Dömötör Ilona: Köd
Mint lomha, nagy, undok madár,
Falánk csőrrel zsákmányra vár
S nyirkos szárnnyal mindent leföd
A köd.
Színt, sugarat magába fal,
S mint gyertyátalan ravatal,
Könnyes, elcsüggedt hangulatot ölt
A föld.
„Jó reggelt” vágynánk mondani,
Szivárványzászlót bontani,
De van-e hajnal s vajjon hol lehet
Kelet?
A nap s a hold, jaj, merre jár?
Most nincs irány és nincs határ.
Ájult az idő s szétfolyt, mint a vér
A tér.
Mint fészken ülő, rút madár,
Nedves szárnyat fölénkbe tár
S menekvő mozgást gúzsba köt
A köd.
A kedvünk bánattá lohad,
Csak vánszorog a gondolat.
És meggyújtja vészjelző mécseit
A hit.
1938