Bódás János: Irigylem az útszéli vándort
Hiába kényelmes az ágyam,
zavart az álmom és a lelkem:
a város lázas életének
nyughatatlan lármája ver fel.
Rugóra jár itt még a szív is,
őrölve szitkot, vért és szennyet,
nincs békés hajlék, nincs meleg szív,
hol egy percig is megpihenjek.
És eszembe jut gőgicsélő
kicsiny korom, parányi múltam,
mikor virágzó bodzabokrok
alatt is édesen aludtam.
Apám, anyám arattak estig,
csak az Isten viselt rám gondot
s a légy se bántott: elhajtották
rólam a szélingatta lombok.
Hej! most tudom, a zűrzavarban:
a föld a pajzs, a föld a béke,
a csendre, új erőre vágyók
s a tiszta szívek menedéke.
A földben Isten szíve dobban
s minden bokoralj Isten háza,
- irigylem az útszéli vándort,
ki oda tér be éjszakára.
1929