Indali Gyula: A honvédek
»Előre te honvéd, előre huszár!
Megtelve keservvel a szív, s a pohár.
A szent haza vészben! Előre! A vér:
A nemzet hála s a hősi babér!«
A múlt dala volt ez! … Óh, hogy sietének
A vészbe’, viharba’ elesni szegények!
A férfi vezér leve, hős a gyerek!
S a hitves, a lány, s anya nem kesereg.
Küzd, mint az oroszlán és győz a sereg.
S a nemzet imája, reménye velek.
– – De hah! mi e csönd? … Hol a tábori lárma?
Az asszony imája, a bajnokok álma?
Hol csattog a kard? Hol a kürt rialdalma?
Az ős haza színei merre lobognak?
Mért pörg nesze fátyolon át a doboknak?
Halál kire tátog a puska csövén?
A sír kire vár a bitófa tövén?
Előre te honvád, előre, huszárok.
Vár gyáva bitófa s a jeltelen árok.
Eladva az eszme, eladta viszály!
Sír, jajgat a nemzet… örül a király!
»Előre te honvéd! Előre huszár!
Megtelve örömmel a szív, s a pohár!
Fölírva a zászlón: »Előre!« A bér:
Csatázni, elesni – az idegenér’!«
Korunk dala ez… s ti kiszálltok a síkra.
– De hol van a szemből a hajdani szikra?
A férfi vezér s íme hős a gyerek:
S a hitves, a lány s anya nem kesereg?
Temetve, feledve a régi sereg?
S a nemezt imája, reménye velek?…
Az öltöny a kard joga újra kinyerve,
Ím, zeng a vezénysző édes, honi nyelve:
De hol van a tüzér az ágyúcső mellett?
– Elvéve a villám, meglopva a felleg!
Győz újra a honvéd, – de játszik a harcán…
S kél gyáva mosoly deli harcfiak arcán…
– – Aludj, te sereg! Legyen áldva a holt!
Tiétek az eszme, … miénk csak a zsold!
Előre, te huszár! Előre te honvéd!
Hisz megvan a mente, a csillag, a gomb még!
Föl! Hadcapatok daliái! A bér:
»Csatázni s elesni – az idegenér’!«