Nyirő Józseffel erről-arról. XXV. rész

    Halljad Havas, halljad…

                               A Jézusfaragó ember – színművéről
                                     a Jézusfaragó ember – a szerzőről

    Aki ismeri Erdélyt, imádja, aki sohasem látta, szereti, szereti, mert a székelyek – imádják.

    A szeretet Golf-árama megolvasztja a közömbösség jéghegyeit is.

    Azoknak, akiknek a sors nem adta meg, hogy láthassák Erdély bérceit, égbenyúló fenyőszálfáit, hogy megismerhessék a székelyek csodálatos lelkiségét, azoknak körében most megjelent az erdélyi irodalom legmagasabb szálfája, Nyírő József, aki kéziratában, mint valami mágikus erejű iratban, magával hozta az erdélyi havasok levegőjét, magukat a havasokat és a székelyeket. És a mágikus iratot hogy kibontották, a Nemzeti Színház színpadán máról holnapra égbeszökkentek a hegyek, a fák, megcsillantak a fészik, felfehérlettek a harisnyák és kipiroslottak az erdélyi szívek.

    Mióta a Jézusfaragó ember darabjának próbáit megkezdték, a színházból a tiszta hegyi levegő beáramlott a főváros utcáiba, az érdeklődés felvillantotta a szemeket, pár nap előtt, amidőn a pénztár megkezdte a jegyek árusítását, rövidesen ki kellett akasztani a táblát: Minden jegy elkelt.

    Azóta pedig viszik, hordják a jegyeket az ötödik, hatodik előadásra.

    Fogadásból lettem íróvá

    Meginterjúvoltuk az írót. Egyszerűbb szobában nagy emberrel még nem beszéltünk. A székelyek otthonában két fehér vaságy, szekrény és asztal minden bútorzat. Annak, aki maga vágta a fákat, s a vállán gabonazsákokat hordott, nem kell fényűzés, sőt ez is kényelem.

    Amilyen egyszerű a szoba, olyan egyszerű maga az író. Ami a legmegkapóbb, hogy szerénységét nem kendőzi – szerénykedéssel. Tudatában van értékének, csak éppen, hogy ezt a értéket kisebbnek látja, mint a valóság, nem büszke rá, mert rendeltetésnek tartja. Nem állítja ezt szóval, csak kiütközik a beszélgetés során.

    Mikor megkérdezzük, hogy miképpen lett íróvá, elmosolyodik, és azt mondja:

    - Fogadásból.

    Hihetetlennek és könnyednek hangzik, mégis igaz. Véletlenül lett íróvá? Igen, ha lennének véletlenek, s ha minden véletlent nem titokzatos szálak bogoznának sorsszerűvé.

    - Volt egy ismerősöm – beszéli –, aki írogatott itt-ott cikkeket az újságokba, egy-egy novellát is, lassankint húzogatni kezdte az orrát, megjátszotta az írót, s hosszas előadásokat tartott arról, hogy milyen nagy dolog az írás, milyen rendkívüli képességeket követel meg egy egyszerű novella is. Bosszantott a hivalkodás, s véletlenül azt találtam mondani, hogy nem lehet ez túl nagy dolog, fogadni mernék; ha nekiülök, én is tudok novellát írni, talán még jobbat is. Erre fogadtunk, talán két liter borba. Neki is ültem később, és megírtam első novellámat. A vén Külü1. Ez volt a címe. A fogadásban azonban az is benne volt, hogy el kellett helyeznem írásomat. Beküldtem az Életnek, amelyet akkor Andor József szerkesztett, s hamarosan választ is kaptam. A levélben Andor nemcsak arról tudósított, hogy a novellát közli, hanem felszólított, hogy küldjek többet is.

    A hála színezi a hangját, amikor ezt mondja:

    - Andor Józsefnek köszönhetem a legtöbbet. Ő szoktatott önkritikára, s ő irányított a székely néplélek területére. A nyomtatott betű mérge természetesen engem is inficiált, s belső örömmel fogtam hozzá az íráshoz, bár nem rendszeresen. Jelentek meg írásaim többfelé, így a Katholikus Szemlében, de legtöbbet mégis inkább a magam örömére írtam. Azután jött a háború, amely után falura költöztem. A csendben és szellemi magamra-hagyatottságomban kimélyítettem és felépítettem a magam természet- és világszemléletét.

    A pályázatok favoritja

    Ezerkilencszáztizenkilencben indult meg Erdélyben az irodalom virágzása. Az én feltűnésem a Vásárhelyen megindult Zord Idő folyóirathoz kapcsolódik. A Zord Idő vers- és novellapályázatot hirdetett, s én György Dénes tanár bíztatására beadtam a pályázatot. Novellám, amelynek ez volt a címe: Haldoklik a székely, első díjat nyert. A verspályázatot Tompa László nyerte. Senki sem sejtette, hogy kik vagyunk. Így indultunk együtt. Pályadíjat tűzött ki a Napkelet is, s ezt is megnyertem. A pályázatok célja a tehetségek felkutatása volt. Pályázatot hirdetett történelmi műre az Ellenzék is. Szégyen, gyalázat, de azt is én nyertem meg.

    Az írói pályafutás egyes állomásai közé szemléltető kép kerül.

    - Mint molnár, kocsim előtt rossz fehér lóval vámgabonát meg benzint szállítottam a városokból a malomba. Városba menet vittem magammal a kéziratokat.

    Nyírő József ugyanis, aki tanári pályára indult, sorsfordulatok után valóságos molnár lett. Mint molnár-író, járt be az Erdélyi Szemléhez, s vett részt azokon az írói összejöveteleken, amelyeket Paál Árpáddal tartottak. Itt olvasgatták fel egymásnak írásaikat, bíztatták egymást munkára.

    - Lelki és szellemi édesapánk volt – rezdül meg benne ismét a hála húrja –, az ő bíztatása nélkül talán abba is hagytam volna az írást. Az ő nagy erkölcsi és etikai átölelésének köszönhetem, hogy megmaradtam az irodalom útján. Maga is szerelmese a székely népnek, maga is küzdelmes sorsot élt. Az élet egymáshoz verte a fejüket, ez lett lelki összetartozóságunk alapja.

    A molnárkodásnak azután vége szakadt. A pályázatok hatása alatt Weiss Sándor, a Keleti Ujság igazgatója levelet írt, hogy látogatná meg.

    - Csizmában, bricseszben, báránybőrös sapkában és mázsás zsákok nyomával a kabátomon köszöntöttem be a szerkesztőségbe, ahol az igazgató meglehetős hűvösen fogadott. Nem nézte ki belőlem azt a Nyírő Józsefet, akit elgondolt, aki a bécsi egyetemet végezte, s aki mégis parasztnak is paraszt, molnárnak is molnár. A beszélgetés során aztán eltűnhetett ruhámról a zsákok nyoma, a báránybőr sapka, és leszerződtetett. Ezerkilencszázhuszonegy január elsején vonultam be a laphoz egyházi, iskolai és irodalmi ügyek referense voltam. Örömmel tölt el, hogy a sajtó útján az erdélyi egyházak jelentőségét a közvélemény előtt is emeltem.

    - Ebben az időben Kolozsvárott nem lehetett lakást kapni: hárman húzódtunk meg egy legénylakásban, a malmot a feleségem vezette még egy évig. Ezerkilencszázharmincegyig voltam újságíró, szerkesztő, aztán hazamentem Alsórákosra, ahol néhány hold földünk volt.

    A félreértések elkerülése végett meg kell jegyeznünk, hogy ez a gazdálkodás paraszti munkát jelentett. Néhány hold föld nem tűr meg gazdájának urat.

    - Ekkor jelent meg Kolozsvárott a Jézusfaragó ember című kötetem, A sibói bölény, az Isten igájában és a többi.

    Aki az ekével a lelkét is szántotta

     

    Miközben néhány holdját művelte, az ásóval, kapával, ekével a lelkét is szántotta, mélyítette, porhanyította s vetette be, kalászba szökkenő emberi értékekkel.

    - Számunkra székelyeknek – mondja – minden munka nemes, minden munka érték, amihez erkölcsileg is ragaszkodni kell. Az, hogy írói munkásságom milyen értékű, az számomra csak másodrendű kérdés, elsőrendű az, hogy – igaz és valóság. Abban a Jézusfaragó emberben, aki pénteken a Nemzeti Színházban irtja az erdőt, magam is benne vagyok, mert együtt vágtam, irtottam a fákat a többi székellyel. És hiszem, hogy ezt a valóságot a közönség meg is érzi, mert ez adja meg a mű erejét; megérzi, hogy kezemben éreztem a székely ember keze melegét, s éreztem, hogy miként melegít a lelke. Írni csak így lehetséges. Velük kell élni, testvéri sorban, magas erkölcsi alapon, mert akinek tekintélye romlik, azzal szemben a szűkszavú, királyi gőggel rendelkező székely néma lesz és megközelíthetetlen, mert csak azt becsüli, akit példának tekinthet.

    Mikor három gyermekét, Csabát, Rékát és Ildikót iskoláztatni kellett, Székelyudvarhelyre költözött. Ez időben jelent meg: Uz Bence, Székelyek, Havasok könyve.

    Most a Hargita aljában lakik, Attila székhelyének közelében, ahol kővértek, Attila kőre vésett törvényei őrzik a székely anyaváros emlékét.

    Végül a magyar és román irodalom kapcsolatára terelődik a szó. Kiderül, hogy a románok legelőkelőbb folyóirata, a Boabe de Grâu (Búzaszemek)2 megjelentette Ilie Daianu fordításában parádés művét. Románul In jugul Domnului a címe az Isten igájában című regényének, sőt mi több, Bucuta, a folyóirat szerkesztője pályázatot hirdetett a regény illusztrálására. A pályázatot Gy. Szabó Béla nyerte. És most jelenik meg az Isten igájában hollandul, német nyelven Bécsben; olaszul Az én népem kiadása készül.

    Égbenyúló havasok – a színpadon

    A beszélgetés után a Nemzeti Színházba mentünk, hogy megnézzük a Jézusfaragó ember házi főpróbáját.

    Mikor a függöny szétmegy, szegényes hajlékban látjuk a Jézusfaragó ember feleségét (Somogyi Erzsi) és két kis csemetéjét. Az istenadták éhesek; apjuk, a művész, rőzsét szed az erdőben.

    Szíven üt, első szava szíven üt az asszonynak, aki a vértanú feleség minden szenvedésével és reménységével remeg a színpadon. Az első könnyek akkor tódulnak szemünkbe, amikor a jószívű szomszédasszony megtölti tejjel a csuprot, hogy a gyermeke ne feküdjenek le éhen. A második könny akkor kívánkozik a szembe, amikor a hazatérő férj darab szalonnájára vágyódva villannak a gyerekszemek, s az anya – milyen maghatóan játssza ezt Somogyi Erzsi – játékkal vonja el figyelmüket a szalonnáról. Mennyire fáj, hogy játszatnia kell őket; azt, hogy ő nem eszik, nem is érzi…

    A szenvedést azonban elűzi az öröm fénycsóvája. Az egyház meg akarja venni a Jézusfaragó ember faragott Jézusát a templom számára. Jézus tejet, kenyeret, szalonnát fog hozni.

    És ekkor kihozza lepellel bevonva a művész a feszületet. Amikor leveszi a leplet, irtózat fojtogatja a torkunkat. Borzalom. A pap, a presbitérium iszonyodva tekint a feszületre: nem Jézus ez, nem is Krisztus, csak valami vérdermesztő kegyetlenség a kereszten. A művész a maga lázadó, vad szenvedését formálta a keresztre.

    A pap, a presbitérium szinte megtörten távozik.

    Nincs tej, nincs kenyér, nincs szalonna.

    A faluban haldoklik valaki.

    - Főtisztelendő úr – fordul távozó paphoz, az összetört művész –, ha meghalna a haldokló, ajánlom a családnak. A koporsót szépen és jutányosan csinálnám meg. Hadd teremtsek a koporsóból kenyeret.

    Azután odaborul az esti imájukat mondó gyerekekhez, s azt kéri, imádkozzanak, hogy a haldokló meghaljon.

    Fenségesen megrázó a szenvedésnek ez a pillanata. És ekkor jön a havasokról el egy ember, akinek felgyújtott házából a művész kimentette gyermekeit. Hálából hajlandó vele megosztani munkáját – a favágást. És a vézna ember boldogan csap a derék székely tenyerébe.

    - Te vagy az első ember, aki kenyeret kínáltál – árad hangjából a hála, az öröm, a feloldottság.

    És elindul fát vágni a havasokba.

    A szerzőre, a beszélgetésre gondolunk.

    Nyírő azonban nem ezzel a lélekkel indulhatott el fát vágni a havasokba.

    Az üres nézőtéren szinte halljuk a közönség tetszésmoraját, amikor a második felvonásra széthúzódik a függöny, és szinte beleesünk a havasok kellős közepébe. A friss enyvszag az illúzió szűrőjén át ózonná válik, s a munkások verejtékszagúvá. Gyönyörű kép. És szívet fájdítóan, lelket emelően gyönyörűek a szavak, a mondatok, amelyek a lassan csillagsátor alá búvó tisztáson elhangzanak.

    Szegény lelkek, szelíden bölcs szava hangzik itt: olyan szegények, hogy nekik csak az Istenre telik.

    - Halljad havas, halljad! – hangzik hegy-völgyben a kiáltás.

    - Mi baj – hangzik föntről a visszhang.

    - Nincs baj – száll vissza a felelet –, csak Éltes Dávid halódik, búcsúzni kíván.

    De nem tudja a Miatyánkot, amit a gyónásba penitenciául kapott.

    Az ellensége mondja el helyette.

    - Mire te oda felérkezel, már ott lesz a Miatyánk…

    És mikor a második felvonás után lehull a függöny, és eltűnnek a csillagok, és világos lesz a rivalda, Németh Antal, az igazgató s az egész együttes a lelkes munka boldog tudatával beszélik meg, ami még szükséges – de halkan.

    A havasok templomi csendjébe nem is illene a hangos szó.

 

Budapesti Hírlap, 1937. szeptember 30. (LVII. évf. 222. szám), 5. oldal 
Ellenzék (Kolozsvár), 1937. október 10-én, ((LVIII. évf. 234. szám), 6. oldal (rövidítve) 
Máriáss Imre

/1/ Nyírő gyermekkori barátjával, György Gézával kötötte a fogadást. Elbeszélése, A vén Külü 1910. június 10-én jelent meg az Életben.
/2/ A folyóirat 1933-as és 1934-es évfolyamában jelent meg román nyelven az Isten igájában.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf