Prohászka Ottokár: Az egyszerűség iskolája

(Jézusi egyszerűség, Lelki súlypontok, Az egyszerű szív tisztasága, A tisztaság öröme)

     Nemes egyszerűség Jézus Szívének stílusa. S Megváltó mindenkinek világosan, mindenkinek hozzáférhetően mutatja belső világát. Átlátszó tisztaság, abszolút világosság az igazságnak jellemző vonásai, s a tökéletességnek, a bevégzett lelki szépségnek elsősorban egyszerűség a sajátja. Ezzel szemben könnyű megfigyelni a lelkileg készületlenek ziláltságát. Minél tökéletlenebb, annál szövevényesebb az akarat: mert még nem követi az erények egyszerű nagy vonalát. Belső világunk eleinte hasonlít az össze-vissza fonódott gondolatok és érzések kuszált gombolyagához. Könnyebb kicsomózni cérnafonatokat, melyekkel néhány vidám kis macska játszadozott, mint eligazodni eszmélésünk útvesztőiben. A bonyodalmat magunk teremtjük. Önmagában minden élet, a lélek is, egyszerű, és csak a szétszedés bonckése, tépelődéseink, egyéniségünknek százfelé húzó igényei, filozofáló szkepszisünk teremti bele a komplikációt. Nem értjük önmagukat, mert okoskodunk, és egyre vitatkozunk magunkkal, ahelyett, hogy szent egyszerűségben átengednők magunkat Isten akaratának, melyben önmagunkat feladva önmagunkra, legjobb énünkre találunk.
     A kegyelmi élet iskolája a lelket az egyszerűség nagy művészetében neveli. „Add nekem fiam a szívedet” ez a mottója minden „lelki szegénység”-nek, a „boldogságok” elsejének, minden földi és mennyei boldogság alapföltételének. Úgy kell élnünk, hogy a tapasztalás, a személyes meggondolások, minden emberlélekkel való érintkezésünk, minden adásunk és megajándékozásunk a lélek teljes átengedésének útján vigyen előre bennünket. Minél előbbre jut, minél jobban kibontakozik, annál egyszerűbb, tisztább, átlátszóbb a lélek. Mert Isten örömmel járja be a néki teljesen átengedett lelkeket, léptei ösvényeket hagynak ott; tekintete világossá, egyszerűvé tesz mindent, eloszlatja a tépelődések ködeit, kibontja az emberi szempontok zavaros bozótjait. Így a lélek Isten akaratával jobban összeilleszkedik, a kegyelem követelményeihez egyre jobban idomul. Földi tekintetektől szabadul, környezetén mindjobban felülemelkedik, megtagadja kedvteléseit vagy kedvtelenségeit, mihelyt a kötelesség és az erény kívánja. A súlypont e belső fejlődésében nem arra irányul, hogy teljesen kiemelkedjünk az emberi kötelékek közül és eltépjünk magunk körül minden személyes vonatkozást, hanem arra, hogy mindezt önmagunkkal együtt készségesen rendeljük alá Isten szolgálatának és Isten akaratát életünk végleges iránytűjének tekintsük. Az ennek következtében életünkben fellépő egyszerűsítés abban jut majd kifejezésre, hogy minden körülmények között, egyéni akaratunk függetlenül, egészen spontán módon a jót választjuk. Gyakorlatilag ez annyi, mint minden körülmények között hűségesen azt tenni, amit tőlünk ész, hit és kegyelem követel. Minden helyzetben felismerhetjük Isten akaratát. Kövessük mint világító fáklyát. Ez Krisztus lelkületének nagy és mégis oly egyszerű vonása, melynek bennünket is át kell hatnia.
     Hasonlatosságot használva mondhatjuk, hogy az egyszerűség bizonyos értelemben a lélek egyensúlyának, a lelki súlypontok mindenkori korrekt elhelyezésének érzéke. Minden földinek van súlypontja és csak akkor van egyensúlyban, ha ez a súlypont centrális helyzetbe kerül. Csak az a művész teremt élethű alakokat, aki rágondol, hogy a nyugalom vagy a mozgás ábrázolásában a súlypont a maga helyére kerüljön. A léleknek ilyen műtárggyá kell válnia és itt az lesz a mester, aki minden élethelyzetben megtalálja lelke „súlypontját” és egyensúlyát. Itt a mester, aki a létnek minden pillanatában Isten akaratát követi. Krisztust ebben az értelemben az egyensúly legfinomabb érzékével megáldott léleknek kell gondolnunk, ki a „pondus aeternitatist”, az örök értékek hatalmas súlyát, leghelyesebben érezte és minden körülmények közt számon tartotta. S az emberek körében azokat kell lelkileg nagyobbaknak neveznünk, akik a lét problémáinak és feladatainak kezelésében ezen örök súlyok nyomását érzik és érvényesítik. Minő ellentét az ilyen fönségesen kialakított egyének s azon jellemek között, akik ide-oda ugrálva majd a jóhoz, majd a rosszhoz hajlanak és lelki egyensúlyukból minden semmiség kibillenti őket. Nem jutunk végig az életen belső rázkódtatás nélkül, – Jézus isteni Szíve sem volt kivétel, – de törhetetlenül arra kell dolgoznunk, hogy fájdalomban, küzdelemben, szenvedésben Krisztus példája szerint találjuk meg utunkat és álljuk meg helyünket.
     Az ilyen lelkületnek átlátszó egyszerűsége tiszta, mély hegyi folyóhoz hasonlít, melynek fenekére látunk. Bármilyen nagy víztömegek feküsznek is egymáson a mélységek felett, tovamozgásuk szüntelen. Az istenszerető lélek egyszerűsége is tele van élő tetterővel; passzív aluszékonyságból és gondolattalanságból nincs benne semmisem. Az egyedül Istenre és a jóra irányított lelkület minden igazi életet felölel, a létnek minden fontos és értékes elemét magábazárja. A külvilágot a maga helyére, az életfolyam partjára teszi. És mint parti tájak a tovasiető víznek tükrében, úgy verődik vissza a külvilág az ilyen tiszta élet átlátszó elemében. A kép tükröződik ugyan, de nem állítja meg, siető előretörésében nem tartja vissza a folyót. Az ilyen egészen belső tevékenységétől áthatott léleknek kristályos mélyén van otthon Jézus Szíve. Az a Szív, melyben az etikai motívumok minden helyzetben elevenen váltódtak ki, mely szüntelenül a jót látta és valósította még akkor is, mikor könyörgött, hogy „múljék el a pohár”. Ilyen elven tudattal kell minden jót végbevinnünk és minden jónak örvendeznünk. Szívbeli örömet kell benne éreznünk, mint a rét virágaiban, a tájszépségeiben, a hanyatló napnak bíboros sugaraiban. Az erkölcsileg jó cselekedetek szívünknek értéket és szépséget kölcsönöznek, melyen örvendeznünk kell. Ebben az örömben megnemesül az öntudat, növekedik a lélek finomsága és jóra való hajlandósága. Helytelen tanítás az, hogy lelki haladásunkat szerénységből nem szabad észrevennünk. Szabad és kell tökéletesedésünket éreznünk, szabad és kell minden előre tett lépésnek, minden tisztulásnak, öntudatnövekedésnek, motívumrendezésnek örülnünk. Háladatos szívvel kell haladásunkban gyönyörködnünk, Isten adja, örömünkre szánja, bíztató arcától ne födjük el tekintetünket. Bízni kell és félni egyszerre, örvendezni és aggódni egyszerre, úgy hálálkodni, mintha semmit sem tettünk volna, úgy akarni, mintha senki sem segítene.
     Aki lelkének nem tud örülni, az hálátlanságot követ el az Alkotóval szemben. Aki bűnösségén úgy bánkódik, hogy lelke elborul, hogy zavaros érzések felhőzik láthatárát, hogy kuszált önkínzó, tépelődő vádaskodásba merül önmaga ellen, az sajátkezűleg állítja meg lelke lendítőkerekét, az ernyőt tart a kegyelem sugarai elé. Lehet a bűnt mélyen és egyszerűen bánni és mellette szent örömben mondani hálát a tisztulásért. Lehet át meg átérezni gyarlóságunkat, képtelenségünket, a kegyelemtől való alázatos függésünket és mellette bízva, mosolygó arccal, ünnepi tekintettel menni előre. Lehet a múltban egyre távolodó bűnt szent fájdalommal újra meg újra bánni, s bűnben elveszett kegyelmi időket lehet siratni, miattuk szenvedni, elfecsérlésükért irgalmat esdeni és mellette az újjászületésben énekes szívvel örvendezni. Ezek nagy és egyszerű érzések: ezekből egyenes, következetes élet lesz: ezekben el van vetve a tisztaság magva. Így szeplőtlen nyílt tekintettel, alázatos örömben, bátor alázatban, hálaénekes szívvel fogunk haladni a krisztusi egyszerűség diadalmas útján.

 

szozattv


szozat a tiszta hang
  szekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára vargaelőadás SZAKC_Hirlevel_2022_08_31meghivo2Gyóni kötetképsissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf