Czóbel Minka: Czigány temetés

Széles, nehéz ásó - nyele sima, görbe -
Kerek csorba éle bemélyedt a földbe:
Hogy a sárga, nedves homokot felkapja,
Mint az érett szilva, hamvas lett a lapja.

Egyik ásó nyomot másik után rendén
Hányja egy nagy ember, - sem fiatal, sem vén -
Arcán a munkának ezer barázdája,
Nem sokat mosolygott jó szerencse rája.

Nem is volt nyomorult, megélhetett épen,
Csak hogy nem sok öröm volt az életében:
Munka, munka, dolog, nem is gondolt másra,
Most, hogy egyéb nincsen, ezt a vermet ássa.

Csikorog az ásó, sűrűbb a hant földje,
Kerek fehér pecsét van a sárga földbe.
Porladó koponya meszes fehérsége,
Szétvágja a szerszám gömbölyödő vége.

Hol a gondolatok egykor fogva voltak:
Némaság, por, homok - csöndesek a holtak.
Ez is csak ember volt - - régen itt pihenhet,
Most felette ássák az újabb sírvermet.

Felkap az esti szél egy-egy „holt” levelet,
Sűrűsödik a köd az őszi táj felett,
Csavarodik fehér ingadozó fátyla,
Akácgallyas, benőtt temető árkába.

Távoli harangszó ködsűrített légben
Ingadozva szállong a sivár vidéken,
Jön, megy egy hulláma az érc szülte hangnak,
Szomorú búgása falusi harangnak.

Temetődomb alatt elhaladó léptek:
Nehéz csizmás lábak sűrű sárba lépnek.
Közelednek lassan, nyolc-tízen lehetnek:
Szegényes alakok, - csak szegényt temetnek.

Dísztelen a menet, úgy a koporsója,
Szúette deszkából durván összeróva,
Durva suhogással szélit körülfogja
Fekete szemfedő keményített fodra.

Mint valami csolnak hullámzó vizeken,
Inog a koporsó a hat erős kezen,
Izmos barna karok nagy rudakon tartják,
Lépésök folytával ide-oda hajtják.

Mennek, énekelnek, felértek már végre
Fejfákkal ültetett halom tetejére.
Leszáll a koporsó remegő kötélen,
Árnyékot kap tőle a sötét sírverem.

Cigány volt a halott, muzsikus fajtából,
Brúgózni, úgy ahogy, tanult az apjától.
Sógora, testvéri, majd hozzá kerültek,
Kis fiával együtt öten hegedültek.

Tudott még ő bánni tégla, vályog, sárral,
Nyáron így keresett öreg asszonyával,
Puha száraz  pelyvát taposta a sárba,
Ez a tudománya se veszhetett kárba.

Oda áll kis fia a nyitott sír szélére,
Gyöngyháznál fényesebb nagy szeme fehére,
Barna szemcsillaga pedig könnybe lábad,
Égő tekintete elhomályul, bágyad.

Vedlett hegedűjét emeli most vállhoz,
Sárgás piros fáját szorítja állához,
Csak két húr van rajta, zsineg a két másik -
Az élelmes cigány még ezen is játszik.

Játszik érzésteljjel, sír a száraz fája,
Búcsút hegedül le az édes apjára
- Tompán omlik a hant, a húr sivít, harsog -
Hegedüli néki a Rákóczi-marsot.

szozattv


szozat a tiszta hang 2019 10 20 Ertektar Budapesti Székely Kör   2019. október 16. Takaró Mihály 1 elatkozottkoztarsasag nyiro plakat újpogányság szalonna alap 1 rakkonf1022 szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf