Bangha Béla SJ.: A mohamedánokról és a zsidóságról

    Világtávlatok – Mohamedánok

A KERESZTÉNYSÉGEN KÍVÜL ÁLLÓ NÉPEK közül a mohamedán az, amelyről közmondásszerű, hogy megnyerhetetlen és megtéríthetetlen. Mohamed következetlen és sokban alacsony értékű tanai hihetetlen mértékben meg tudták ragadni a keleti lelket, a fatalizmusra, kényelemre, mélytüzű testiségre s harcias kegyetlenségre éppúgy kész, mint elmélyedésre és külső ima- és böjtgyakorlatokra hajlamos ázsiai és észak-afrikai temperamentumot. A modern mohamedán rendszerint nem hisz már a Koránban, de még mindig ezerszer jobbnak s előkelőbbnek tartja azt az evangéliumnál, amelyet közelebbről természetesen a legritkább esetben ismer. Minden keresztény megközelítési kísérlet odatúl két roppant ellenállásra talál: a mohamedánt lelke mélyén fűtő s az iszlámmal elválaszthatatlanul összeforrt népi öntudatra s a kereszténység, mint alacsonyabbrendű s vele évszázadok óta ellenségesen szembenálló hatalom ellen való gyűlöletre. Törökországban még ma is könnyen halálfia lenne az a keresztény pap, aki mohamedánt a keresztvíz felvételére buzdítana. Ugyanakkor a mohamedánizmus, bár középponti hatalma az egységes kalifátus megszűntével darabokra hullott, hihetetlen szívósságot mutat s terjeszkedés művészetében, álladóan nagyszámú propagandistát, hithirdetőt képez ki s küldi szét őket különféle országokba; ma már nemcsak Arábia, Egyiptom és Törökország, hanem India, a Szunda-szigetek, Kelet-Ázsia és Afrika is tele van mohamedánokkal.

    Miért oly nehéz megtéríteni a mohamedánokat s a hindukat? Azt szokás e kérdésre többek között felelni, hogy a hithez kegyelem is kell s úgy látszik, Isten a hit kegyelmét száz és százmilliós tömegeknek minden igehirdetés ellenére nem adja meg? Feltehető-e, hogy abból a sok millió hinduból és mohamedánból, akik a kereszténységgel való kapcsolataik ellenére semmi kedvet nem mutatnak a megtérésre, sőt az még az eszükbe sem jut, legalább egy töredék, egy huszad- vagy tizedrész, azok, akik egyébként szívből áhítják az igazságot, s az Isten tökéletes szolgálatát, ne találnák meg a hit kegyelmét? Igaz, Isten megvilágosíthat a halál pillanatában is az üdvösségre vezetheti azokat is, akik életükben semmiféle fogékonyságot nem árultak el az evangélium iránt, de valószínű-e, hogy ekkora embertömegből úgyszólván senki ne árulna el életében ilyen fogékonyságot, az sem, aki aztán halála percében mégis hajlandó elfogadni a meghívást? „Aki megteszi, amit Isten tőle kíván, attól az Isten sem tagadja meg a kegyelmet.”

    Titkok, amelyeknek felderítését ebben az életben hiába várjuk. De legalább is nagyfokú valószínűség szól a mellett, hogy mégsem lenne szabad egész százmilliós tömegek megtéréséért a felelősséget egyszerűen a kegyelem hiányára tolni. Az Isten mindenkit üdvözíteni kész szándéka mellett valószínű, hogy az Úr csak azoktól a pogányoktól tagadja meg eleve a hit kegyelmét, akik egyéni méltatlanságukkal rászolgáltak erre a kizáratásra, a többieknek megadná, ha az igaz hit hirdetése és terjesztése minden rendelkezésre álló módot és eszközt jobban és ügyesebben kihasználna. Vagyis: bizonyos fokig mégis a mi hibánk, ha ezek a népek nem térnek meg. Egy kiváló, tapasztalt hithirdető írja Indiából: „Ne felejtsük el, hogy India, bár nagyon ősi ország, ma mégis mindenestül benne él a 20. században; ha az Egyház Európában és Amerikában ismét meghódítaná a tömegeket, ez India vallási fejlődésére is nagy befolyással lenne.” S ugyanez elmondható bizonnyal a többi pogány országokról is.

    Mi szokott ezeknél a népeknél a megtérés legfőbb akadálya lenni? Az a mélyen beléjük rögződött előítélet, hogy az ő mohamedán vagy hindu vallásuk sokkal, de sokkal nagyszerűbb, kiválóbb s nemesebb, mint a kereszténység. Mire alapítják ezt a felfogásukat? Arra, hogy szerintük az ő vallásuk a legmagasabb erkölcsi színvonalon áll s viszont a kereszténység, főleg ahogy mai képviselőiben s azokban a „keresztény” európai emberekben megtestesül, akikkel érintkezésbe jutnak, szép tanításokat tartalmaz ugyan, de az életet megjobbítani nem tudja. A mohamedán s a hindu mélyen vallásos, néha az európai keresztényt is megszégyenítő módon az, bár a vallás nála gyakran megáll bizonyos külszínes vallásgyakorlatoknál, míg a keresztényeknél, főleg az európai és amerikai egyetemeken, amelyeket fiai látogatnak, ezek sokszor semmi vallásos életet nem tapasztalnak. Innen aztán a mélységes megvetés a kereszténységgel szemben s a maguk szent könyveinek és szokásainak nagyratartása, amelyeket egyébként közelebbről gyakran egyáltalán nem ismernek. A kereszténység igazi tartalmának közelebbi megismertetése egyfelől, az ő szent könyveik és szokásaik babonás és erkölcsileg alsóbbrendű vonásainak feltárása másfelől sokakat mégis csak előbb-utóbb felvilágosíthatna s egy messzebbről kiinduló tervszerű felvilágosító hadjárat közük sem maradhatna hosszabban eredmény nélkül. Főleg ha ez a felvilágosítás itt is olyan aktualitásokhoz kapcsolódnék, amelyek mellett ők sem mehetnének el közömbösen. Azonkívül, miképp a fentemlített indiai hithirdető mondja, ha a kereszténység Európában s Amerikában újabb lendületes térfoglalást érne el, ez a Kelet és Távol-Kelet büszke népeit is a kereszténységgel való komolyabb foglalkozásra serkentené.

    Szabad-e ilyen körülmények között egyszerűen a hit kegyelmének hiányában keresni a megmentés végső vagy egyetlen magyarázatát?

    Világtávlatok – A zsidók

    A zsidók elzárkózása és annak okai. – A közeledés művészete

    Egy nem egészen 20 millió lelket számláló közösség, amely a kereszténységet árnyéként kíséri végig évezredes vándorútján, állandóan együtt él a keresztény tömegekkel a nélkül, hogy azok hitét, gondolkozását, erkölcsét, ízlését magévá tenné látszólag s néha egyes rétegeiben valóban is a barátságos együttélés és kompenetráció formái közt, vajmi gyakran azonban lappangó ellenszenv, kölcsönös lenézés s időnkint erőszakos kirobbanásokban megnyilatkozó ellentétben: ez a zsidóság. S ami legsajátosabb: bár a zsidók köztünk élnek s iskoláinkban, irodalmunkban s főleg gazdasági életünkben velünk állandóan elvegyülnek, a kereszténység aránylag mégis ritkán talál módot és tesz módszeres erőfeszítést arra, hogy a zsidók közül legalább azokat, akik a keresztény tanítás fölsége s a keresztény szeretet melege által valóban megközelíthetők volnának, meg is közelítse s a kereszténység számára megnyerje.

    Igaz, a zsidóság egy részében engesztelhetetlen ellenszenv él a kereszténységgel szemben. Éppoly bizonyos azonban, hogy a zsidók közt is nagy számmal vannak jóhiszemű és becsületes szándékú emberek, akik csak azért nem közelednek a kereszténységhez, mert nincs, aki a kereszténység felé hívogassa s az útban álló gátlásokon átsegítse őket. Feltűnő, mily mély és őszinte Krisztus-vágy mutatkozik gyakran a zsidók közt, mihelyt ezeken a gátlásokon túl tudnak kerülni s a kereszténység belső szépségét szabadon engedik a lelkükön érvényesülni. Feltűnő tapasztalás az is, hogy a modern zsidóságot a legritkább esetben tartja meg ősei hitében a dogmatikai eligazodás s egészen más szempontok érvényesülnek benne rendesen, amikor a kereszténységtől távoltartja magát. Van, akit éppen az antiszemitizmuson való elkeseredés vet vissza fejlődésében, s aki azt mondja: azért sem hagyom ott üldözött népemet és felekezetemet. Van, akit külsőséges szempontok tartanak vissza: nem akarja idős szüleit áttérésével megszomorítani, azt akarja, hogy majdan őt is odatemessék, ugyanabba a temetőbe, ahol elhunyt ősei pihennek. A katolicizmus felé is, ha megtér, elsősorban nem dogmatikai elvek és érvek vonzzák, hanem többnyire inkább a kedélyhez szóló momentumok: a katolikus tan belső szépsége, moráljának tisztasága, istentiszteleti életének melegsége, a katolikus karitász hősiessége és hasonlók.

    Mindebből az következik, amit egyébként a tapasztalás is sokszorosan megerősít, hogy a zsidók jelentékeny részének a kereszténység számára való megnyerése éppen nem lehetetlen feladat. A zsidóság még legnagyobb anyagi és politikai sikerei közben is fájdalmasan érzi a keresztény kultúrközösségből való kizártságát s vajmi gyakran saját vallásrendszerének bizonytalanságát s ki nem elégítő voltát. Amint nem lehet durva vagdalkozással magunkhoz édesgetni a lelkük mélyén megsebzetteket, éppoly könnyű lenne jóindulatú figyelmüket felkelteni, ha őszinte szeretetet és segíteni akarást árul el közeledésünk. Hozzátehetjük: a zsidóság átlagos értelmisége s érzelmi hangoltsága sokukat különösen is alkalmassá teszi arra, hogy érveinket megértsék s vallásunk szépségeit megbecsüljék; sokszor nagyobb mértékben, mint ezt nemkatolikus keresztény felebarátainknál tapasztaljuk;

             A SZERETETTELJES KÖZELEDÉS nem jelenti azt, hogy lepleznünk vagy tagadnunk kellene a zsidóság nagy részének súlyos hibáit s százados terheltségeit, vagy hogy ne kelljen minden erőnkkel szembehelyezkednünk azzal az elferdült életfelfogással és erkölcsiséggel, amelyet a zsidóság destruktív része sokszor oly borzalmas lelkiismeretlenséggel képvisel. Csak nem szabad durva kézzel nyúlnunk a nyílt sebekhez s nem szabad, ami legjobban szokott fájni, vétkes általánosítással egy kalap alá fognunk a destruktív és a jóindulatú zsidóságot. Hangoztatnunk kell, hogy amikor Jézus Krisztushoz közelednek, nem lesznek hűtlenek őseik: a pátriárkák és próféták hitéhez, hanem ellenkezőleg: azoknak hitéhez térnek vissza, s hogy nem a mai zsidóság, hanem a kereszténység az ószövetségi vallás törvényes folytatása. Bátorítanunk kell őket s átsegítenünk a megtérés legfőbb érzelmi akadályán: hogy a zsidók majd ezentúl kirekesztik őket maguk közül, hogy nem azok az igazi keresztények, akik az Apostol intelme ellenére nem karolják fel szeretettel azt, aki kezdő és gyönge a hitben (v. ö. Róm. 14, 1.), de hogy viszont nekik sem szabad szem elől téveszteniök, hogy a puszta megkeresztelkedéssel még nem válik az ember teljes értékű kereszténnyé, s a keresztény társadalom megbecsülését a kereszténységen túl komoly és állhatatos keresztény élettel kell kiérdemelniök. Általában, hogy a neofitákból értékes keresztények váljanak, nemcsak konvenziós mozgalomra van szükség, hanem az áttérők különleges lelki gondozására is, szeretetteljes és figyelmes bevezetésére a keresztény hitéletbe.

In: Bangha Béla: A világhódító kereszténység/módszertani tanulmány/ Budapest, Pázmány Péter Irodalmi Társaság.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf