Nyirő Józseffel erről-arról. XXV. rész

    Halljad Havas, halljad…

                               A Jézusfaragó ember – színművéről
                                     a Jézusfaragó ember – a szerzőről

    Aki ismeri Erdélyt, imádja, aki sohasem látta, szereti, szereti, mert a székelyek – imádják.

    A szeretet Golf-árama megolvasztja a közömbösség jéghegyeit is.

    Azoknak, akiknek a sors nem adta meg, hogy láthassák Erdély bérceit, égbenyúló fenyőszálfáit, hogy megismerhessék a székelyek csodálatos lelkiségét, azoknak körében most megjelent az erdélyi irodalom legmagasabb szálfája, Nyírő József, aki kéziratában, mint valami mágikus erejű iratban, magával hozta az erdélyi havasok levegőjét, magukat a havasokat és a székelyeket. És a mágikus iratot hogy kibontották, a Nemzeti Színház színpadán máról holnapra égbeszökkentek a hegyek, a fák, megcsillantak a fészik, felfehérlettek a harisnyák és kipiroslottak az erdélyi szívek.

    Mióta a Jézusfaragó ember darabjának próbáit megkezdték, a színházból a tiszta hegyi levegő beáramlott a főváros utcáiba, az érdeklődés felvillantotta a szemeket, pár nap előtt, amidőn a pénztár megkezdte a jegyek árusítását, rövidesen ki kellett akasztani a táblát: Minden jegy elkelt.

    Azóta pedig viszik, hordják a jegyeket az ötödik, hatodik előadásra.

    Fogadásból lettem íróvá

    Meginterjúvoltuk az írót. Egyszerűbb szobában nagy emberrel még nem beszéltünk. A székelyek otthonában két fehér vaságy, szekrény és asztal minden bútorzat. Annak, aki maga vágta a fákat, s a vállán gabonazsákokat hordott, nem kell fényűzés, sőt ez is kényelem.

    Amilyen egyszerű a szoba, olyan egyszerű maga az író. Ami a legmegkapóbb, hogy szerénységét nem kendőzi – szerénykedéssel. Tudatában van értékének, csak éppen, hogy ezt a értéket kisebbnek látja, mint a valóság, nem büszke rá, mert rendeltetésnek tartja. Nem állítja ezt szóval, csak kiütközik a beszélgetés során.

    Mikor megkérdezzük, hogy miképpen lett íróvá, elmosolyodik, és azt mondja:

    - Fogadásból.

    Hihetetlennek és könnyednek hangzik, mégis igaz. Véletlenül lett íróvá? Igen, ha lennének véletlenek, s ha minden véletlent nem titokzatos szálak bogoznának sorsszerűvé.

    - Volt egy ismerősöm – beszéli –, aki írogatott itt-ott cikkeket az újságokba, egy-egy novellát is, lassankint húzogatni kezdte az orrát, megjátszotta az írót, s hosszas előadásokat tartott arról, hogy milyen nagy dolog az írás, milyen rendkívüli képességeket követel meg egy egyszerű novella is. Bosszantott a hivalkodás, s véletlenül azt találtam mondani, hogy nem lehet ez túl nagy dolog, fogadni mernék; ha nekiülök, én is tudok novellát írni, talán még jobbat is. Erre fogadtunk, talán két liter borba. Neki is ültem később, és megírtam első novellámat. A vén Külü1. Ez volt a címe. A fogadásban azonban az is benne volt, hogy el kellett helyeznem írásomat. Beküldtem az Életnek, amelyet akkor Andor József szerkesztett, s hamarosan választ is kaptam. A levélben Andor nemcsak arról tudósított, hogy a novellát közli, hanem felszólított, hogy küldjek többet is.

    A hála színezi a hangját, amikor ezt mondja:

    - Andor Józsefnek köszönhetem a legtöbbet. Ő szoktatott önkritikára, s ő irányított a székely néplélek területére. A nyomtatott betű mérge természetesen engem is inficiált, s belső örömmel fogtam hozzá az íráshoz, bár nem rendszeresen. Jelentek meg írásaim többfelé, így a Katholikus Szemlében, de legtöbbet mégis inkább a magam örömére írtam. Azután jött a háború, amely után falura költöztem. A csendben és szellemi magamra-hagyatottságomban kimélyítettem és felépítettem a magam természet- és világszemléletét.

    A pályázatok favoritja

    Ezerkilencszáztizenkilencben indult meg Erdélyben az irodalom virágzása. Az én feltűnésem a Vásárhelyen megindult Zord Idő folyóirathoz kapcsolódik. A Zord Idő vers- és novellapályázatot hirdetett, s én György Dénes tanár bíztatására beadtam a pályázatot. Novellám, amelynek ez volt a címe: Haldoklik a székely, első díjat nyert. A verspályázatot Tompa László nyerte. Senki sem sejtette, hogy kik vagyunk. Így indultunk együtt. Pályadíjat tűzött ki a Napkelet is, s ezt is megnyertem. A pályázatok célja a tehetségek felkutatása volt. Pályázatot hirdetett történelmi műre az Ellenzék is. Szégyen, gyalázat, de azt is én nyertem meg.

    Az írói pályafutás egyes állomásai közé szemléltető kép kerül.

    - Mint molnár, kocsim előtt rossz fehér lóval vámgabonát meg benzint szállítottam a városokból a malomba. Városba menet vittem magammal a kéziratokat.

    Nyírő József ugyanis, aki tanári pályára indult, sorsfordulatok után valóságos molnár lett. Mint molnár-író, járt be az Erdélyi Szemléhez, s vett részt azokon az írói összejöveteleken, amelyeket Paál Árpáddal tartottak. Itt olvasgatták fel egymásnak írásaikat, bíztatták egymást munkára.

    - Lelki és szellemi édesapánk volt – rezdül meg benne ismét a hála húrja –, az ő bíztatása nélkül talán abba is hagytam volna az írást. Az ő nagy erkölcsi és etikai átölelésének köszönhetem, hogy megmaradtam az irodalom útján. Maga is szerelmese a székely népnek, maga is küzdelmes sorsot élt. Az élet egymáshoz verte a fejüket, ez lett lelki összetartozóságunk alapja.

    A molnárkodásnak azután vége szakadt. A pályázatok hatása alatt Weiss Sándor, a Keleti Ujság igazgatója levelet írt, hogy látogatná meg.

    - Csizmában, bricseszben, báránybőrös sapkában és mázsás zsákok nyomával a kabátomon köszöntöttem be a szerkesztőségbe, ahol az igazgató meglehetős hűvösen fogadott. Nem nézte ki belőlem azt a Nyírő Józsefet, akit elgondolt, aki a bécsi egyetemet végezte, s aki mégis parasztnak is paraszt, molnárnak is molnár. A beszélgetés során aztán eltűnhetett ruhámról a zsákok nyoma, a báránybőr sapka, és leszerződtetett. Ezerkilencszázhuszonegy január elsején vonultam be a laphoz egyházi, iskolai és irodalmi ügyek referense voltam. Örömmel tölt el, hogy a sajtó útján az erdélyi egyházak jelentőségét a közvélemény előtt is emeltem.

    - Ebben az időben Kolozsvárott nem lehetett lakást kapni: hárman húzódtunk meg egy legénylakásban, a malmot a feleségem vezette még egy évig. Ezerkilencszázharmincegyig voltam újságíró, szerkesztő, aztán hazamentem Alsórákosra, ahol néhány hold földünk volt.

    A félreértések elkerülése végett meg kell jegyeznünk, hogy ez a gazdálkodás paraszti munkát jelentett. Néhány hold föld nem tűr meg gazdájának urat.

    - Ekkor jelent meg Kolozsvárott a Jézusfaragó ember című kötetem, A sibói bölény, az Isten igájában és a többi.

    Aki az ekével a lelkét is szántotta

     

    Miközben néhány holdját művelte, az ásóval, kapával, ekével a lelkét is szántotta, mélyítette, porhanyította s vetette be, kalászba szökkenő emberi értékekkel.

    - Számunkra székelyeknek – mondja – minden munka nemes, minden munka érték, amihez erkölcsileg is ragaszkodni kell. Az, hogy írói munkásságom milyen értékű, az számomra csak másodrendű kérdés, elsőrendű az, hogy – igaz és valóság. Abban a Jézusfaragó emberben, aki pénteken a Nemzeti Színházban irtja az erdőt, magam is benne vagyok, mert együtt vágtam, irtottam a fákat a többi székellyel. És hiszem, hogy ezt a valóságot a közönség meg is érzi, mert ez adja meg a mű erejét; megérzi, hogy kezemben éreztem a székely ember keze melegét, s éreztem, hogy miként melegít a lelke. Írni csak így lehetséges. Velük kell élni, testvéri sorban, magas erkölcsi alapon, mert akinek tekintélye romlik, azzal szemben a szűkszavú, királyi gőggel rendelkező székely néma lesz és megközelíthetetlen, mert csak azt becsüli, akit példának tekinthet.

    Mikor három gyermekét, Csabát, Rékát és Ildikót iskoláztatni kellett, Székelyudvarhelyre költözött. Ez időben jelent meg: Uz Bence, Székelyek, Havasok könyve.

    Most a Hargita aljában lakik, Attila székhelyének közelében, ahol kővértek, Attila kőre vésett törvényei őrzik a székely anyaváros emlékét.

    Végül a magyar és román irodalom kapcsolatára terelődik a szó. Kiderül, hogy a románok legelőkelőbb folyóirata, a Boabe de Grâu (Búzaszemek)2 megjelentette Ilie Daianu fordításában parádés művét. Románul In jugul Domnului a címe az Isten igájában című regényének, sőt mi több, Bucuta, a folyóirat szerkesztője pályázatot hirdetett a regény illusztrálására. A pályázatot Gy. Szabó Béla nyerte. És most jelenik meg az Isten igájában hollandul, német nyelven Bécsben; olaszul Az én népem kiadása készül.

    Égbenyúló havasok – a színpadon

    A beszélgetés után a Nemzeti Színházba mentünk, hogy megnézzük a Jézusfaragó ember házi főpróbáját.

    Mikor a függöny szétmegy, szegényes hajlékban látjuk a Jézusfaragó ember feleségét (Somogyi Erzsi) és két kis csemetéjét. Az istenadták éhesek; apjuk, a művész, rőzsét szed az erdőben.

    Szíven üt, első szava szíven üt az asszonynak, aki a vértanú feleség minden szenvedésével és reménységével remeg a színpadon. Az első könnyek akkor tódulnak szemünkbe, amikor a jószívű szomszédasszony megtölti tejjel a csuprot, hogy a gyermeke ne feküdjenek le éhen. A második könny akkor kívánkozik a szembe, amikor a hazatérő férj darab szalonnájára vágyódva villannak a gyerekszemek, s az anya – milyen maghatóan játssza ezt Somogyi Erzsi – játékkal vonja el figyelmüket a szalonnáról. Mennyire fáj, hogy játszatnia kell őket; azt, hogy ő nem eszik, nem is érzi…

    A szenvedést azonban elűzi az öröm fénycsóvája. Az egyház meg akarja venni a Jézusfaragó ember faragott Jézusát a templom számára. Jézus tejet, kenyeret, szalonnát fog hozni.

    És ekkor kihozza lepellel bevonva a művész a feszületet. Amikor leveszi a leplet, irtózat fojtogatja a torkunkat. Borzalom. A pap, a presbitérium iszonyodva tekint a feszületre: nem Jézus ez, nem is Krisztus, csak valami vérdermesztő kegyetlenség a kereszten. A művész a maga lázadó, vad szenvedését formálta a keresztre.

    A pap, a presbitérium szinte megtörten távozik.

    Nincs tej, nincs kenyér, nincs szalonna.

    A faluban haldoklik valaki.

    - Főtisztelendő úr – fordul távozó paphoz, az összetört művész –, ha meghalna a haldokló, ajánlom a családnak. A koporsót szépen és jutányosan csinálnám meg. Hadd teremtsek a koporsóból kenyeret.

    Azután odaborul az esti imájukat mondó gyerekekhez, s azt kéri, imádkozzanak, hogy a haldokló meghaljon.

    Fenségesen megrázó a szenvedésnek ez a pillanata. És ekkor jön a havasokról el egy ember, akinek felgyújtott házából a művész kimentette gyermekeit. Hálából hajlandó vele megosztani munkáját – a favágást. És a vézna ember boldogan csap a derék székely tenyerébe.

    - Te vagy az első ember, aki kenyeret kínáltál – árad hangjából a hála, az öröm, a feloldottság.

    És elindul fát vágni a havasokba.

    A szerzőre, a beszélgetésre gondolunk.

    Nyírő azonban nem ezzel a lélekkel indulhatott el fát vágni a havasokba.

    Az üres nézőtéren szinte halljuk a közönség tetszésmoraját, amikor a második felvonásra széthúzódik a függöny, és szinte beleesünk a havasok kellős közepébe. A friss enyvszag az illúzió szűrőjén át ózonná válik, s a munkások verejtékszagúvá. Gyönyörű kép. És szívet fájdítóan, lelket emelően gyönyörűek a szavak, a mondatok, amelyek a lassan csillagsátor alá búvó tisztáson elhangzanak.

    Szegény lelkek, szelíden bölcs szava hangzik itt: olyan szegények, hogy nekik csak az Istenre telik.

    - Halljad havas, halljad! – hangzik hegy-völgyben a kiáltás.

    - Mi baj – hangzik föntről a visszhang.

    - Nincs baj – száll vissza a felelet –, csak Éltes Dávid halódik, búcsúzni kíván.

    De nem tudja a Miatyánkot, amit a gyónásba penitenciául kapott.

    Az ellensége mondja el helyette.

    - Mire te oda felérkezel, már ott lesz a Miatyánk…

    És mikor a második felvonás után lehull a függöny, és eltűnnek a csillagok, és világos lesz a rivalda, Németh Antal, az igazgató s az egész együttes a lelkes munka boldog tudatával beszélik meg, ami még szükséges – de halkan.

    A havasok templomi csendjébe nem is illene a hangos szó.

 

Budapesti Hírlap, 1937. szeptember 30. (LVII. évf. 222. szám), 5. oldal 
Ellenzék (Kolozsvár), 1937. október 10-én, ((LVIII. évf. 234. szám), 6. oldal (rövidítve) 
Máriáss Imre

/1/ Nyírő gyermekkori barátjával, György Gézával kötötte a fogadást. Elbeszélése, A vén Külü 1910. június 10-én jelent meg az Életben.
/2/ A folyóirat 1933-as és 1934-es évfolyamában jelent meg román nyelven az Isten igájában.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf