Gaál Béla: Alázat himnusza
Most Eléd dobott zengő, szent alázat:
Alázatomnak halld, Uram, szavát:
Sikoltó fényben, magamra-meredten
Állok Előtted. Hajdan aki lázadt
Ellened, Uram, s rendelésed ellen
És kevélységgel bársonyozta testét,
Most omló vágyak viharán keresztül
Rádöbbent fájva kicsiny mivoltára,
Meglátta íme féreg-önmagát.
Kicsinységemnek, Uram, nincs határa
S a Te nagyságod nagyobb az egeknél.
Én éj vagyok. Te fénylő mindent-látás.
Benned ragyognak végtelen világok,
Te ura vagy a roppant mindenségnek,
Én idehullott, tehetetlen porszem…
Te minden vagy, én semmi sem vagyok.
De tudom, hogy jóságod véghetetlen
S két szememben a hála felragyog:
Kicsiny porszeme roppant világodnak
Hozzád tartozom. Belőled szakadt fel
Zengő létemnek fáradt lüktetése.
Benned, Teérted, Általad van létem,
Kiben minden lét, minden cél fogan…
Ó add, ha porsátorom szerteomlik,
Esengő, vágyó, Érted síró lelkem
A Te kezedbe hulljon boldogan.
1935