Horváth Imre: Magyar imádság

Békeharangok kondulását vártuk
Hosszú, kínterhes esztendőkön át,
Sivár, kietlen pusztán bujdokoltunk
S üdítő vízre ajkunk nem talált.

Óh, béke áldott, üdítő vize…
Eltikkadt lelkek égi harmata!
Téged szomjaztunk láztól elgyötörten,
Mint forrást sebzett szarvasok hada.

Békeharangok némák, csendesek…
A békeforrást megtaláltuk végre,
De – hajh – e forrás nem hoz enyhülést
Magyar szíveknek sajgó, mély sebére.

Kiáltó szózat zeng a pusztaságon
Magyar ajkakról: Istenünk, Atyánk…
Ki oltalmaztál ezer évig minket,
Most ne hagyd veszni a mi szép hazánk!

                          1919