Erdélyi József: Az én országom

Most jöttem Erdélyből, Erdély országából,
egy férfi két nemezt szerelmes ágyából;
holt erek partjáról, jöttem a Dunához,
szólni anyám nyelvén az egész világhoz.

Ha magyar, ha román, édes mindegy nékem:
ez is, az is fajtám, boldogtalan népem;
népem az egész Föld minden szenvedője, –
az én Erdélyem a szenvedők Erdélye.

Országom a tűrők, szenvedők országa,
Dózsa, Hóra, Kloska, Jánku bús hazája, –
azok az én népem, azok az én fajtám,
elrettentő s vonzó példájuk maradt rám.

Véres, komor hősök, nem követem őket,
de szánom, de bánom ezt a két jó népet,
s várom Napkeletről ostorát Istennek,
hogy cserdítse végét ennek a rossz csendnek.

Szárazon és vízen s a levegőégben,
eljön az én elszánt, győzhetetlen népem;
gyalog és lóháton, tengelyen és szárnyon,
csigolyádzik, él már – él az én országom!…

Szólok anyám nyelvén – jogom van e nyelvhez, –
minden jó magyarhoz, minden jó emberhez;
szól a „népi költő” kettős tüzes nyelve,
minden józan ésszel közös igaz elve.

Most jöttem Erdélyből, Erdély országából,
egy férfi két nemezt hitvesi ágyából,
rokon minden néppel s azonos magával,
országa pediglen Isten országával.

1920