Nyirő Józseffel erről-arról. XXVIII. rész

A szűk Erdélyben és a lehetőségek hazájában: Németországban egyszerre született meg a zseniális ötlet – Drezdában valóság lett belőle, nálunk álmodozásba fojtották a terméketlenítő körülmények…

Berlini jelentés hozza hírül, hogy A. Börner drezdai mérnöknek sikerült olyan eljárást felfedeznie a hajóépítés technikájában, mely a hajóenergia 70–80 százalékát megspórolja és a hajó sebességét óránkint száz kilométerre emeli.

A berlini híradás kétségtelenül megérdemelt feltűnést keltett hozzáértő körökben, de nem hiszem, hogy bárhol is akkora szenzációt okozott volna, mint nálunk, itt, ahol most ezeket a sorokat írom: az Újság szerkesztőségében.

Ne vegye rossznéven a közönség, hogy ezúttal egy kicsit magunkkal, pontosabban szerkesztőségünk egyik tagjával foglalkozunk. Az eset érdekes is és közérdekű is, mert jellemző: ötlet, meglátás, fölfedezés – világviszonylatban jelentős – terem nálunk is. Az agyban rejtőzködő mag a teremtő erő gyönyörű megsejtésében, esetleg tiszta meglátásban lobban ki, csak nem éghet tovább, mert hiányzik a lángot tápláló levegő. Hiányzanak az eszközök, a pénz és a lehetőség, amely a kilobbanás pillanatának mámorát ne engedje elfakulni, hanem méltó eredmény kecsegtetésével táplálja tovább.

A dolog úgy kezdődött, hogy Nyírő József, az elismert író s jelenleg az Újság szerkesztője, mintegy évvel ezelőtt váratlanul technikai könyveket kezdett feltűnő buzgalommal tanulmányozni. A dolog feltűnt a vele együtt dolgozó munkatársaknak – nehéz újságíró kollégák elől valamit eltitkolni –, s enyhe heccelődés, jóízű tréfák születtek belőle.

- Tán nagy regényedre készülsz? – kerülgették a kérdések.

- Nagy lenne, ha elkészülne – válaszolt tréfás titokzatossággal, s igyekezett másra terelni a beszélgetést. A technikai könyvek azonban csakhamar naponkint váltakoztak a kezében, s olyan szakértelemmel beszélt hajószerkezetekről, turbinarendszerekről, erőátvitelről s mindenféle, íróember előtt szokatlanul rejtelmes dolgokról, hogy a tréfálkozó gyanúskodásnak komoly érdeklődéssé kellett érnie.

- Visszapártolsz a malomhoz? – aggodalmaskodtak közeli barátai.

- Többet érne, mint az erdélyi íráskodás – ütötte el megint a kérdést titokzatos mosolygással.

Egyszer aztán, mikor a kíváncsiság a legmagasabb fokra hágott, maga rántotta le a leplet a titokzatosságáról. A szerkesztőség egy másik tagjával tárgyalta meg, aki neves fizikatanár, s így hozzáértőként szerepelt. Mi, a többiek pedig a legnagyobb érdeklődéssel hallgattuk. Egy újfajta csónak tervét rajzolta föl, amellyel rengeteg hajóenergiát lehetne megspórolni, s amely, ha gyakorlatban is sikerül, forradalmat jelent a hajóépítési technikában.

- A hal se gőzerővel úszik – mondotta. A természet tehát maga mutatja meg a modellt, amelynek mintájára új csónakot s – az ötlet tökéletesedésével – új típusú hajókat lehet építeni.

Röviden, de elhihető erővel vázolta föl a tervét. A csónaknak halformája lesz; sőt kopoltyúkkal is rendelkezni fog. A kopoltyúkat helyettesítő tölcsér technikai elhelyezését, a szívóerő és a beáramló víz az örvény-fonalak felhasználását, a propeller elhelyezését, mindent megtervezett, és mintegy fél évvel ezelőtt előadást tartott nekünk. Sokan ismertük a tervét, ami annyira egyszerű volt, hogy szinte naivnak látszott. Mi tagadás, sokan mosolyogtunk. Nyírő azonban szinte fanatikus erővel hitt tervében, s a gyakorlati megvalósításon dolgozott. Terveket készített, számításokat végzett, modell-rajzok kerültek ki a keze alól, és az egészet közölte Szászi Ádám mérnökkel, aki a legkomolyabb megértéssel fogadta a tervet, kitűnőnek találta, és a terv technikai kivitelét kezébe vette.

Az idő telt, és persze pénz kellett volna hozzá, hogy a modell elkészüljön, és hely, hol kísérletezni lehessen. A gyakorlati megvalósítás ezen felül időt is kívánt, apró technikai kidolgozást. Nyírő azonban újságíró is, szerkesztő, akit a napi események kergetnek maguk előtt mindig új robotra. A terv élt benne, de csak lassan haladhatott a megvalósulás felé. Sajnos nem feküdhetett bele teljes energiával a megvalósításba.

Kedden este aztán megjött a berlini hír. A „hal-csónakot”, a „Pisztrángot” A. Börner drezdai mérnök föltalálta. Aki először fölfedezte a hírt, fönnhangon olvasta az egyes mondatokat, s a szerkesztőség tagjai minden újabb mondat után növekvő döbbenettel hallgatták. A drezdai mérnök csónaka ugyanaz, amit Nyírő hónapokkal ezelőtt megálmodott, eltervezett: ugyanaz a halforma, kopoltyúk, propeller stb. Mint két édes testvér, úgy hasonlított a két terv.

Most már csak Nyírő mosolygott. Hallgatta a felolvasást, de a mosolygásnak keserű árnyéka volt.

- Hadd el – vigasztaltuk –, tied a dicsőség, övé a pénz.

- Ezt kívántam volna én neki – bomlott nevetésbe a mosolygás, de én úgy éreztem, hogy a nevetésnek is keserű árnyéka volt.

    Újság /Kolozsvár/, 1927. február 18. /XXIX. évf. 1927. 37. szám/ 4. oldal

Kacsó Sándor, Kolozsvár /Az Újság tudósítójától/

szozattv


szozat a tiszta hang szept 9 15 ig nfz szept25 bartok 1080x636px slider jegy hu sinka plak Meghívó 2019. szeptember 20 konferencia 20190921 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf