Prohászka Ottokár: Lemondás nélkül nincs lelkiség

    «Akkor felelvén Péter, mondá neki: Íme, mi mindent elhagytunk és téged követtünk, mi lesz hát velünk?» (Máté 19 , 17)

    a) «Mindent elhagytunk» – mondja Péter – halászkunyhót, hálót, sajkát, mindent. Nem gazdagságot, állást, rangot, de azt, ami szabadságunkban, hozzád való közeledésünkben, veled való egyesülésünkben akadályozhatott volna. Mi lesz tehát velünk? Királyok lesztek és világot ítéltek! Mindenről lemondani, nagy tett; aki ezt megteszi, megdicsőül, megítéli s megszégyeníti a röghöz, ingerekhez, élvezetekhez tapadt világot. – Le kell mondanom 1. mindarról, ami bűnre visz és csábít; 2. az önmegtagadást azzal a szándékkel kell gyakorolnom, hogy az a lelkiséget, a szabadságot, az Istenhez való közeledést mozdítsa elő bennem. Az önmegtagadás fokain közeledünk Istenhez;ezek a mi királyi székünknek lépcsői. Menjünk bízvást föl rajtuk.

    b) «Jézus pedig mondá: Bizony mondom nektek, hogy ti, kik engem követtetek… és mindaz, ki elhagyja házát, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy fiát, vagy szántóföldjét az én nevemért, százannyit nyer és az örök életet fogja bírni.» Nemcsak apostoloknál, hanem mindenkinél sürgeti az evangélium a lemondást s az odaadást Istenért. – Jó a lemondás; a szakítás a földdel a nagy lelkek útja; ezt ki nem törülhetjük az evangéliumból. – Szülő, férj, feleség, tán zokon veszik, kíméletleneknek nézik Krisztus e kijelentéseit; de ne ütközzenek meg ezen; testben hozunk áldozatot lélekért; életben, egészségben, vagyonért, tudásért, tehát ugyancsak a tökéletességért. – Ne higgyünk a lágymeleg csitítóknak, kik elidegenítenek az áldozatos iránytól;ne hallgassunk a szirénekre, Ellen-Key-féle szentimentális idealistákra, kik arra buzdítanak, hogy «éljük ki magunkat.» Nincs lelki műveltség erő s áldozat nélkül. Az élvezetvágy a népek elfajulását vonja maga után. Elsősorban tehát ennek letörésére nevelem magamat.

    c) A szebb, nemesebb élet még inkább sürget áldozatokat. Hozzuk meg ezeket mély átérzésével annak, hogy Istenért hozzuk, a Fölséges kedvéért. Ez a mi dicsőségünk, ha dicsőségére valamit adhatunk, vagy tehetünk; nagy a mi tartozásunk; örüljünk, ha hálából neki valamit fölajánlhatunk; rémes a mi adósságunk; érezzük magunkat boldognak, ha engesztelésül valamiről lemondhatunk. A brabanti gróf elment a keresztes haddal a Szentföldre s magával vitte feleségét, és mialatt ő hadakozott, felesége a betegeket ápolta Jeruzsálemben. Idő múltával vissza kellett térnie hazájába, de felesége ott akart maradni és kérte őt, hogy hagyja ott s ő tovább is fog Istennek s a betegeknek szolgálni. «Hogy hagyhatnálak itt, – szólt a gróf – hisz nem élhetek nélküled.» De az csak tovább rimánkodott. Végre a pátriárka elé került az ügy, s mélyen megilletődve az asszony áhítatától, szintén kérte a grófot, hagyná ott feleségét. S mikor már semmi sem használt, s a gróf továbbra is vonakodott, a pátriárka Krisztus vérének egy kőre száradt cseppjét – a jeruzsálemi egyház reliquiáját, – ajánlotta föl a grófnak cserébe feleségéért. Ez hatott. E kincsért a gróf szíve kincséről lemondott. – Mit nem tennék én is Krisztus véréért, a kegyelemért, Krisztusnak hasonlóságáért?!        

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf