Nyirő Józseffel erről-arról. [XLI. rész]

Nyirő József Budapesten

A napbarnított arcú, férfias fellépésű, de végtelenül kedves, székely író nem a legszívesebben ad interjút.
- Olyan vagyok én már, mint egy kiüresített zsák – mondja huncutkás mosollyal –, a hírlapírók teljesen kiüríttek. Nemigen tudnék újat mondani neked – de azért halljuk a kérdéseket.
- Mit tanulhat a mai Magyarország, a mai Erdélytől? – volt első kérdésem, mire Nyírőből, mint egy gazdag, kiapadhatatlan forrásból, megindult a szóáradat:
- Lelket és öntudatosságot lehet tanulni. – A kisebbségi sorsnak egyik eredménye ez, hogy a látószög bővül az embereknél, és nem szűnik meg a város vagy a falu határánál. Az eseményeket, a dolgokat kezdik magasabb szempontok szerint látni, és mindig a jövőbe néznek, szükségszerűleg. Erre az életkörülmények kényszerítik rá. A régi életkeretek feloldásával ugyanis nemcsak a jelen megélhetési lehetőségeire kell tekintettel lenniök, hanem a jelenben a jövőért kell dolgozniok. Természetesen ehhez hiányzanak az eddigi lehetőségek, amelyek helyett maguknak kell úgyszólván emberenként mindenkinek újabb életlehetőségeket teremteni. Ez a szükségesség egyben próbaköve is egy nép életképességének. Az így sajátossá vált kisebbségi sors természetesen egy nép minden életnyilvánulásában az új körülményeknek megfelelően érezteti hatását. a Fennebb említett néplélek ezeknek nyomása és hatása alatt kapta meg mai formáját és meglévő aktivitását. Ez az új lélek hat a közéletben éppen úgy, mint az irodalomban és a művészetekben. Ilyen lélek irányítása mellett egészen természetes, hogy az erdélyi magyar most fokozottan megbecsüli mindenféle értékét, és közelebb érzi magához s még a nehezebb anyagi viszonyok között élők is pártfogolják. Kicsinyes szempontoknak ilyen kérdésekben nálunk nincs, mert nem szabad, hogy helye legyen. Íme, mindezt meg lehet tanulni Erdélytől!
- Mi a kötelessége annak a magyarnak, aki nemzetkisebbségi sorsból a mai Magyarországon többségi sorsra jutott, Erdéllyel szemben? – kérdeztem.
- Ez politikum – felelte Nyírő –, ezért erre nem válaszolhatok.
- Milyennek látja az erdélyi magyar ifjúságot?
- Amit egy nép igazán öntudatos ifjúságának nevezhetek, hála Istennek, nálunk is kialakulóban van. Az újabb néhány generációban mind többen és többen emelkednek ki ifjaink, akik a szükségletnek megfelelő felkészültséggel lépnek az életbe. Bízunk benne, hogy éppen ezért boldogulni is fognak. Nálunk az úgynevezett öregek és ifjak közötti harc, az ismert formájában nincsen. Az ifjúság, a valóban hivatott, kellő felkészültséggel és cselekvőképességgel rendelkező öregeket megbecsüli, tanácsaikat és irányítását szívesen fogadja. Világos dolog, hogy passzív és az egész nép életére kedvező hatást alig gyakorló elemeket igyekszik félretolni az útból. Az úgynevezett „öregek” szintén az édesapa minden szeretetével és gondosságával figyelik az ifjúság sorsát, és tőlük telhetőleg igyekeznek mindenben segítségükre lenni. Hogy ez a segítés ma még, sajnos, nem ideális minden tekintetben, arról nem ők tehetnek. Az élet kereke azonban forog, és az arra hivatott ifjúság magában az erdélyi magyar életben is mind nagyobb szerephez jut. Az alapelvek az ifjúság előtt többé-kevésbé már ki vannak alakulva. A program teljesen népi és szociális program, amelynek nemcsak szellemi részével vannak tisztában, hanem ennek megvalósítása érdekében komoly munkát is végeznek. Ez a munka a mindeddig csoportonkinti alakulás és összefogás révén jutott kifejezésre, és éppen most kísérlik meg a marosvásárhelyi ifjúsági találkozó révén tömör egységbe hozni az erdélyi magyar ifjúságot, hogy egységes terv és egységes gondolat szerint ható erejét minél tökéletesebben kifejezhesse népe jelene és a saját jövője érdekében.
Búcsúzás előtt még megkérdezem Nyírőt, hogy mik a tervei?
- Nem mondom meg – feleli nevetve –, mert ha elmondom, az a kutya természetem van, hogy nem írom meg. Ezt így megírhatod egész nyugodtan.
Csengetnek. Újabb látogatók érkeznek. Az interjú ideje lejárt…

Magyar Út, 1937. október 7.(VI. évf. 41. szám), 4–5. oldal
Pusztai-Popovits József