás valójában leigázás: így volt az 1600-as évek végén, így a XX. század közepén és így a XXI. század elején) mennyire hittünk abban az egy hangban: együtt kiűzzük az ellenséget és eredeti állapotába visszahelyezzük a szakrális királyságot és népét. Aztán – például a Délvidéken – a magyart vissza se engedték jussába, de azt szétosztották az idegenek között. Hittünk abban az egy hangban a Harmadik birodalommal, amikor fölkarolta az elcsatolt területeink visszaszolgáltatását. Hamis hang volt ez is, mögötte lapult az oszd meg és uralkodj elve, és a csatlós-kreálás terve. Hittünk a közös hangban Európa nyugati felével. Kiderül, hogy nyoma sincs a közös hangnak. Persze mi még rendületlenül hiszünk benne. A tehetetlenségi nyomaték a politikában (is) az egyik legmarkánsabb, legtartósabb jellemző.
A világ inspirál és irritál.
Talán – olykor, némelyek között, valahol – ugyanúgy szól Fényes Miklós udvarából Haydn G-dúr Triója, a régi Zeneakadémián Liszt Csárdás Obstinéja, Kodály Budavári Te Deum-ja. Talán – olykor, némelyek között, valahol – ugyanazt mondja M.S. mestertől a Mária és Erzsébet találkozása, Csontvári Magányos cédrusa, Prokop Péter madonnái. Talán – olykor, némelyek között, valahol – ugyanazt jelentik ezek a mondatok: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem (Kant), Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk (Babits), Soha ne engedd, hogy valaki ne legyen boldogabb a veled való találkozás után, mint előtte.” (Calcuttai Szent Teréz)
A sugalmat engedjük érvényesülni. Ami bánt, azt engedjük el.
Földi dolgainkban tömegnyi ki-ki igazából kerekedhet csak valamiféle igazság.

2022. szeptember vége.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf