Szabó Dezső: A Gellérthegyen /2. rész/

     Ez a hibbanás csakhamar a festészet és még inkább a szobrászat bús tereire is áthibbant, hogy az irodalmat ne említsem. Egy igen derék miniszteri tisztviselő Attilát Samuraijá másolta s a Göncölszekér saroglyájába olyan ázsiai mitológiát akasztott, hogy az már csupa eurázsiai turánizmus. Ehhez aztán beszélt hetvenöt kötetnyi elméletet s az összest együttesen elnevezte magyar képírásnak. Egy szobrász a frissen megvakított Vazult egy olyan pocsék szláv-oláh koldus arccal bízta meg, hogy Vazul igazán örvendhet, hogy a tükrök beszéde elől elnémították a szemeit. Szegényke aztán hálás is: csoda buzgósággal mutatja, hogy egy igyekvő Medgyesy-tanítvány milyen arc- és izom-plasztikában adja tudtul a világnak, hogy az ügy fáj neki és némileg zokon is veszi. Az ember elképed: hogy az imént égették ki szemeit s máris ilyen szakismereti pontossággal végzi plasztikai feladatait. Egy másik, különben igen élénk és szimpatikus szobrász, hét ősmagyarral ajándékozta meg egy kapu tetejét. Hát ezek az ősök igazán elijesztik és még jobban rákényszerítik az embert, hogy az apjára üssön. Üres és inkább együgyű vigyorgással ténveregnek, hogy melyik ázsiai fajba tögyögjenek be őstestvérnek. Furcsák és idegenek: tehát: ősmagyarok.
     Bizony: ez mind csak modor, móka, üres kapkodás, múló divat, mely csak arra jó, hogy lejárassa azt, aminek múlhatatlannak kell lennie. Szomorú volna, ha ez a hülye idegen ősieskedés építészeti törekvéseinket is nyomorékká rúgná.
     A nagyobb magánházak, villák, magánpaloták ügye is megoldható. Csak fel kell keresnünk az ország egész területén a múlt folyamán leginkább használt kis és nagyobb kúria, kastély-típusokat, azokat, melyeket a magyar élet leginkább magáéivá szoktatott. De kérdezem:
Mi fogja egy modern világváros bérpalotáiban a magyar jelleget, a magyar egyéniséget mondani? Mondani: nem úgy, ahogy a levélborítékra ráragasztott bélyeg, a dohánypaklira rányomott magyar címer mondják a magyar Államot. Hanem: mint a Notre Dame mondja a kereszténységet.
     Ha egészen elméletileg okoskodunk a dologról, elismerem, hogy utóvégre eljöhet egy olyan építész-zseni, aki ezt is meg tudja csinálni. De mivel a bérpaloták kegyetlenül gyakorlati dolgok, vessünk számot azzal, hogy egy építészt sem riaszthatunk zsenivé. Úgy gondolom: jó egyelőre jobb minél kevesebbet követelni, mintsem nevetséges mondvacsinált magyarságokba vagy varkocs-tuhutumságokba torzulni.
     Nem tudom: nem volna-e jó egy-két legsikerültebb, nemesen egyszerű bérpalota-típust fogadni el, melyeknek belső beosztása a lehető legszerencsésebb, külsején nagy ablakokkal és vidám színekkel a falain. Évek óta várom a rendeletet, mely örökre száműzi a fővárosból az öngyilkosító, börtönszürke és sötét házszíneket. Boldoggá tennők Budapest uccáinak levegőjét azzal, ha a házak vidám vagy lágy pasztell-színekben mosolyognának. Legalább az anyag arcai legyenek boldogok, hisz az már megkönnyebbülés a lelkekben is. Az új Szent István-városban és a Lágymányoson valóságos hirtelen ajándék egy-egy ilyen szerencsés színű bérpalota megpillantása. Ha az új építések aztán ezeket az elfogadott bérpalota-típusokat ismételnék, ezek csakhamar sajátos egyéni színt adnának a magyar fővárosnak. És ez a sajátos szín aztán esetleg kiindulója lehet egy magyar építészeti stílusnak.
     Maga az az akarat, hogy a szolgai idegenutánzást állandóan kerüljük, ha párosul azzal az okossággal, hogy ne vadásszuk az eredetiséget még ízlés és gyakorlati szükségek kárára is: lassanként bizonyos egyéni színt fog adni Budapest külsejének. Az OTI felhőkarcoló tornya minden szembe bedöngető elijesztés, hogy ne csináljunk Európából Amerikát. Ne karcoljuk a felhőket, van azoknak elég bajuk. A new-yorki felhőkarcolókat az ottani viszonyok teremtették meg. Európának minden értéke abban van, hogy Európa marad, több ezeréves kulturális múltja teljes öntudatával. Európa éppen azért lehetett az emberiség legmélyebb kifejezője és összegzője, a kultúra egyetemes emberi megszervezője, mert földjén sem Bábeltornyok, sem gúlák és obeliszkek, sem felhőkarcolók nem nőnek. Magyarország: a faluból nőtt ország fővárosának és nagyvárosainak hatalmas széles uccákból, minél több, minél nagyobb terekből, nemesen egyszerű, mérsékelten magas, vidám külsejű házakból kell állaniok. A villanegyedek, a külvárosok, tisztviselő- és munkástelepek, kislakások pedig hadd mondják az ország valamelyik tájának arcát. Hisz mélyen szimbolikus: ha maga a metropolis, a city: mintegy a vele szerves kapcsolatban levő falvakból nő fel az egész ország, az egész Európa kulturális öntudatába. Minél kényelmesebb, egészségesebb, vidámabb, emberibb egy város, minél több mély híradást jelent a történő emberi lélekről, minél kevésbé mutatja a gépek uralmát, minél inkább tudja az iparnak és üzletnek csak szép oldalait felfedni: annál inkább mondja a humanista kultúrából felépült Európát. Ha ezt a jellegét elveszti Európa: meghalt. És túlélő örököse legfennebb csak egy kis idétlen torz Amerika lehet.
     A legnehezebb probléma talán az iskolák: a bármily típusú iskolák kérdése. Elemi szükség: hogy az iskoláknak nagy kertjük, nagy udvaruk legyen. Hogy ne egy behemót háztömbben legyenek a különféle tantermek egymásra garmadázva, hanem kisebb épületek ízléses csoportjában. Hogy ezek az épületek tágasak, világosak, vidámak, csinosak legyenek és mégis, mégis: lehetőleg minél többet mondjanak a magyar lélekről. A magyar nemzet megépítésének, a magyar szellem egységének, a magyarság egyénekbe építésének nagy csatája az iskolákban dől el. Iskolaéveink a legerősebb igézetű útitársaink az életen át s talán lelkünk legerősebb parancsait és tilalmait jelentik. Azt hiszem, még ellenségeim sem számítanak a teljesen egyéntelen jelenségek közé. És mégis: a kolozsvári református Kolégyom ma is bennem van, mint mindennapjaim egyik leghatalmasabb meghatározó eleme. Nincs szomorúbb látvány, mint az éktelen szürke bérházak közé, vagy szörnyű mellékutcákba befojtogatott iskolák képe.
     De ezt a problémát a helyszűke miatt a főváros belsejében megoldani nem lehet. Vajon nem lehetne-e Budapest külső tágasságain három nagy iskolavárost valósítani meg? Olyanformán: hogy mind a háromhoz körülbelül egyenlő távolságú tér legyen közel a fővárosból. Lassanként aztán e három iskolavárosba, kertek, udvarok lombos-virágos napos szélességeibe építnénk meg minden iskolát. Tudom: hogy ez egy hosszú időre szóló terv. De amint egy élő és éltető gondolat akarattá mozdul és az akarat makacs hittel megvalósításhoz kezd: a terv sokkal hamarabb megvalósul, mint azt a félénk töprengés előre gondolni merné.
     A templomok megépítésénél egyaránt érdekes a katolikus és a protestáns templomok problémája.
     A katolikus templom-problémának leglényegét talán így lehet kifejezni: Keresni kell azt a templom-típust, mely a mai modern lelkialkat vallásosságát épp úgy kifejezi: amint a bizánci a román, a csúcsíves, a barokk, az újklasszikus templom-típusok megmondták az illető korok lelkialkatának vallásosságát.
     Ez így érthető követelés, de némi aggódásokra ad okot. Hiszen már a fennebb elsorolt típusok közt az utolsó: az új klasszikus, amilyen pld. a párizsi Madeleine templom: inkább fejezi ki a kor egy általános múló ízlését, mint az akkori kor katolicizmusát. És kérdés: vajon a modern kereszténységnek van-e építészeti stílust teremtő ereje. A fennebb elsorolt típusok, az utolsó kivételével: mind olyan korokból nőttek ki, melyekben egy hatalmas katolikus lelki egység volt, mely az élet minden terén tudattalanul is ösztönösen megmutatta magát. Kérdés: a modern korokban van-e ilyen egyetemes erejű keresztény lelki egység. Ezek a kérdések nem tételezik fel okvetlenül a katolicizmus és a katolikus öntudat gyengülését. Jelenthetnek csupán annyit, hogy a katolikus lélek a régibb egyetemesen katolikus korokban megteremte mindazon templomformáit, melyre szüksége van. És ma alkotó erőit más téren foglalkoztatja.
     Innen van, hogy a legújabb idők katolikus templomépítésének két iránya van. Sokan a régi igézetű alkotások megismétlését, lemásolását tartják helyesnek. Hisz ezekből az alkotásokból már századok hitével és csodálatával sugárzik a katolikus hit. Viszont sokan kitartanak amellett, hogy a modern katolicizmusnak meg kell találnia a maga lelkialkata szerinti templomformát.
     Mindkét felfogásnak megvannak a maga veszélyei. Az első irány könnyen tévedhet olyan hideg s a magyar lélekre oly szervetlenül idegen stílusgyakorlatra, mint a szegedi Bazilika. Szeged különben is totális rémességű példa: hogyan lehet egy szépen fejlődő magyar várost idegenné szélhüdíteni. A második iránynál mindennap fenyeget az a veszély, hogy hiányos áhítatú, vagy lelkileg egyáltalán nem vallásos és katolikus építészek, szobrászok és festők olyan templomot rittyentenek, melyek hangosan talán túlvisítva modernek, de a katolicizmushoz, a katolikus lélekhez bizonyos formalitásokon kívül semmi közük nincs. Valószínű például, hogy a legegyszerűbb, minden művészi akarat nélkül készült régibb falusi katolikus templom is több és mélyebb katolikus áhítatot sugároz, mint a városmajori beton Isten-garázs, oltára körül az Aba-Novák kópés mókáival. Különben is, amint az többször megírtam: a betont még a takarékosság elvén sem engedném a templom anyagává.
     Nálunk, természetesen, jogos az a kívánság, hogy az új katolikus templom – magyar stílust sok volna követelni – legalább bizonyos lelki otthonosságot jelentsen a magyar hívőnek. Ezért nem tartom tévesnek azok kívánságát, akik a főváros új templomszükségeinél az ország valamely magyar vidékének régi műemlékű, századokon át magunkévá szeretett típusát kívánják megismételni. Természetesen, ez nem jelent tilalmat arra: hogyha akad egy hatalmas építésztehetség, aki új templomtípust tud adni a magyar katolicizmusnak: ne kapjunk két kézzel nagy ajándékán.
     A protestáns templommal talán még bonyolultabb a kérdés. A protestantizmusnak még nincs lényege szerinti saját templomformája. Egy Budapest körüli községben pld. nemrég építettek egy csúcsíves református templomot. Ez olyanforma: mintha valaki a maga lelkéhez egy másik ember testét kérné kölcsön, hogy az az idegen test az ő lelkével, az ő lelke annak a testével élje meg életét. A csúcsíves református templom contradictio is se. Természetes, hogy a kezdő protestantizmus olyan templomokat vett át, amilyeneket talált. Az is természetes, hogy ezek közül többet a századok áhítata, közös szenvedése és vigasztalása a magyar lélek kincsévé tett. Nagyon szép példa erre a kolozsvári farkasuccai református templom. De ez a tény nem teszi szervesebbé a most rögtönözött idegenszerűségeket. Pedig azt hiszem: a protestantizmusnak könnyebb volna egy sajátosan magyar templom-formát találni, mint a katolicizmusnak. Mert a protestantizmus egyéni elvénél fogva az egyes nemzetek hitélete inkább szabad a nemzetközi normától. Helyesebben: ilyen nemzetközi norma nincs is és szükség sincs rá: minden nemzet maga termi meg adottságai meghatározásában az ilyen normát. A protestáns templomnak éppen úgy kell az úrvacsora, az Úr asztala körül kialakulnia, amint a katolikus templom kialakult a mise körül. A protestáns templom nagy, tágas, világos lelkiebédlő az Úr asztala körül. Szép magyar isteni kúria, tornáccal a gyülekező hívek számára. És aki azt hiszi, hogy a falak rideg csupaszsága, halálos mészfehérsége kereszténység, protestantizmus és hívő lélek: az egy negatív fétisizmustól bélbajos. Vagy olyan közel hiszik a protestantiumus pásztorai a lelki nyájaikat a bálványimádáshoz: hogyha a nagy protestáns küzdők és jótevők képeit kitennök a templom falaira, azok rögtön térdreborulnának és imádnák a képek vásznait, festékeit, papírját és kereteit? Kár: hogy a protestantizmus vezetői még nem tudták kihúzni lábaikat a tizenhatodik századi kerékvágásokból. Holott a reformáció időtől meg nem kötött folytonos haladás a jobb felé.
     Itt sem mondhatunk egyebet: amíg nem akadnak olyan tehetségek, melyek új templomtípusokban tudják kifejezni a magyar protestáns lelket: legokosabb a magyar tájak legszebb és régóta magyarrá szeretett templomformáit ismételni meg Budapesten.
     És a középületek? Az üzletépületek? Az egyéb épületfajták? Azt hiszem, egy nagy építésznemzedék eljöveteléig a legtöbb, amit kívánhatunk: hogy legyenek toronytalanok, nemesen egyszerűek, nagy ablakokkal és világos színekkel vidámítók. Még a börtön se legyen börtönstílusban, a kaszárnya se kaszárnyastílusban építve. Utóvégre mégis a keleti nap fiai vagyunk s legalább fővárosunk minden házai mosolyogják az élet, a munka, a hit jókedvét, ha mi már kissé el is árnyékosodtunk a sok felhő alatt.

szozattv


szozat a tiszta hang
 meghivo2Gyóni kötetképSZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf