Kiss Menyhért: Utolsó üzenet

«Édes feleségem, ha ez írást kapod,
Ez azt jelenti, hogy én itt már nem vagyok,
Hogy nem megyek haza, Nyárádremetére,
Mert lelkem Urához, Istenéhez tére…
Bocsásd meg, hogy gyenge betőim nem jobbak,
(A doktor úr fogja kezembe a tollat),
Két golyó karomon, két shrapnell mellemen,
Egész kozákszotnya tüzelt én ellenem,
Én a puskatussal térítgettem őket,
De ők többen voltak s valahogy lelőttek…
Annamári! Éltem fonala elszakad,
Tudod, nem vertelek, se meg nem szidtalak,
Csupán szerettelek… áldjon meg az Isten:
Zsindelyes házamra állandóan tekintsen,
Két szép pej csikómra, oltoványfáimra,
Köztük játszadozó kicsi fiamra
Ó, nagy legyen gondok, főképp az apróság
Ne érezze soha nehéz árva sorsát…
S ha felcseperednek s kérdik: merre fekszem?
Nagy eperfánk alól, szép csillagos esten,
Mutass észak felé a hetes göncölre:
Ott fekszünk, ott fekszünk meszes sírgödörbe.
Visztula partja nagy dicsőség mezője,
Én édes fiam mindig csak előre!
…Míg lelkem boldogan hazafelé szálldos,
Most indul az égi legfőbb állomáshoz:
Öreg rezervista, Ferenc Estván János…»