Lenkei Henrik: Mária kesergése

Én jó fiam, egyetlen magzatom…
Ó jaj, ruhám hiába szaggatom…
Örökre zárva ragyogó szemed,
Nem éled többé drága tetemed.
Ó jaj, elnémult édes lágy szavad,
Minek zengésén gondom elapadt…
Hétélű tőr nyilall át szívemen –
Egész világ keservét viselem!

Ó jaj fiam, mért is szültelek?
E sárgolyóra mért is küldtelek?
Te voltál éltem fénylő csillaga –
Most rám feküdt az örök éjszaka!
Te voltál tiszta kristálypatakom –
Most nincsen enyhem a sivatagon!
A lelkem Égbe röpködött veled –
Most szárnyszegetten porba heverek!

Én együgyű haj, mért nem hagytalak
Felnövekedni mint erdőn a vad,
Vagy mint a kóró a szabad mezőn,
Vagy mint a sólyom a zord levegőn?
Én dőre haj, ígére kaptalak,
Meseméreggel elaltattalak,
Becéző szóval ernyesztettelek,
Kezepuhává haj, én tettelek!

Ó kárhozott legyen a pillanat,
Mikor olvasni tanítottalak,
Mikor dübörgő fegyver, pajzs helyett
Kezedbe adtam gyáva könyveket,
Mikor kezem a széltől is megótt,
Hogy sohse hallgass szitkot, durva szót,
Hogy soha rád ne agyarogna vész,
Hogy ne lehess vad, vakmerő, vitéz!

Ábrándjaid én, én istápolám,
Hívságos hévvel én, én ápolám.
Én hallgatám meg álomképeid;
Hogyan váltod meg a föld népeit,
Én áldottam kevélyen méhemet,
Hogy ily gyümölcsre kiszemeltetett,
Hogy milljó sebre balzsamot adék! –
Vakságomért megbüntetett az ég!

Óh ha szememről oldik a lepel
Ó látom, látom, mit követtem el:
Gyöngyöt vetettem szörnyű vadkanoknak,
Bárányt tereltem fene farkasoknak,
Süket füleknek zsoltárt énekeltem,
Kőszívüekre naptüzet leheltem,
Kopár szirtfalra hintettem magom –
Oltárt emeltem hitvány homokon!

Ó érzem, érzem… minden hasztalan…
Véded hiába áldozád fiam…
Soha, soha tűzzé nem vál a víz…
Soha soha gyémánttá a kavics…
Soha soha gazból nem nő kalász…
Soha bogáncson rózsát nem találsz…
Sohsem irtják ki földrül a gyomot,
S mind eltapossák a szűz liljomot!

De nem! Az Úr nem verhet oly nagyon,
Hogy könnyeim hiába hullatom…
Megjő, megjő a kor, hogy csodaképp
Igézni, hatni kezd a példakép…
Emelt ököl testvér jobbján felenged,
Lobogó bősz dac tűzhelyet melenget,
S kit most anyák közt sújt az átkok átka,
Sugaras üdvöt ontok az anyákra!