Szabó Gyula: A magyarról

Ahány magyar, annyi a pártviszály,
Egyből százat, ezeret is csinál.
Azért piros a nap is az égen:
Haragszik rá régen, nagyon régen.

Ahány magyar, annyi jó szív lélek…
(Boldog vagyok, hogy közöttük élek.)
Hogy ne adná az ingét jó szóra?...
Végsőt neki nem is ver az óra!

Ahány magyar, haj! még több az átok…
Úgy sújtják, mint a villámcsapások.  
Mégis-mégis csak más baját szánja,
De az övét – oly büszke – nem látja.

Ahány magyar, tudja Mohács óta:
Szomorú lesz mindig csak a nóta.
Hogy is lenne kedve más nótára,
Ha ezerek hullanak rakásra.

Ahány magyar, annyi nemes lélek,
Azért én hát mégse-mégse félek.
Áll még a hős keblek ős Budája,
Úgy nézek rá, mint a szivárványra.

                           1919