Nyirő Józseffel erről-arról. XXVII. rész

Vajon melyik más vidéki magyar városban találhat az ember olyan írókat, mint Nyírő József, Kisbán Miklós, Tamási Áron? Olyan politikai és kulturális vezetőket, mint Bánffy Miklós, Bethlen György, Kemény János? Hosszú névsorrá válna e cikk, ha fel akarnám sorolni azokat, akik Kolozsvárt és Erdélyt a magyar szellemi élet különb s más ízű tartományává teszik…

    Erre gondolok, amikor Nyírő József otthona felé igyekszem, a régim kanyargós, macskaköves, kolozsvári utcákon. S arra, hogy a mai Kolozsvárnak van olyan rangja a magyar kulturális életben, amit illenék néha felemlíteni a megvesztegető és történelmi jelző „Mátyás király városa” mellett…

    Nyírő József az Attila utcában lakik. Amikor odaérek, éppen ebédnél ül a család: alig tudom hirtelenében összeszámolni. Vannak vagy tizenketten. Kevés az idő: fényképezés közben beszélgetünk.

    - Egyelőre az a baj – mondja Nyírő József –, hogy azt sem tudjuk, mihez fogjunk. Ünnep ünnepet követ: vagy mi ünnepelünk, vagy bennünket ünnepelnek. Így azután alig marad idő a munkára: úgy értem, az írói munkára.

    Az író fia, Csaba, aki szenvedélyes amatőr fényképész, nagy ügybuzgalommal segít.

    - Apám, ülj ide e könyvek elé!… Nem jó, ne úgy tartsd a fejed, a fél arcod árnyékban van… Na, így jó lesz…

    Kis berregés, új fénykép készül.

    - No de azért „nem hallgatnak a múzsák” – nevet Nyírő József, és az íróasztala mellé ül. Előtte készülő regényének kézirata.

    - Mi s címe? – kérdezem. Csaba igazgat, izggul, újra kattan a fényképezőgép zárja.

    - Bojzás Küs Dani – mutatja az első oldalt Nyírő József. – Még van rajta párhónapi munka, de azt hiszem, érdekes lesz: megéri.

    A következő kérdés már kinn hangzik el az udvaron.

    - Miről szól az új Nyírő- regény?

    - Egyszerű történet – mondja Nyírő, kezében nagy bikaszarvból készült pásztortülökkel, ami úgy szól, mint Pesten a légvédelmi sziréna. – Bojzás Küs Dani elmeséli életét s a faluja sorsát úgy, ahogy az az istenhátamögötti, apró székely faluban folyik. Elmeséli házasságát, a maga közössége mindennapi, valóságos életét ízzel, humorral – már ahogy egy ilyen székely legényke mesélni szokott. Legszívesebben úgy nevezném ezt az írásomat, hogy „a mezők könyve…”

    Szájához emeli a pászztortülköt, belefúj. A sármányok, stiglicek és vadgalambok rémülten rebbennek föl a kert fáiról.

    Csaba izgatott.

    - Így tessék levenni a papát.

    Leveszem, de már búcsúzunk is: Nyírő Józsefet várja a szerkesztőségi asztal: sok dolog van a Keleti Újsággal, mióta hiuvatalos lap lett…

Demjén József : Ahol a „Bojzás Küs Dani”, az új Nyírő-regény készül…, Film Színház Irodalom, 1940. november 8–14. (III. évf. 45. szám), 9. oldal