Sárközi György: Országúti szent

Lába körül tömjén az utak pora,
melybe nagyokat rúg rongyos bocskora,
feje körül dicsfény a muslicahad,
mely egy legyintésre füstként szétriad.

Fekete kezében görbehátu ág,
azzal üzi vissza a pogány kutyát,
ki nagy csaholással háborút izen,
mikor falut ér az országúti szent.

Tarisznyája tágas, bőven belefér
az itt-ott hullajtott kegyelemkenyér,
és ha a varrásban még morzsa marad,
vendégül lát néhány éhes madarat.

Köpenyét is szerte szabná szívesen,
de köpenye, sajnos, nincsen neki sem,
kalap hijján Krisztust sem köszöntheti,
ki keresztjén bádog karját szétveti.

Se lova, se ökre, se nagy gondjai,
se háza, se földje, szent sehonnai,
nem övé még az sem, amit rúg, a por, -
majd a másvilágon rákerül a sor.