Nyirő Józseffel erről-arról. [XLIV. rész]
Most írja Nyirő József az első székely történelmi regényt
Kolozsvár, [1938.] október 3.
Nagy történelmi tanulmányokat folytatott, mielőtt a „madéfalvi veszedelem” irodalmi feldolgozásához hozzálátott – Nyirő szeretné tudni leginkább, milyen lesz az „Uz Bence” film, mert nem tudott megjelenni a filmfelvételen.
A szerkesztőségben lázasan folyik a munka. Egymásba olvadó hangok diktálnak, féltucat írógép kattog, s az egyik teremben rádió harsog, a másikban telefoncsengő sivít fel percenként. A száguldó világesemények minden izgalma itt viharzik a szerkesztőségi szobákban, ahol az újságíró ma mindennap történelmet ír. Ha idegen vetődik ide úgy este nyolc óra tájt, mikor már „teljes gőzzel” rohan minden az éjféli boldog lapzárta felé, a saját szavát sem hallja a zűrzavarban, de a mai vendég nem idegen a szerkesztőségben. Kedvtelve hallgatja az írógépek kattogását.
- Jólesik hallgatni ezt a régi muzsikát – mondja Nyirő József, a gyakran vissza-visszatérő vendé, s leül régi íróasztalához, mely mellett valamikor szerkesztői munkát végzett, pompás cikkeit írta a Keleti Ujság szerkesztőségében. A régi asztal mellett most új ember ül, de az új ember gondjai is a régiek: cikket vár a szerkesztő, s írni kellene, de miről? … Az „anyag” itt ül velem szemben az asztal túlsó oldalán, érdekesebb interjút nem is közölhetne a lap, mint Nyirő Józsefét, de Nyirő, a szerkesztőség kedves Jóska bátyja nem akar „nyilatkozni”.
- Nektek nem beszélek, eleget írnak rólam mások. Nálatok itthon vagyok.
Ami tehát itt következik, nem a nagy nyilvánosság számára szánt közlése az írónak. Az író s a riporter csendesen beszélgetnek Nyirő József régi szerkesztőségi asztala mellett, s a beszélgetés valahogy belekerült a lapba…
Regény a madéfalvi veszedelemről
Két vidéki hír között feltesszük az első kérdést:
- Min dolgozik mostanában?
Nyirő József gyanútlanul válaszol.
- Történelmi regényt írok. Az első székely történelmi regényt, amelynek tárgya az én székely népemnek nagy sorsfordulása: a madéfalvi veszedelem. Az 1764. évi „madéfalvi veszedelem” a sokat szenvedett székelység történetének egyik legdrámaibb fejezete. Ekkor kezdődött a székelység szabadságjogainak korlátozása, az állandó kötelező katonai szolgálat, s ekkor indult meg a székely kivándorlás Moldova felé. A csángótelepek keletkezése is egybeesik ezzel az időponttal, s ezeknek a messzire szakadt székely telepeknek a történetét is felöleli a regényt. Egy ilyen munka természetesen nem is fér el elképzelt mesekeretben. Nincsenek főhősei, a hőse maga a nép, amelyet egyedül a csoda óvott, az Isten védett meg, hogy mégis megmaradt és mégis él így is, magárahagyottan is, egyedül…
- A regénynek két kiemelkedő alakja van, Zöld Péter, a történelmi emlékű székely pap, a szabadságért küzdő népvezér és Lázár István hajdani kormányzósági biztos, a csángó népvándorlás elindítója, aki négyezer székely családot telepített le annak idején Moldovánban.
Hogyan készül a történelmi regény?
- Hogyan gyűjtötte össze a nagyszabású munka anyagát?
- Évekig tartó munka volt, mert a „madéfalvi veszedelemről” kevés adat maradt fenn az egykori kormányzósági irattárban. Ami pedig fennmaradt, nem mind megbízható. Az anyaggyűjtésnél különben Szádeczky Lajos munkáinak vettem jó hasznát. Amikor már minden együtt volt, a rengeteg jegyzetből csoportosítva elkészítettem az események időrendi naptárát, s ennek az eseményeket napról napra mutató „történelmi naptárnak” a figyelembevételével kezdtem el az írást.
- Mi adta a regény ötletét?
- Én írtam az első történelmi regényt Erdélyben, s ezt a tárgykört mindig szerettem. Régi kedvenc témám volt a „madéfalvi veszedelem”, s a regény tervét évtizedek óta építgetem. Sok történelmi regényt írtak azóta Erdélyben, s számos a székelység életével foglalkozó munka jelent meg, de eddig székely történelmi regényt nem írt senki. Ez lesz az első, s én nagyszerű írói feladatnak érzem ezt a munkát.
- Mikor jelenik meg az új regény?
- Körülbelül két hónap múlva elkészülök vele és karácsonyra kiadják.
„Én várom a legnagyobb kíváncsisággal az Uz Bence bemutatóját!”
Színházi kérdésekre terelődik a szó… Október elején megnyitja kapuit a kolozsvári Magyar Színház s a Jézusfaragó ember tovább aratja sikereit az erdélyi színpadon… Egyik kolozsvári mozgószínházban érdekes filmet látott. Filmekről lévén szó, nem is kelt gyanút az új kérdés.
- Hogyan haladnak az Uz Bence felvételei?
A vélasz meglepő.
- Én sem tudok sokkal többet róla, mint amit ti megírtatok. Az Uz Bence filmesítési jogát megvette a Hunnia Filmgyár. Nagy előkészületekkel kezdtek hozzá a felvételekhez, a nyáron lenn járt nálam Csepreghy rendező s a film díszlettervezője, és hónapokon át folytattak beható helyszíni tanulmányokat. Rengeteg adattal és helyszínen szerzett impresszióval tértek vissza Budapestre, s a szereplő színészeket is a legnagyobb gonddal válogatták ki. Jávor Pál, Bordy Bella s a kitűnő kolozsvári Tompa Sándor kapták a főbb szerepeket, a film forgatókönyvét pedig Orbók Attila és Békeffy István írták.
- A felvételeknél más elfoglaltságom miatt sajnos nem lehetett jelen, mert pesti kiadóm karácsonyra várja a regényt, s a Nemzeti Színháznál lekötöttem új darabomat. A Hunnia műtermében folyó felvételekről csak néhány fényképet kaptam, s a munka ellenőrzésére meghívott Debreceni László néhány beszámoló levele tájékoztatott a dolgok állásáról. Az Uz Bence filmet, első filmemet én is a bemutatón látom majd meg először.
Mosolyog.
- Kétszeres izgalommal várom az október végére tervezett bemutatót.
Az Isten igájában hollandul
Valaki odalép hozzánk s aláírást kér Nyirő József egyik kötetére. Nézem a regény címét: Isten igájában. Nyirő József első nagysikerű regénye.
- Most jelenik meg holland kiadásban – mondja Nyirő József, miközben jellegzetes szálkás betűivel odakanyarítja nevét a címlapra –, a holland kiadás címe: Het Verbijste-rende Licht. Barabás Balás Pál Amszterdamban élő újságíró barátom írja, hogy a könyvnek sikere van. Sikere volt az Uz Bence német kiadásának is, amely a bécsi Zsolnai-Verlagnál jelent meg. A Neues Wiener Journal egész oldalas cikkben emlékezett meg róla.
- A Havasok könyve eljutott-e már külföldre?
- Most folynak a tárgyalások. Eddig csak az Uz Bence, az Istenek igájában s Az én népem jelentek meg német, olasz és holland kiadásban.
Az asztal körül lassan összesereglik az egész szerkesztőség. Ötletek vetődnek fel, új lehetőségek tervek… Valaki megkérdezi:
- Mik a közelebbi munkatervei?
- Ez még csak elgondolás. A székely nép tréfáit, a székely falvaknak azokat az eredeti, ősi humorgyöngyszemeit szeretném összegyűjteni, amit még nem ismer az olvasó. Nem holmi anekdotakincs-gyűjteményre gondolok. A „góbé” néha bizony vaskos, de mindig egészséges humorát kötném csokorba. A fonók és táncok ősi „ugratásait”.
A két Nyirő
Az interjú ezzel meg is volna. Most körmönfont taktikázás következik.
- Ezt tulajdonképpen meg is lehetne írni – pendítjük meg bátortalanul.
- Írj inkább a kutyámról. Írd meg, hogy ilyen puli nincs több a magyar Alföldön sem, mert ami valamirevaló volt, elhordták az angolok. Gyere ki hozzám Udvarhelyre s kérdezd meg a két lányomat, hogy nevelik a Nyirő család híres macskáit. Látod, ez mind csupa olyan intimitás, amit még nem írtak meg, rólam… Az irodalmat most hagyjuk…
Az asztal mellett pár perc óta ott ül Nyirő Józsefné is s most ő is közbeszól:
- Csabáról se feledkezzen meg. Most csak ő van otthon a gyerekek közül.
Nyirő Csaba az író legszigorúbb kritikusa. Mindent elolvas és mindenről véleményt mond. Sőt a Jézusfaragó ember bemutatója után a Nyirő-interjúkat is ő adta a budapesti lapoknak. Édesapjának különben néhány év óta „veszedelmes ellenfele”.
- Sikerült-e már Csabának földhöz vágnia Jóska bácsit? – kérdezzük.
- Még nem – válaszolja Nyirő József nevetve –, de már erősen respektáljuk egymást.
A legutóbbi „hárommenetes” ifjabb s idősebb Nyirő között lezajlott birkózópróba ugyanis már – döntetlenül végződött…
Kövess József: Interjú Nyirő egykori szerkesztőségi íróasztalánál, Keleti Ujság (Kolozsvár), 1938. október 5. (XXI. évf. 224. szám), 5. oldal
