Bódás János: A „tökéletes” ember
Tökéletes az ember, mint a gép,
s ily boldogtalan nem volt soha még.
Az Érdek gőze feszíti belül,
s mint a motor, fut érzéketlenül.
Mindent elér már, és mindent legyőz,
virágos útfélen sohsem időz,
sem csókra, sem örömre rá nem ér,
nyomában velő loccsan s drága vér!...
Tudás, erő már égig emelik,
s az égtől mégis mind messzebb esik.
Béke, boldogság régen elmaradt,
fönn száll, közömbös csillagok alatt,
Körötte mind dermedtebb lesz a lég,
s ráfagy szárnyára, szívére a jég!
Tökéletes az ember: szárnya van!
S nem volt még soha ily boldogtalan!
1940