Erdélyi József: Keresztút

A falu végétől az út,
öreg cseresznyefák között,
folyik tovább, egyenesen,
mint aki elment, megszökött,
kimenekült a faluból,
s megy, megy, faluról-falura,
városról-városra, tovább,
mindegy meddig s honnan-hova…
Az árok füves tetején,
egy vén cseresznyefa alatt,
álldogált egy nagyocskalány;
mert melegen sütött a Nap, –
a virágzó cseresznyefa
ráhajló ágai alatt,
ott állt némán a keresztútnál,
rajta égszínkék új ruha…
Készült talán, vagy csak úgy vágyott,
valahová a faluba;
vagy várt valakit, valamit tán,
nem tudva kit-mit az a lány,
mint valami találós kérdés,
megfejtőre váró talány,
keresztrejtvény a keresztútnál…
Virágzó, vén cseresznyefa
fehér fátyolsátrában állva,
nézett messze, valahova,
s várt valakit a faluból,
a vonatról, Pestről talán;
Érezte hogy jön valahol;
hogy közeleg, hogy jön felé,
azon a szép ünnepnapon, –
hogy nem megy le a Nap anélkül,
hogy könnyítsen a bánaton,
mely gyenge szívét fogta titkon;
úgy, úgy érezte az a lány,
s vitt a vonat és mentem én,
hogy találkozzunk s megszülessen
ez a különös költemény…
Kistávolról meg sem ismertem,
csak sejtettem hogy ő talán;
de közelebbről ráismertem,
hogy mégis, ő volt az a lány.
Olyan kislány volt, nem is oly rég…
Szinte előttem született,
előttem nőtt s ha látott néha,
úgy örült; mert úgy szeretett,
mintha nem is gyermek lett volna,
s mintha ővele egykorú
gyermek, kisfiú lettem volna;
lehettem bármily szomorú,
felüdültem ha őt megláttam;
ha meglátott, már nevetett, –
úgy éreztem hogy nevető szemében
ölel, csókol a szeretet…
Olyan formás, édes kislány volt, –
született asszony, kisanya,
az én szerető szívem párja,
későnszületett asszonya.
Szégyelltem hogy asszonynak érzem,
de örültem ha néhanap
láttam… Ott állt, a falu végén,
egy vén cseresznyefa alatt;
mintha csak az én szerelmemben,
boldogságomban állana,
s várna reám, hogy kéz a kézben,
szökjünk, fussunk valahova,
azon az úton, a világba,
amerre int az ég, a kék;
kél és lemegy Nap, Hold és csillag;
ne lásson többé az a faluvég,
ne tudja? merre, hova lettünk,
hol járunk, élünk vagy halunk;
az a virágzó vén cseresznyefa, –
ne legyen más tanunk…

Találkozunk talán még egyszer, –
cseresznyeérés idején;
találkozunk a falu végén,
az út felett, az árok tetején;
ha nem, maradjon akkor is velünk,
maradjon álom az a szerelem,
s nyisson cseresznyefavirágokat
szívünk felett a türelem;
találkozunk a keresztútnál,
virágos faágak alatt;
s megáll az út, az idő; fenn az égen
megáll, nem megy le soha az a Nap…

1963

szozattv


szozat a tiszta hang
 meghivo2Gyóni kötetképSZAKC_Hirlevel_2022_06_09sissistalMÖD 2022.június 18-meghívó-1 oldalasKét film szórólap Trianon plakat NET 2022 Kiállítás szózatba 1 szozat a tiszta hangEUCHARKirályfesztSacra HungariaSacra HungariaSacra HungariaKOFESZTszozat a tiszta hangszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang pálosokszozat a tiszta hangszozat a tiszta hang 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf