Vajda János: Július 22-én

/Nemzetülés után/

Csak oly nagyon ne szeretném hazámat!...
...Ne kérdjetek, ne bántsatok,
Távozzatok, pusztuljatok...
Nincs már szavam, nincs énekem,
Lelkemben kő az érzelem
S nem csalogány az akarat,
Mely lágy dalok szárnyán repül,
Vihar, mely szór villámokat,
Átkot, melytől a vér kihül...
Ne bántsatok, ne kérdjetek;
Olyan vagyok, mint az idő,
Mely a vihart előzi meg:
Csendes, sötét, kétségbeejtő.
Tüzet hányandó bérc vagyok,
Még ajakam csöndes, de rajt
Mindent megégető harag
Dühös tajtéka sustorog.
Mért szeretlek, népem, hazám?...
Hogy a harag és gyűlölet,
Mely most irántad bennem él,
Úgy vesse széjjel keblemet,
Hogy meg ne átkozhassalak...
Amily igaz, hogy tán ha egykor
Megátkoználak tégedet:
E magzatod,
Aki megátkozott,
Legszeretőbb, leghűbb fiad volt...

Őrizzen ettől istened!
Mert a gyűlölet átka nem fog,
De egy igaz nemes kebelnek
Megtört szerelméből fakadt
Öngyilkos átokhangjait
Meghallgatják az istenek!...

1848