Reményik Sándor: Istenarc

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lételőtti létem emlékképe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom, miképp került a mélybe.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Nem állok, mint fosztott ág, szegényen.
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alteregóm az örök vándorlásban.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek.
Mert az arc igazán én vagyok.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.