Nyirő Józseffel erről-arról. XXX. rész

    A távoli székely havasok világából kedves és fontos vendég érkezett Budapestre, Nyirő József, a „veretes székely író” személyében. A kisebbségi írók koalíciója és az Erdélyi Helikon magyarországi felolvasó estjei szólították székelyudvarhelyi otthonából Budapestre.

    Abban a reprezentatív írói csoportban, amely a felolvasóasztal mellől az élő szó erejével kíván közvetlen szellemi kapcsolatot létesíteni az utódállamokban és határon innen élő magyarság közt, Nyirő József a székelységet képviseli, azt a fajtát, mely annyi történelmi forgandóság közepett csodával határos módon, tömör egységben fennmaradt s melynek ő gyökeres ismerője, tragikumának, életsorsának, különös sajátosságainak leghívebb megszólaltatója. Az Isten igájában és a Kopjafák nagyszerű írójának a napokban új könyve kerül ki a sajtó alól, mely talán a legmélyebben járó alkotás valamennyi műve közt. Az én népem című regényében, mely kortörténeti dokumentumnak is beillik, egy frissen kiszaggatott élő darabját kapjuk a mai székely életnek…

    A népek halhatatlanok…

    Az ő „népe” munkás sorai közt élő ihletett költő és megfigyelő megrázó vallomása ez a könyv, a legmaibb székely problémákról, egyszerű falusi emberek életéről, válságáról, küzdelmeiről. Egy fiatal pap sorstragédiájának keretében messzi távlatokba tekintő történelmi igazságot kapunk: előttünk nyílik meg a Nagy Titok, a székelység fennmaradásának titka. A székely falunak léte folytonosságáért folytatott emberfeletti küzdelmét tárja elénk Nyirő, a nyelv tömör megjelentető erejével, elénk hozza összes figuráit, komor és üdén csillámló színekkel, sajátos ízzel és a kéteszű székely szólásforma egyéni zamatával. Ez a könyv egyben válasz is lesz a borúlátók aggályaira: nem kell félteni a félmilliós székely népet!… Ezt az igazságot fogja belőle leszűrni végső értelmezésben az olvasóközönség, melynek ezen a felismerésen túl maradandó élményt fog jelenteni Nyirő könyve.

    A könyv kapcsán feltettem a kérdést Nyirő Józsefnek: fejtené meg a székely titkot; egy magára utalt nép, melynek élete állandó küzdelem, elkeseredett védekezés a szétforgácsolódás kísértő veszélyével szemben, hogyan maradhatott fenn? A tudatosan és tudat alatt működő erők képesek lesznek-e továbbra is fenntartani a népek sorában?… és ha igen, akkor mi ennek a titka?…

    - A titok nem is titok tulajdonképpen. Kézenfekvő valóság. Látható, tapintható: nyílt titok. Fennmaradásuk a fajtámnak abban a természetfeletti ragaszkodásában rejlik, mellyel a maga kis világát körülöleli. Szinte hozzálényegül a természethez, az őt körülvevő világnak szerves része lesz, benne és által él. Életrevaló, bámulatos gyakorlati érzékkel megáldott természete mindenen átverekszik magát, emellett legyőzhetetlen életösztöne fizikailag is olyan teljesítményekre képesíti, melyek szinte a lehetetlennel határosak. a székely csak hegyeivel, az őt körülvevő világ megsemmisülésével pusztulhat ki. Az anyag pedig megmarad, csak változhatik, a székely is állandóan idomul, asszimilálódik, de áll és megmarad, s ezzel igazat szolgáltat Pius pápa mondásának: A népek halhatatlanok…

    A mai erdélyi író feladatai

    Az erdélyi örök tradíciók szerint az ott élő népeknek gyökeresen meg kell egymást ismerniök, hogy meg is szerethessék egymást. Egyik nép sem tüntethető el onnan, mint ahogy századok folyamán fennmaradtak. Életük körülményei, fennmaradásuk létfeltételei szervesen összefüggnek. A lelkek nagy összetartozásának fogalmát tudatosítani, a három nemzetet lelkileg közel hozni egymáshoz, ez a mai erdélyi író feladata, komoly hivatása. Az erdélyi író élete küzdelmes sorsvállalás legyen, hozzásimulás a földhöz, annak embereihez! Velük együtt és érdekükben élni!

    - Anyagiak? Ez sosem lehet szempontunk. Minden, amit kapunk: szeretet, megbecsülés.

    (Eszembe jut a máréfalvi öreg székely paraszt, akiről a nyáron hallottam. Egy ízben találkozott Nyirő Józseffel, és büszkeséggel említette fel, hogy 25 éve őrzi az író egyik fiatalkori novelláját s emellett falusi könyvtárába minden Nyirő-könyv bekerül a megjelenés után.) Csak ennyit kap Nyirő Jóska, de büszke, mert az ilyen gesztusok megett egy nép egységesen megnyilvánuló szeretetét érzi… Talán ő a legnépszerűbb székely a maga pátriájában is…

    A székelység névtelen román rajongója…

    Ilyen is van… Nemrégiben levelet kapott Nyirő József egy magát megnevezni nem akaró magas állású úrtól. Az ismeretlen irodalombarát hiányos magyarsággal, de töretlen melegséggel emlékezik meg az író munkáiról, azt írja, hogy a székelységet ezeken az írásokon keresztül ismerte meg és zárta szívébe. Csodálatot érez a székelység iránt, de az idő még nem érett arra, hogy nevét felfedve tegyen hitvallást a székelység mellett. Tősgyökeres román vagyok, de örömmel sietek elismerni, hogy fontos kultúrszolgálatot teljesít úgy román, mint magyar szempontból… – írja másutt a névtelen levélíró. – Nyirő pár héttel előbb a Keleti Ujságban nyílt levél formájában válaszolt* a nemes gondolkozású, ismeretlen katonának, s onnan vált közismertté ez az erdélyi viszonyok közt érthetően örvendetes gesztus.

    A székely dráma dolga…    

    Nyirő József a kolozsvári Magyar Színház megbízásából egykori népszínműveket dolgoz át és alkalmaz színre a mai követelményeknek megfelelően, de ezen túl a székely dráma dolga foglalkoztatja leginkább. Júlia szép leány című székely játékának nagy sikere tudatosította benne azt a meggyőződést, hogy meg kell teremteni a székely dráma műfaját. Kimeríthetetlen témakört és anyagot kínálnak erre a székely népballadák. Szinte kelletik magukat a feldolgozásra. A giccses, elrajzolt falusi figurák, az „ál-népszínművek” eltávolítják a közönséget a falu hamisítatlan világától. Hitelt és érvényt kell szerezni életízű, való életből merített népi játékokkal ennek az elárvult műfajnak. A dráma mellett egy másik téma is foglalkoztatja Nyirőt, a Siculicidium. A nagy székely nemzeti regény körvonalai már kibontakoztak benne. Orbán Balázs, a nagy székely rabonbán élete is megírásra kínálkozik…

    Adalékok egy későbbi memoár lapjaihoz    

    Nyirő József súlyos életpróbák árán érlelődött íróvá. Ezt bizonyítják azok az anekdotaszerűen elmesélt esetek, amelyekkel gazdagon megtraktált vendégszerető udvarhelyi házában.

    Paptanárként kezdte Besztercén, a szászok közt, aztán románlakta vidéken, kis magyar szigeten, Kidében malmoskodott. Bundában, báránybőr süvegben, csikorgó erdélyi telekben hozta be lisztjét Kolozsvárra, aztán lepallotta magáról a lisztet, és elment irodalmat csinálni, kultúrát terjeszteni az „erdélyi szemlésekkel”, Reményik Sándorral, György Dénessel, Moldován Pállal, Paál Árpáddal. 1920-tól lapot csinál, a Keleti Ujság belső munkatársaként menti az ő népét a magyar érzésnek, magyar szónak… Kemény, de méltányos bíráló, ostoroz, nevel, épít, a népéért égő kultúrharcos minden fegyverével… Ő fedezi fel Tamási Áront, a mesetermő székely képzelet-világ megszólaltatóját… 1931 óta visszavonultan élt egy darabig alsórákos birtokán, a nép közé vegyülten, mindennapi harcaikból részt kérve. Rövidebb idő óta a központi fekvésű Székelyudvarhelyen él, ahol eredeti székely stílusban, a családja segítségével s a saját keze munkájával házat épített magának. Napos kerttel, gyümölcsfákkal, kopjafás kerítéssel, galambbúgós kapuval. A székely íróhoz így is illik és úgy illenek hozzá a gyermekei is, mind a hárman szépségesen szép nevek hordozói: Nyirő Csaba, Réka és Ildikó…

 

Új Magyarság, 1935. november 10. (II. évf. 256. szám), vasárnap, 7. oldal.
Híradó (Pozsony), 1935. december 1. (XLVII. évf. 274. szám) 10. oldal
 
* Nyirő József: Válasz egy névtelen levélre, Keleti Ujság, 1935. szeptember 30., 7. oldal

szozattv


szozat a tiszta hang pozsonyicsata19 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf