Herczeg Ferenc: Dunai blokk?
Megint kísért a dunai blokk. Tardieu halva született terve. Minél nyilvánvalóbb, hogy a trianoni igazságtalanságok jóvátétele nélkül nincs megnyugvás és nincs élet a Duna völgyében, az imperialista hatalmak csoportja annál buzgóbban kínálgatja a blokkot. Néha rabulista érveléssel, néha alig leplezett fenyegetés hangján. A saját bőrükön érzik, hogy a békeszerződés világtörténelmi balfogás volt és most a kárt, melyet a diplomáciai kontárkodásukkal önmaguknak is okoztak, másokkal szeretnék megfizettetni.
Nincs Magyarországon komolyan vehető politikus, aki bele merné vinni nemzetét ilyen alakulatba. Hacsak nem az az egy-két közgazdasági magántudós, aki évek óta hipnózisban nézi a tál lencsét, amit a Hradsinon kotyvasztanak. A közvélemény azonban tisztában van vele, hogy Tardieu terve, ha megvalósulna, végleg nyakát szegné annak a morzsányi gazdasági és politikai önállóságnak, amit Trianon még meghagyott.
A dunai blokk be akarja fogni a mi erőnket olyan hatalmi apparátusba, amelynek egyedüli feladata, hogy mi ellenünk dolgozzék. Nagymagyarországot agyonverték és eltemették, a blokk újból kiásná a föld alól, de nem azért, hogy életre támassza, hanem hogy lehúzza ujjáról az utolsó aranygyűrűt, amit a nagy osztozkodáskor ottfelejtettek.
Az imperialisták nem is nagyon titkolóznak. Úgy látszik, határtalanul bíznak a magyar élhetetlenségben. Erre vall Benes külügyminiszter újságnyilatkozata, amelyet az Observer tett közzé. A cseh külügyminiszter szerint a Duna völgyének újjáépítését a határok revíziójára irányuló törekvések elejtésén kell kezdeni. Az érinthetetlen területi status quo elvi alapján az öt dunai állam gazdasági blokkba egyesülne.
Íme ennyi nyíltság szinte már elismerésre méltó. A terv nem egyéb, mint kibúvó, amellyel el szeretnék kerülni az elkerülhetetlen revíziót. Ehhez pedig igénybe óhajtják venni Magyarország segítségét.
Van azonban még egy gyakorlati szempont, amely a Tardieu–Benes-féle terv ellen szól. Kérdés, hogy előrelátó politika hozzákötheti-e a nemzet sorsát olyan szerződő félhez, akiről köztudomású, hogy ünnepélyesen vállalt nemzetközi kötelezettségeit csak akkor és annyiban tartja meg, amikor és amennyiben azokból haszna van?
Prága autonómiát ígért a tótoknak, ma pedig újságcenzúrával, csendőrpuskával és fegyházbüntetéssel védekezik a saját ígérete ellen. Kötelező formában kijelentette, hogy a ruténoknak módot fog nyújtani, hogy maguk határozzanak a jövőjük fölött, de azután a kárpátalji terület feltételes birtoklását önhatalmúan föltétlenre változtatta. Az úgynevezett kisebbségi szerződéssel a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását fogadta és nincs nap, hogy meg nem sértené a szerződés minden egyes pontját.
Vajon van-e Magyarországon olyan optimista, aki elhiszi, hogy a cseh politika velünk magyarokkal szemben lojálisabb lenne, mint volt tótokkal és ruténokkal szemben? Ne mondja nekünk senki: hogyha Prágában nem is, meghízhatunk a blokkalakulást óhajtó nagyhatalmakban. Hol voltak azok, mikor a cseh agrárreform kifosztotta a magyar birtokos osztályt? Hol voltak, mikor kétessé tették az őslakók tömegeinek honosságát? És hol voltak, mikor fegyházba küldték a felvidéki autonomistákat?
Nem, a Duna völgyének beteg népeit nem lehet pszichoanalitikus ötletekkel meggyógyítani. Itt akkor lesz rend és virulás, ha majd egy tisztultabb politikai morál győzelemre juttatja az igazságot. ezt ma már a kultúremberiség független tagjai tudják és hirdetik.
A blokk tervének kigondolói teljesen félreismerik a dunai népek lelkiállapotát. A terv ezért épp olyan diplomáciai képtelenség, mint volt a trianoni szerződés, amely abból a föltevésből indult ki, hogy a magyar nemzet előbb-utóbb bele fog nyugodni olyan helyzetbe, amilyenbe a világ teremtése óta még semmiféle tisztességes nép nem nyugodott bele.
1933. szeptember
