Bartók Lajos: A magyar ifjúsághoz

A béke rózsahintő napja lángol
Fejed fölött, szép magyar ifjúság!
Tavasza köszönt, de nem tört le hazánkról
A jégbilincs még, s áll kemény tusát.
Nem, nem, barátim, a nagy március nagy
Ifjúságának örökösei,
A szabadságot, amit ők kivívtak,
Nektek kell békében megőrzeni!

Nem sápadt kincs ez, melyet élre verve
Szennyeskezű is megvéd zár alatt:
Piros erőnk a szabadság, a renyhe
Karokbul elszáll, helyet láncnak ad.
Ki bölcsőben a kígyót összetépte:
Hős Herkulest legyügzi egy fonál;
Kardot, vagy béke fegyverét e kézbe,
S nem öl rozsdával a tétlen halál!

Harc edzi a hőst és dönt egy csapással,
De munka-tűz acéloz jellemet;
Ki bék’ időn ég lelkes lángolással,
A századoknak csak az épített.
Föl ifjúság, mint riadóra, bátran,
Nem harcmezőn, de béke mezején!
A békét nyerjük meg most a csatákban
Ránk fog ragyogni diadalmi fény!

Hazám fia, birkózd le Spárta ifját
A palaestrán s Rómát a forumon,
S így szóla hon: «Ha ellenségek vívják
Bástyáimat, magamat lerontatom!
Mert bástyák gyermekeim! ifjú nem ismer
Szalmatüzet, nem gyöngeséget agg;
Féltő szerelmöknek babér nem is kell,
Az önfeláldozás babárja csak!»

Nézzetek vissza az élőképekre:
Új kort nyitottak ők e téreken!
Ajkon szabad szó, agyban szabad eszme,
S keblekben a szabad honszerelem.
Így vívtak ők ki halhatatlanságot,
Nagy szellemöknek békés diadalt,
Ez győz előbb, mint kardjok harcba vágott,
Hogy megbosszulja a bántott magyart.

Tekintsetek szét, mennyi ellensége
Szabadságnak, magyarnak egyaránt!
Üszköt dob a vakság a nap helyébe,
S a zsarnok tespedés örvénybe ránt.
A korszellem vasszárnyát meglegyintve,
Előre int, e nagy csatára föl!
Föl ifjúság, méltán elődeinkre,
Elsők legyünk, vagy szárnya elsöpör!