Gavallér János: Az uralkodó zűrzavar

A felhatalmazással bíró képviselő kötelessége hangoztatni azt a nézetet, amellyel felhatalmazást szerzett. Az ellenzék tehetetlensége, hogy rosszul értelmezik a munkájukat, ugyanis nem az a dolguk, hogy megszerezzék a hatalmat. A mindenkori ellenzéknek az a dolga, hogy rávilágítson konkrétan a helytelen gyakorlatra. A demokráciát rosszul értelmezik, ugyanis a mérlegnek nem az a dolga, hogy mint képzelik sokan, egyszer ide, egyszer oda billenjen, nem, a demokrácia arról kellene, hogy szóljon, hogy az emberek bizalma azok irányába nyilvánuljon meg, akik képesek olyan döntések meghozatalára, amiben kifejeződik az elvárásuk. Valljuk be, az átlagnak sorozatos csalódást okozott eddig a hőn óhajtott szabad világ.
No, nem kell a regnáló erőnek kihúznia magát, hiszen csak azt bizonyítja, hogy a média mantrázással időről-időre talál olyan helyzetkonfliktust, amivel megítélése szerint terelhető a közgondolkodás. Emlékezzünk vissza a programbeszédekre:
"Én azt mondom, ideje volna ezen már változtatnunk. Legyen most másképp. Legyen úgy, ahogy igazságos. Fizessenek a hazugok! Először fizessenek a hazugok! Fizessenek azok, akik becsapták, megtévesztették és félrevezették az embereket!"
"Összefogni, együttes erővel és az elsöprő többség hangján ki kell mondani: területi követeléseink vannak. Vissza akarjuk kapni a hazánkat, a saját országunkat azoktól, akik magánvállalatként kezelték, és csődbe vitték."
"A jelenlegi bankárgondolkodást mindenki érdekében meg kell változtatni. A pénzalapú gazdaságból ma két szereplőt megpróbálnak kihagyni, az embert és a munkát. Vissza kell adni a munka örömét."
„mert valakinek vissza kell fizetnie a hiányzó pénzt. De miért mindig a vétleneknek, a tisztességesen dolgozóknak, a munkájukat becsülettel végzőknek? Miért mindig őket veszik elő elsőként?"
Valahogy mégis mindig a multik érdekei érvényesül, még a túlóra törvénnyel is. Valaki egyszer azt is mondta, na, nem szó szerint, hogy ne azt nézzék, amit mondok, hanem, amit teszek. A mások malmára hajtott víz nem őrül a mi malmunkban. Az lehetetlen, hogy ne legyenek tisztába a képviselőink azzal az egyszerű ténnyel, hogy a magyarországi bérek megalázóan alacsonyak és érdekes mód ezzel a kérdéssel senki nem akar igazán érdemben foglalkozni, ugyanakkor a vezetői bérek elérik, sokszor meg is haladják az EU-s szintet (hivatkozás, elvinnék a jó szakembereket – kérdés, a dolgozókat vihetik?).
Érdemes lenne ebben a kérdésben Norvégia mintáját követni, ahol a vezetői bérek csak bizonyos mértékben haladhatják meg a legalacsonyabb béreket. Azaz a valóságban, az északi országokban a legalacsonyabb béreket a magasabb bérekből keresztfinanszírozzák. Ennek egyik eredménye, hogy relatíve alacsonyak maradnak a társadalmi különbségek.   Egy kimutatás szerint csak Bulgária és Görögország van mögöttünk a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya szerint. Talán ez nem éppen sikernek nevezhető.  Nagyon nagy baj, hogy az elégedetlenséget hagyják a sutban porosodni, így ez előre vetíti, egy majdani olyan pillanat eljövetelét, ahol kiszámíthatatlan események következhetnek be.

Az az út nem járható, tisztelt képviselők, hogy hőbörögjünk egy kicsit és dőzsöljünk tovább a pozíciókból adódó kényelmi helyzetben. Az emberekben él a megalázó kirekesztettség, míg a vezetőiknek éves fizetésük arányában jár prémium (premizált munkakörök), addig a dolgozóknak löknek valami alamizsna féle összegű juttatást. Káosz van a demokráciában és a súly a dolgozókra nehezedik, az emberek lelke sérült és orvoslására egyelőre nincs jelentkező…


2018.12.19.
Kapcsolódó: http://www.szozat.org/szozatarh/showpage.php?pid=300

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf