Nyirő Józseffel erről-arról [L. rész]

    Nyirő József a Notre-Dame körül

    Van az emigrációban egy lapunk, amely személyi híreket is közöl. Biztosan benne lesz egy hír két sorban, talán efféleképpen: „Nyirő József, a nagy magyar író Németországból Párizson keresztül Spanyolországba utazott.” Ha meg is jelenik ez a hír, mi itt hozzáfűzünk egy keveset.

    Igen, azt írtam ott fentebb, hogy Nyirő József a Notre-Dame körül. Kicsit furcsa, de így volt. Mert a Bajorerdő homályából egyszerre itt termett a németországi magyarság vándorapostola. S miután bévül kigyönyörködte magát, többszörösen körüljárta a katedrálist. Nem szólt semmit, hanem levett kalappal nézett az ég felé.

    A kísérők már idegeskedtek, de ő még mindig szótlan maradt. Csak akkor fohászkodott neki, mikor már a rakpartról gyönyörködött ülve.

    - Amondó volnék, hogy bizony tudomány kellett ide, meg művészet. A harmadik mellékhajóban szeretnék felütni egy sátrat s onnan nézni napokon át. Még akkor sem tudnám lelkembe szívni mindezt a sok gyönyörűséget. De tudom, hogy míg a Nyugat ezeket a katedrálisokat építette, a magyarok véreztek ott a keleti végeken; így építettük, mi magyarok, a nyugati katedrálisokat: vérünkkel! – Ha másért sem, de a Notre-Dame-ért visszajárok majd Párizsba.

    Így nyilatkozott Nyirő József a szívébe zárt katedrálisról, s másnap este már a Gare d’Austerlittzon búcsúztunk.

    - Tankönyvekből ismertem Párizst. Amit néhány óra alatt láttam, az egészen más; érzem: ha volna időm jól megismerni a franciákat – akkor szeretni tudnám őket.

    Székely fiúk a vonat mellett, s Nyirő József olyan fürgén ugrik le a lépcsőn, hogy nem állom szó nélkül.

    - Csak nem nagy a jókedv, Józsi bátyám?

    Elérti a szót, s hucutkásan a vállamra csap:

    - Nem a jókedv nagy öcsém, hanem a fiatalság. (Csak zárójelben: hat évtized van már mögötte.)

    Ha nincs is jókedv, de nem komor a hangulat. Valahogy másként csengnek a szavak, mikor tudjuk, hogy csak vonat viszi a távozót, s nem fogja elválasztani tőlünk az óceán. Szinte nem is búcsúzunk. Csak egy istenhozzádot mondunk, mert nemsokára úgyis látni fogjuk egymást. Ezt érezheti a nagy székely is, mikor komolyan mondja:

    - Tartsatok össze, segítsétek és szeressétek egymást, mindnyájan, magyarok. Isten áldjon benneteket, nemsokára viszontlátjuk egymást.

    Már sípol a vonat, mikor befut egy üveg itóka meg egy csokor virág. Az ablakban adják fel. Nyirő József a csokrot a felesége kezébe nyomja, az üveget pedig maga ragadja meg. a virágnál bizton szebb a havasi gyopár, az itókánál bizton jobb a székely fenyővíz, de most itt vagyunk Franciaországban. S bár tudja ezt Józsi bátyánk is – mégis le fogja kortyolgatni. Talán már a Pireneusokon túl nem is lesz belőle. Nem baj, egészségére váljék!

     

    Ahogy Lehet (Párizs), 1950. május 15.
    (II. évf. 6. szám), 24. oldal

    Délamerikai Magyarság (Buenos Aires), 1950. június 14.
    (XXII. évf. 3001. szám), 4. oldal      

Csukássy Lóránt

szozattv


szozat a tiszta hang Körmenet Körmenet
 
 Patriotak-Kronikaja-4.1 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf