Simonyi Imre: Történelmi lecke

Mohi. Mohács. Majtény. Világos.
S ami közte. Előtte. Utána.
Török áfium. Német maszlag.
    (Ilyen áfium. Olyan maszlag.)
    Hazai kereszt
    idegen fából –
    idegen rénfa
hazai ácstól.
Ez mind volt! Így! S még mennyi!
Iszonyatos mind számbavenni!
Orcát pirító önleköpést!
Hisz bűnösök lehettünk
akár a többi nép.
De el nem követett bűnöket:
kéjjel vállalt önkéntesek!?
EZ Mohi! EZ Mohács! EZ Majtény! EZ Világos!
Mert a történelem
    a veszejtő
de az önfeljelentő köpedelem:
EZ a valóban vesztett történelem
s ez vezetett vesztett csatákon
                                       túli gyászhoz
    Vezeklő
    s illő alázat
    a vétkekért!
De nem illegő-riszáló alázatosság
    s dőre
áron alul végkiárusítás
    jelez irányt
szakadékból az emelkedőre.
Mohi? Mohács? Majtény? Világos?
És Zrínyi?! És Ady?! És Bartók?! És Zsilinszky?!
Csak illő flórt a méltóságos gyászhoz!
De hogy bármelyik Majténynál
végleg letörött volna a zászló?
    Hát József Attila!? Hát Kodály!?
    Hát Krúdy!? Hát Németh László!?