Barkuti Jenő: Rianás

Álmosan, fázósan, botot sem mellőzve igyekeztem bevásárolni, merthogy tél van, csúszik az út, és hát az évek; meg az évekhez tartozó nyavalyák… Aztán a boltban egy pillantás a kenyérre, egy kiflikre és napi lapokra a pénztár előtt.   S ott, Magyar idők címlapját látva, Ady halotti maszkja állított meg. Mondhatnám: megfogta a szememet Ady halotti maszkja. Ady itt és most? Aztán egyszerre bevillant: Ady 100 éve január vége felé halt meg egy csütörtöki napon. Lám, mégis van itt még valami kultúrélet. Nem felejtettek el mindent a szerkesztőségekben.

Bizonyosan erről szól a vezércikk. Mi másról is szólhatna ilyen címlap fotóval? Aztán elfogott a rossz érzés. Mit írhat a kormánypárti lap Adyról, a nagy ’trógerozások, szőnyegbombázások után, ami a „királypárti„médiákból egyszer csak rá zúdítottak, és ami ránk is szakadt az utóbbi handabandás időben ? De hátha… Az idők változnak. Olvassuk el mit is írtak. Talán változott a metódus. És hát, száz éve már! Száz éve ! Uram atyám, milyen sok idő, és itt a literatúra kiszáradt mezőin, még mindig azokból a morzsákból csipegetünk, amit ők elhullajtottak… Próbáljuk meg harmadszor a Magyar időket. A két korábbi kísérlet talán csak rosszul sikerült.

S kellemesen csalódtam. Tóth Ida készített egy tanulmánnyal felérő interjút, Sipos Lajos irodalomtörténéssel, a száz éve elhunyt Ady Endre emlékére, amolyan visszaemlékezés és tisztelgés gyanánt.

Mondhatom tudományos alaposságú írás és mégis közétehető munka. Átlag magyarnak és filozoptereknek egyaránt jó olvasmány. Kicsit gyűjtemény, kicsit nosztalgia, emlékezet frissítő, a hányatott sorú, de soha nem feledhető költőnkről. Adyról ugyan is sokat tudunk. Minden mozdulatához, minden cselekedetéhez fűződik, egy legenda. Ebből bármit ki lehet sütni.

Ez az interjú azonban különös, figyelemre méltó munka, a mai krákogós világban. Sipos Lajos és Tót Ida úgy szaladt át Ady Endre rövidre sikerült viharos életén, ahogy az méltó, a már képzeletbe költözött, szíveket lázba hozó Ady Endréhez. Valahogy úgy szalad ez az interjú is, ahogy az ősz szalad végig a Szent Mihály útján nesztelen. Szinte észrevétlenül és mégis mély nyomot hagyva a lélekben, Ahogy akkor az idő szaladt ott Párizsban és a nagy érzés kiváltotta, ami költészetünk egyik legszebb darabját lett.

Sok mindenkit érintett ebben írásban Sipos Lajos: Szabolcska Mihálytól, Kosztolányi Dezsőn át Oláh Gáborig. Minden lényeges szereplőről, minden fontos momentumról akad egy gondolata, megpendített egy elfeledet hangot; mindazoknak, akiknek valami közük volt a betűkhöz. Talán csak az utolsó „ a” betűt hagyta ki, amit Ady utoljára leírt… De ezt talán nem is kellett már leírni. Így volt teljes ez a kolumnás írás. Egy kicsit olyanra sikerült, mint amikor tél végén nagy sóhajtással, vagy sikollyal, rian a jég. Fel kell kapni a fejet, a hang irányába kell nézni, mert valahol, valami furcsa dolog történt…

Mit mondhatnék még a kellemes meglepetés után , itt és most, a nagy kupamérkőzések, szögletrúgások párducvetődések, százmilliókat érő sztár futballisták pályázatnyerések és dühödt ökölrázások idején?

Talán azt, és azt is halkan: tetszett az írás. Olyan volt, mint hidegben, hóban, fagyos éjszakában, magyar pásztortüzek melegének sugárzása, mint forral boros bögre, a dermedt kéznek, meleg bor a fejnek. Jó ugyan is egy kicsit magyarnak, kótyagosnak lenni a pusztulásra szánt betűk, versek, könyvek, hamvadó tüze mellett. Jó egy kicsit vissza- visszaemlékezni régi boldogabb időkre, amikor a vers és a szépírás, formálta a közízlést. A tiszta beszédre, jó erkölcsre oda figyeltek. Amikor tisztelet volt az igaz szónak, s nem csak a sok pénz számított; és szégyen volt hazudni, lopni, csalni. Merthogy annyi minden bent szorul az ilyen megemlékezések nyomán a tudatban, amit jó volna , de nem lehet elmondani, mert összefacsarodik a szív.

S Adyra emlékezve, a sok bánat , szomorúság váratlanul előkerült . pedig ilyenkor, legalább most, jó volna feledni a sok ocsmányságot, szemrebbenés nélküli hazugságot, melldöngetést, harci kiáltást, ami életünk része lett. Amit szeretnénk feledni. Amit Ady is feledni próbált, amit oly sokszor elénekelt, mert tavaszt, jobb , szebb időt várt. Gyógyulást és szép tavaszt remélt. Talán hitt még abban, hogy énekelhet új tavaszról. Bizonyosan meghallotta a messziről, távoléról szálló rianást is ,a tavasz hírét. De az a tavasz, már nem az ő tavasza lett.

2019.január

szozattv


szozat a tiszta hang aranyalmas dedik2019 POLGI könyvbemutató 2019 Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf