Prónai Antal: Rákóczi zászlója

Gyászba borult ege a magyar nemzetnek,
Régi ellenei rá rabigát vetnek;
Hol szabadság lakott, fészket német sas rak,
Hej nincs édesatyja a szegény magyarnak!

S mikor már kiapadt a szemből a könny is,
Mikor a hon fia jobb jövőben nem hisz,
Mint égből az áldás, jön vigasztalója:
Háromszínű zászló, Rákóczi zászlója!

Reggeli köd fátylát széjjel tépi a nap,
Aranysugarától ég, hegy, völgy újulnak,
Honfi fájdalomnak van már oszlatója;
Áldott magyar zászló, Rákóczi zászlója!

Aranyos lobogón szűz Mária képe
Hű magyar népére biztatóan néz le.
S a magyar hozzá esd gyermekded hitével,
Imádkozik hozzá ihletett igével:

«Boldogasszony anyánk, régi nagy Patrónánk,
Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk:
Magyarországról, romlott hazánkról
Ne feledkezzél meg szegény magyarokról!»

S haza jön Rákóczi, a zászló kezében,
Kibontja szent harcra az Isten nevében:
«Magyar nemzetemért felkötöttem szablyám,
De legelsőbben is szent neved kiáltám.
A magyar nemzetnek sok siralmát látom,
Segélj meg Úr Jézus, ezért fohászkodom.»
Tavasz lehelete az erdőt zöldíti,
A zászló a magyart harci kedvre kelti.
Szól a tárogató, gyűl úr és nép fia,
Csupa nyalka kuruc, mind derék dalia.

És a magyar diadalt diadalra arat,
Nagy Rákóczi dicső lobogója alatt.
Győz daliás hada, bárhova dobban,
A labanc sereget széjjelverik ottan.
Az elejét vágják, a közepét bontják,
Mint kaszás a füvet, németet úgy rontják.
Rajta magyar, rontsad rácok sűrű rendét,
Hadd ne dúlja gaz nép édes hazád földét…
Vedd fel kuruc bátran németnek lövését,
Ne mutasd szívendek semmi rettenését.
Németek testével borítva a parlag,
Ott ma vad madarak lakodalmat laknak…

Menekül a labanc… sarabold, darabold,
Szörnyű halált haljon, aki magyart tiport!
Fenn leng lobogónk… diadal… diadal…
Eldőlt a csata… győzött a magyar!

De mi hang ez? Csúnya holló károgása
Sízvet sebez, lelket gyötör hallomása:
«Kár, kár, kár, kár vala Ocskay Lászlónak,
Ilyen nagy vitéznek lenni árulónak.»

«Kurucok, kurucok, hej szegény kurucok,
Beh megsötétedett ti fényes napotok.
Ó gonosz szerencse, ó átkozott óra
Trencséni mezőnek vérrel borítója.»

Rákóczi zászlója immár nem lengedez,
Rákóczi zászlóján szűz Mária könnyez
És siralom hangzik szerte a hazában,
Magyar nemzet lelke sír a bús nótában:

«Jaj Rákóczi, Bercsényi,
Vitéz magyarok vezéri
Bezerédi!
Hová lettek magyar népnek
Élő tüköri?
Nemzetünknek hírszerzői
Fényes csillagi
Ocskai!»

«S halálos nehéz köd
Mindent búsan béföd.
Dobos már dobolhat,
Rákóczi unszolhat:
Rajta, rajta, rajta!
A tábor, a tábor
Zászlóját lehajtja
A majtényi pázston.
Szegény kuruc tábor.»

S a haza határán Rákóczi visszanéz,
Zokog körülötte valamennyi vitéz.
Zászlója is gyászban, immár begöngyölve,
Búcsúzik Rákóczi honától örökre:

«Bölcsőm, vigasztalóm,
Dajkám és ápolóm,
Szép Magyarországom.
Jaj szörnyű fájdalom,
Meg kell tőled válnom!
Vizeid folyását,
Erdeid nyílását,
Mezeid kalászát,
Lovam lába nyomát
Te áldott földeden
Már több nem látom!»

És múlnak az évek, hosszú, lassú évek,
Messze Rodostóban száműzöttek élnek.
Megfakult zászlóját jó Rákóczi nézi,
Hová lettek büszke, daliás vitézi?

A Marmora-tenger zúgása behallik,
Rákóczi szívébe fájdalom nyilallik:
Az a zászló többet nem fog lengedezni,
Büszke kurucoknak diadalt szerezni…
Gyász van Rodostóban… Rákóczit siratják,
Kurucok atyjának ravatalát rakják,
Jöszte árva zászló, jöszte kísérőnek,
Hadd vigyen valamit honából emléknek.
Háromszínű zászló lesz a szemfedője,
Hogy ihlesse álmát, honát beleszője…

S Rákóczi álmodik… Diadal, dicsőség…
Magyarra idegen nem rakja bilincsét…
Rákóczi álmodik örök szabadságról,
Büszke, dicsőséges nagy Magyarországról!

szozattv


szozat a tiszta hang 
szozat a tiszta hang szozat a tiszta hang
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf