Kosáryné Réz Lola: Az ablak mellett
Azelőtt lármás volt a ház, s vidám,
Mindenütt széthullt játékok hevertek,
Soha nem tarthatott szegényke rendet,
S szégyenkezett, ha vendég jött talán,
Most maga üldögél az ablaka mellett.
Nem néz ki rajta. Idegen vidék.
Szemüvegében látja vén hegyeknek
Meredek görbe vállát. Messzi kertet.
Régi háza nyomvájta küszöbét,
Játszócsapatját hat kicsi gyereknek.
Lát drága, bölcsős csöppet, s lát halottat.
Végig megy sok szobán. Szép ősz fejeknek
Ezüstjét simogatja. Kőkeresztek
Fáradt karral sírok fölé hajolnak,
S hű tuják őrzik mind a drága testet.
A lélek, ó, az él mind és beszél
Drága szavával régi hű szíveknek.
Titkos tudás. Szavakban nem leled meg,
De a lélekben él, és mélyre ér…
Nincs halál, csak kapuja új keletnek.
…Körül a végtelen hó. Semmi árny.
Ilyen csönd s béke tölt be tiszta lelket,
Derűjével bölcs, s bátor embereknek.
Nincs egyedül, s nem fél az én anyám,
Bár idegenben, bús tél alkonyán,
Magában ül a messzi ablak mellett.