Nyirő Józseffel erről-arról [LIII. rész]
Pluhár István: Remény és fohász,
Elhangzott a Magyar Rádióban, 1940. szeptember 12-én.
Pluhár István riporter: – Bizonyára azt hiszi a közönség, hogy azok az írók, akik itt a mikrofon előtt vannak most, nagy honoráriumokat élveztek. Bizonyára azt hiszi mindenki, hogy az író pompásan él a művészetéből, mert hiszen meg is érdemelné. Nyirő Józseftől megkérdezem, mi volt eddig itthon a legnagyobb honoráriuma?
Nyirő József: – Legnagyobb honoráriumom? Mikor a Jézusfaragó ember pesti prömierje után hazamentem Székelyudvarhelyre, betértem az egyik étterembe barátaimmal vacsorázni, akkor elém állott az akkor még előttem ismeretlen vasgárdista tanító, aki azzal a váddal illetett, hogy megint bemocskoltam Románia becsületét. Ilyen kérdésre nem volt mit válaszolnom, egyszerűen hátat fordítottam és tovább beszélgettem a barátaimmal. És a következő pillanatban csak az történt, hogy hatalmas ütést éreztem a fejemen, a vér elöntött, a fogam kilódult. Mire magamhoz tértem, letörültem a vért, és tájékozódni próbáltam, hogy mi történt, a barátaimtól tudtam meg, hogy egy bottal orvul főbe ütöttek. Hát ez volt a legszebb honorárium, amit kaptam húsz év óta a pályám alatt.
- Nyirő József székely ember. Ismert a székelység lelkét, ismeri a székelyek minden baját is. Megkérem, mondjon egyet-más a fölszabaduló Székelyföld életéről, viszonyairól, reményeiről, vágyairól, ahogy ő látja.
- Arra külön büszke vagyok, hogy ebben a boldog örömben, ebben a boldog örömben a székely népnek igen-igen nagy része volt! Hiszen tulajdonképpen neki köszönhetjük, hogy Erdélynek ezt a részét is visszakaptuk, és csatlakozhatott az anyaországhoz. A fekvése és az, hogy egy tömegben félmillió ember minden szenvedés között hűen kitartva él ezen a földön, ennek a fizetsége volt az az isteni igazságszolgáltatás, hogy hazakerülhettünk. Nekem most egyetlen gondom az öröm mellett az, hogy ez a sokat hányatott, szenvedett, szerencsétlen nép, amelyik ilyen történelmi erőkkel rendelkezik, még akkor is, amikor a legsúlyosabb elnyomatásban van része, hogyan kapja meg, mint kapja meg a jövendő sorsát? Vajon továbbra is olyan elhagyatott, olyan szerencsétlen marad-e, úgy kikapcsolva az élő nemzettestből, mint ahogy századokon keresztül ki volt kapcsolva? Én most már hiszem, én most már bízom abban, hogy ráébredet a magyarság egyeteme a székelységnek pontos helyzetére és fontos szerepére, és ez az életkeringés, amely újjá teszi ezt az országot, rajta keresztül fog száguldani, hogy azok a belső kincsek és külső kincsek mind ismertekké válnak, és mind közgazdaságilag és politikailag, mind művészetileg, mind mindenféle tekintetben a székelység előtérbe kerül, új élet lehetőségei nyílnak, új örömek, új munkalehetőségek és új remények, új fohászkodások támadhatnak abban a szerencsétlen népben, amelynél ezt a jobb sorsot senki a világon jobban meg nem érdemli.
Pluhár István: Ebben valamennyien egyetértünk.
Kolozsváron, az Erdélyi Helikon szerkesztőségében írókkal beszélgetett Pluhár István. Abban a műsorban Nyíró József mellett Gyally Domokos, Kemény János, Kós Károly és Tamási Áron szólalt meg.
