Bangha Béla SJ.: A mohamedánokról és a zsidóságról

    Világtávlatok – Mohamedánok

A KERESZTÉNYSÉGEN KÍVÜL ÁLLÓ NÉPEK közül a mohamedán az, amelyről közmondásszerű, hogy megnyerhetetlen és megtéríthetetlen. Mohamed következetlen és sokban alacsony értékű tanai hihetetlen mértékben meg tudták ragadni a keleti lelket, a fatalizmusra, kényelemre, mélytüzű testiségre s harcias kegyetlenségre éppúgy kész, mint elmélyedésre és külső ima- és böjtgyakorlatokra hajlamos ázsiai és észak-afrikai temperamentumot. A modern mohamedán rendszerint nem hisz már a Koránban, de még mindig ezerszer jobbnak s előkelőbbnek tartja azt az evangéliumnál, amelyet közelebbről természetesen a legritkább esetben ismer. Minden keresztény megközelítési kísérlet odatúl két roppant ellenállásra talál: a mohamedánt lelke mélyén fűtő s az iszlámmal elválaszthatatlanul összeforrt népi öntudatra s a kereszténység, mint alacsonyabbrendű s vele évszázadok óta ellenségesen szembenálló hatalom ellen való gyűlöletre. Törökországban még ma is könnyen halálfia lenne az a keresztény pap, aki mohamedánt a keresztvíz felvételére buzdítana. Ugyanakkor a mohamedánizmus, bár középponti hatalma az egységes kalifátus megszűntével darabokra hullott, hihetetlen szívósságot mutat s terjeszkedés művészetében, álladóan nagyszámú propagandistát, hithirdetőt képez ki s küldi szét őket különféle országokba; ma már nemcsak Arábia, Egyiptom és Törökország, hanem India, a Szunda-szigetek, Kelet-Ázsia és Afrika is tele van mohamedánokkal.

    Miért oly nehéz megtéríteni a mohamedánokat s a hindukat? Azt szokás e kérdésre többek között felelni, hogy a hithez kegyelem is kell s úgy látszik, Isten a hit kegyelmét száz és százmilliós tömegeknek minden igehirdetés ellenére nem adja meg? Feltehető-e, hogy abból a sok millió hinduból és mohamedánból, akik a kereszténységgel való kapcsolataik ellenére semmi kedvet nem mutatnak a megtérésre, sőt az még az eszükbe sem jut, legalább egy töredék, egy huszad- vagy tizedrész, azok, akik egyébként szívből áhítják az igazságot, s az Isten tökéletes szolgálatát, ne találnák meg a hit kegyelmét? Igaz, Isten megvilágosíthat a halál pillanatában is az üdvösségre vezetheti azokat is, akik életükben semmiféle fogékonyságot nem árultak el az evangélium iránt, de valószínű-e, hogy ekkora embertömegből úgyszólván senki ne árulna el életében ilyen fogékonyságot, az sem, aki aztán halála percében mégis hajlandó elfogadni a meghívást? „Aki megteszi, amit Isten tőle kíván, attól az Isten sem tagadja meg a kegyelmet.”

    Titkok, amelyeknek felderítését ebben az életben hiába várjuk. De legalább is nagyfokú valószínűség szól a mellett, hogy mégsem lenne szabad egész százmilliós tömegek megtéréséért a felelősséget egyszerűen a kegyelem hiányára tolni. Az Isten mindenkit üdvözíteni kész szándéka mellett valószínű, hogy az Úr csak azoktól a pogányoktól tagadja meg eleve a hit kegyelmét, akik egyéni méltatlanságukkal rászolgáltak erre a kizáratásra, a többieknek megadná, ha az igaz hit hirdetése és terjesztése minden rendelkezésre álló módot és eszközt jobban és ügyesebben kihasználna. Vagyis: bizonyos fokig mégis a mi hibánk, ha ezek a népek nem térnek meg. Egy kiváló, tapasztalt hithirdető írja Indiából: „Ne felejtsük el, hogy India, bár nagyon ősi ország, ma mégis mindenestül benne él a 20. században; ha az Egyház Európában és Amerikában ismét meghódítaná a tömegeket, ez India vallási fejlődésére is nagy befolyással lenne.” S ugyanez elmondható bizonnyal a többi pogány országokról is.

    Mi szokott ezeknél a népeknél a megtérés legfőbb akadálya lenni? Az a mélyen beléjük rögződött előítélet, hogy az ő mohamedán vagy hindu vallásuk sokkal, de sokkal nagyszerűbb, kiválóbb s nemesebb, mint a kereszténység. Mire alapítják ezt a felfogásukat? Arra, hogy szerintük az ő vallásuk a legmagasabb erkölcsi színvonalon áll s viszont a kereszténység, főleg ahogy mai képviselőiben s azokban a „keresztény” európai emberekben megtestesül, akikkel érintkezésbe jutnak, szép tanításokat tartalmaz ugyan, de az életet megjobbítani nem tudja. A mohamedán s a hindu mélyen vallásos, néha az európai keresztényt is megszégyenítő módon az, bár a vallás nála gyakran megáll bizonyos külszínes vallásgyakorlatoknál, míg a keresztényeknél, főleg az európai és amerikai egyetemeken, amelyeket fiai látogatnak, ezek sokszor semmi vallásos életet nem tapasztalnak. Innen aztán a mélységes megvetés a kereszténységgel szemben s a maguk szent könyveinek és szokásainak nagyratartása, amelyeket egyébként közelebbről gyakran egyáltalán nem ismernek. A kereszténység igazi tartalmának közelebbi megismertetése egyfelől, az ő szent könyveik és szokásaik babonás és erkölcsileg alsóbbrendű vonásainak feltárása másfelől sokakat mégis csak előbb-utóbb felvilágosíthatna s egy messzebbről kiinduló tervszerű felvilágosító hadjárat közük sem maradhatna hosszabban eredmény nélkül. Főleg ha ez a felvilágosítás itt is olyan aktualitásokhoz kapcsolódnék, amelyek mellett ők sem mehetnének el közömbösen. Azonkívül, miképp a fentemlített indiai hithirdető mondja, ha a kereszténység Európában s Amerikában újabb lendületes térfoglalást érne el, ez a Kelet és Távol-Kelet büszke népeit is a kereszténységgel való komolyabb foglalkozásra serkentené.

    Szabad-e ilyen körülmények között egyszerűen a hit kegyelmének hiányában keresni a megmentés végső vagy egyetlen magyarázatát?

    Világtávlatok – A zsidók

    A zsidók elzárkózása és annak okai. – A közeledés művészete

    Egy nem egészen 20 millió lelket számláló közösség, amely a kereszténységet árnyéként kíséri végig évezredes vándorútján, állandóan együtt él a keresztény tömegekkel a nélkül, hogy azok hitét, gondolkozását, erkölcsét, ízlését magévá tenné látszólag s néha egyes rétegeiben valóban is a barátságos együttélés és kompenetráció formái közt, vajmi gyakran azonban lappangó ellenszenv, kölcsönös lenézés s időnkint erőszakos kirobbanásokban megnyilatkozó ellentétben: ez a zsidóság. S ami legsajátosabb: bár a zsidók köztünk élnek s iskoláinkban, irodalmunkban s főleg gazdasági életünkben velünk állandóan elvegyülnek, a kereszténység aránylag mégis ritkán talál módot és tesz módszeres erőfeszítést arra, hogy a zsidók közül legalább azokat, akik a keresztény tanítás fölsége s a keresztény szeretet melege által valóban megközelíthetők volnának, meg is közelítse s a kereszténység számára megnyerje.

    Igaz, a zsidóság egy részében engesztelhetetlen ellenszenv él a kereszténységgel szemben. Éppoly bizonyos azonban, hogy a zsidók közt is nagy számmal vannak jóhiszemű és becsületes szándékú emberek, akik csak azért nem közelednek a kereszténységhez, mert nincs, aki a kereszténység felé hívogassa s az útban álló gátlásokon átsegítse őket. Feltűnő, mily mély és őszinte Krisztus-vágy mutatkozik gyakran a zsidók közt, mihelyt ezeken a gátlásokon túl tudnak kerülni s a kereszténység belső szépségét szabadon engedik a lelkükön érvényesülni. Feltűnő tapasztalás az is, hogy a modern zsidóságot a legritkább esetben tartja meg ősei hitében a dogmatikai eligazodás s egészen más szempontok érvényesülnek benne rendesen, amikor a kereszténységtől távoltartja magát. Van, akit éppen az antiszemitizmuson való elkeseredés vet vissza fejlődésében, s aki azt mondja: azért sem hagyom ott üldözött népemet és felekezetemet. Van, akit külsőséges szempontok tartanak vissza: nem akarja idős szüleit áttérésével megszomorítani, azt akarja, hogy majdan őt is odatemessék, ugyanabba a temetőbe, ahol elhunyt ősei pihennek. A katolicizmus felé is, ha megtér, elsősorban nem dogmatikai elvek és érvek vonzzák, hanem többnyire inkább a kedélyhez szóló momentumok: a katolikus tan belső szépsége, moráljának tisztasága, istentiszteleti életének melegsége, a katolikus karitász hősiessége és hasonlók.

    Mindebből az következik, amit egyébként a tapasztalás is sokszorosan megerősít, hogy a zsidók jelentékeny részének a kereszténység számára való megnyerése éppen nem lehetetlen feladat. A zsidóság még legnagyobb anyagi és politikai sikerei közben is fájdalmasan érzi a keresztény kultúrközösségből való kizártságát s vajmi gyakran saját vallásrendszerének bizonytalanságát s ki nem elégítő voltát. Amint nem lehet durva vagdalkozással magunkhoz édesgetni a lelkük mélyén megsebzetteket, éppoly könnyű lenne jóindulatú figyelmüket felkelteni, ha őszinte szeretetet és segíteni akarást árul el közeledésünk. Hozzátehetjük: a zsidóság átlagos értelmisége s érzelmi hangoltsága sokukat különösen is alkalmassá teszi arra, hogy érveinket megértsék s vallásunk szépségeit megbecsüljék; sokszor nagyobb mértékben, mint ezt nemkatolikus keresztény felebarátainknál tapasztaljuk;

             A SZERETETTELJES KÖZELEDÉS nem jelenti azt, hogy lepleznünk vagy tagadnunk kellene a zsidóság nagy részének súlyos hibáit s százados terheltségeit, vagy hogy ne kelljen minden erőnkkel szembehelyezkednünk azzal az elferdült életfelfogással és erkölcsiséggel, amelyet a zsidóság destruktív része sokszor oly borzalmas lelkiismeretlenséggel képvisel. Csak nem szabad durva kézzel nyúlnunk a nyílt sebekhez s nem szabad, ami legjobban szokott fájni, vétkes általánosítással egy kalap alá fognunk a destruktív és a jóindulatú zsidóságot. Hangoztatnunk kell, hogy amikor Jézus Krisztushoz közelednek, nem lesznek hűtlenek őseik: a pátriárkák és próféták hitéhez, hanem ellenkezőleg: azoknak hitéhez térnek vissza, s hogy nem a mai zsidóság, hanem a kereszténység az ószövetségi vallás törvényes folytatása. Bátorítanunk kell őket s átsegítenünk a megtérés legfőbb érzelmi akadályán: hogy a zsidók majd ezentúl kirekesztik őket maguk közül, hogy nem azok az igazi keresztények, akik az Apostol intelme ellenére nem karolják fel szeretettel azt, aki kezdő és gyönge a hitben (v. ö. Róm. 14, 1.), de hogy viszont nekik sem szabad szem elől téveszteniök, hogy a puszta megkeresztelkedéssel még nem válik az ember teljes értékű kereszténnyé, s a keresztény társadalom megbecsülését a kereszténységen túl komoly és állhatatos keresztény élettel kell kiérdemelniök. Általában, hogy a neofitákból értékes keresztények váljanak, nemcsak konvenziós mozgalomra van szükség, hanem az áttérők különleges lelki gondozására is, szeretetteljes és figyelmes bevezetésére a keresztény hitéletbe.

In: Bangha Béla: A világhódító kereszténység/módszertani tanulmány/ Budapest, Pázmány Péter Irodalmi Társaság.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf