Móra László: Ünnepi ének

Eötvös József emlékére

Magyar ugarra új szántóvetőnek
Rendelt a sors, – az Égből hullott sorsom.
Bár nekiütöm lábam egy-egy kőnek,
Vagy Megváltónknak jaj-keresztjét hordom,
Amelyen könny és vércsepp olvad össze
– A fényt az árnnyal szüntelen fürösztve, –
Nem csüggedek, és lázadásom sincsen,
Mert tanítónak választott az Isten!

Az egy szívemet osztom száz darabra,
S az egy lelkemmel cirógatok ezret.
Melléjük ülök a kopottas padba,
S mondjuk a mesét, vagy az egyszeregyet…
Ha kis kezük a tenyerembe mélyed,
És együtt szántjuk az irkalapot,
Élet Királya, hálát adok Néked,
Hogy szebb holnapért szántogathatok!

Tegnap: tanyán, – a csönddel frigyre kelve,
Vetettem fényt, és dédelgettem azt,
Vagy munkálatlan, árvult ősi kertbe
Dagadt inakkal gyomláltam a gazt.
Ma: városon, hol szemhatáron csorba,
Hol idegesen zakatol a gyár:
A sok kis szívet ki-kinyitom sorba,
S szívem zenéje bennük muzsikál.

Őbennük él a szívem muzsikája,
S ők bennem élnek, mint apró akkordok,
S velem futnak, ha messze hív a hála,
Ha öreg sírra friss virágot hordok…
Ha porladt kéznek, mely korát előzte,
Áldott emlékét megmelengetem:
Az én kis hadam télbe’, nyárba’, őszbe’,
A hála útján mindig egy velem!

Tanító s gyermek: mint gyümölcs a gallyal
Összeforradva s osztva életet:
Az ercsi sírnál imás áhítattal
Megcirógatjuk porladt kezed,
S a magvető kéz kincses ujjait,
Mely kaput nyitott szunnyadó tudásnak,
Amelyből éledt tudomány s a hit,
S eltűnt a sír, mit egykor nékünk ástak.

Nagy hídépítő; áldjuk a porod,
Amikor szeljük napi kenyerünk.
A romlott világ bármiként forog,
Egy állócsillag fénye vagy nekünk,
S beszórod utunk ködös éjszakákon,
Hogy jól láthassuk, merre van a cél…
Fénylő homokban megcsillan a lábnyom,
S szívünkben máris Eötvös szíve él!

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf