Dóczi Székely Gábor: Érintőlegesen VIII.

„A sors valamiféle igazsága: valaki igazi alkotói tehetséget kap, valaki pedig tehetséget ahhoz, hogy a tehetséget színlelje.” (DSzG Szentenciák II. CCCXXIV.)

Érdekes dolog a tehetség. „A tehetség semmi, elrontható, elpazarolható. Ami az egész életben számít, az a jellem.” Zbigniew Herbert tételét - a tehetség érték, de jellem nélkül elégtelen (Talent jest rzeczą cenną, ale talent bez charakteru marnieje) - súlyos versében idézte föl Nagy Gáspár (Zbigniew Herbert emlékére).

Persze kérdés, honnan nézzük? Végtére is bővelkedünk tehetségekben, de a tehetséget ügyesen színlelőkkel Dunát - Szajnát, Spreee-t - lehetne rekeszteni. A - bármilyen forrásozású - tehetség vagy meg nem kerülhető járuléka, a siker királyként uralja a világot, viszont ami számít, a jellem, megtépázott, összevert koldusként várja rendületlen az épp időszerű szamaritánusokat.

Mondják, az igazi tehetség utat tör magának. Azaz úttörő. Járatlan területen kitapossa az utat. Mégis számos tehetség elkallódik, nem találja az utat.

Azt is mondják, hogy aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Aki a tehetségét meg akarja élni, ki akarja bontakoztatni, annak is pokolra kell menni. Mi ez a pokol? Tanulások, kísérletezések, gyakorlások időtlen sora. Munka. Munka nélkül ugyanis semmi nincs. No meg egy adag szerencse. Sors bona nihil aliud.

Lelkesedéssel és örömmel követtük példának okáért a virtuózok versenyén Boros Misit, az immár befutott zongoristát. Hasztalan lett volna a tehetség, a lelki és fizikális affinitás, ha nem tette volna bele a napi legalább három órányi kemény munkát. Barátaim, az izzadást se felejtsék! S akkor előbátorkodik a tehetség. Igen. Egyedüli kivétel a zseni, aki izzadás nélkül is eléri a célját.

Aki rááldozza a fáradozást és a tehetsége beérik: alkothat és alkot, úgy is mint az isteni teremtőerő időszerű része.

Van azonban egy olyan, tapasztalatokkal izmosított érzésünk-tudásunk, hogy az igazi alkotói tehetség azért nem gyakori. A tehetség-pótlék mutatványosaival, a színlelőkkel viszont rendre összehoz minket az élet. Nekik is lehetett alkotói tehetségük, de vagy nem fejtették ki, nem vitték tökélyre, vagy a kisebb ellenállás mentén lavírozva elhanyagolták. Kiművelték viszont azt, miként kell az igazi tehetséget álcázni. Sőt: eladni. Veszélyes ez. Emlékezzünk az Amadeus című filmre, amely az igazi tehetség (Mozart esetében: a zseni!) és a közepes tehetség viadalát mutatja be Mozart és Salieri zeneszerzői működése kapcsán. Bár nem a valóságos történeten, hanem legendán alapul (s így az egyébként tehetséges Salierit hamis színben tünteti föl!), mégis kitűnően mintázza ezt az életben oly gyakori küzdelmet.

Érdekes észlelet az is, hogy az igazi tehetség általában szerény. Már rájött, mennyivel több, amit nem tud, annál, amit már tud. Ezt a szerénységet elegánsan fogalmazza meg Wittgenstein, amikor azt mondja: "Egy nálam sokkal tehetségesebb író még mindig csak kis tehetség lenne."

Az igazi tehetség megjelenítéséhez, megismertetéséhez is bizony óriási piacszervező munka, bemutatás, befolyásolás, végső soron ebben az esetben is eladás szükségeltetik. Ennek híján a tehetség a magának dudálás tehetsége, az íróasztalfióknak-írás tehetsége marad csupán.

Valamikor, talán pár évtizeddel ezelőtt belehuppant a köztudatba a tehetséggondozás fogalma. Bevallom, kissé idegenkedve fogadtam: ez megint valamiféle pótcselekvés lesz az igazi helyett, finanszírozás ott, ahol nincsen értelme. Mára be kell látnom, hogy bizony nem árt egy kis gondozás, anélkül ugyanis megint a kisebb ellenállás felé haladók tábora erősödne: több maradna a tehetséget színlelő és közöttük rekedne az is, aki igazi alkotásokhoz kapott el nem ásandó dénárokat!

Egy beszélgetés során azt mondta valaki: olyasmit kell csinálni, amihez más nem ért. Ez nem könnyű. Több ezren írnak, több százan szereznek zenét, több tízen népi faragnak, hogy kiragadjak pár tehetséget kétséget kizáróan feltételező tevékenységet! Van - lehet -azonban egy olyan adottság, ami csak ránk jellemző: más nem írhatta volna meg, csak én, más nem zenésíthette volna meg, csak te, más nem faraghatta volna ki, csak ő.

Adja az Ég, hogy mind többen keressük igazi tehetségünket, és sorvasztanánk a színlelhetőt. Jellemesen.