Nyirő Józseffel erről-arról. XXI. rész
A székely fenyvesek szerelmese, ha a kötelessége a fővárosba szólította is, hű maradt ihlete fő forrásához, az erdős tájhoz, amelyben élt, s amelyet annyira szeretett. A Pasaréti bérelt lakást, a Hűvösvölgy peremén, budai helyek alján, a friss levegőtől átjárt őszi ligetek mentén. Modern bérpalotában lakik, sötét és zegzugos folyosón botorkálunk első emeleti lakásának ajtajához. Felesége nyit ajtót, és már tessékel befelé igaz székely szívességgel.
Egy pillantás a lakásra. Érdekes, hogy ez a puritán író mennyire egyszerű lakásában is. Bútorai örvendetesen egyéniek, rengeteg emlék, szobor, metszet, kép, koszorú, mind-mind a szép írói pálya emlékei.
- Halljuk, hogy új darabot írt, melyet a Vígszínháznak nyújtott be, s nemsokára a Pesti Színházban már bemutatásra is kerül.
Mosolyogva néz ránk, azután halkan, lassan megszólal az alkonyi szobában, a méla csendben.
- Semmiféle új darabot nem írtam. Egy réges-régi, számtalanszor és különböző társulatok által előadott darabomról van szó: a Júlia szép leányról. Még az elnyomás éveiben, a kisebbségi sorsban támadt az az ötletem, hogy felfrissítem a vajúdó magyar színpadot, s műkedvelő társulatommal egy székely népballadára épült dramolettet zenei kísérettel bemutassak. Mert maga az irodalom is mindig a nép nyelvéhez és lelkéhez nyúl vissza, ha meg akar újulni. Haáz F. Rezső, az ismert székely festő készítette műkedvelő társulatom számára a díszleteket, melyek visszaidézték a hajdani székely történelmi világ komoly atmoszféráját. A kísérőzenét dr. Keresztes Károly ügyvéd szerezte, ezzel is alkalmazkodtunk az énekszóval előadott ősi székely népballada hitelességéhez.
- Hogyan? Saját színtársulata is volt? Új kezdeményezés ez a magyar írók között…
- Másképpen nem is lehetett volna. A magyar színészet ügye nagyon rosszul áll Erdélyben. Tehát az értelmiségi emberek vállalták magukra, hogy magyar öntudattal teli színházat csináljanak a magyar parasztságnak. Dr. Bíró Lajos, ma járásbíró és Jodál Katica voltak társulatunk „sztárjai”. Szekéren jártuk be a nagyobb székely városokat. Elmentünk Marosvásárhelyre, Csíkszeredára. Brassóban szabadtéri előadást rendeztünk, és Tordán Bethlen Mária grófnő műkedvelő gárdája is nagy sikerrel adta elő darabomat.
- Mi volt a siker titka?
- A dolog nyitja egyszerű. Ismert ősi székely balladákat szedtem elő s olvasztottam szintézisbe. A Júlia szép leányt, a Fogoly katonát és a Kerekes Izsákot.
- Egyébként min dolgozik?
- Újra Erdély vonz. Az a téma, amit egy nagyszabású regényekben megírni készülök, az én életemnek valóságos és tragikus része volt. Nagyon jól ismerem a témát, hisz öt évig lelkészkedtem az elnyomatás éveiben. Erdélynek azon a táján, melyben a szórvány magyarság éli idegen tengerben, keserű életét. Regényem az 1914 előtti magyar tragédiáról beszél, melyről bizony akkor oly keveset tudott a napsütéses ország. Azt a problémát, a nemzetiségi kérdést szólaltattam meg, ahonnét elindult Erdély végzete. A magyar föld sorsa a tárgya regényemnek, ahol tárgyilagos igazságot szolgáltatok mindenfelé, nemcsak a magyar földet felvásároló román bankok ellenében, hanem bizony saját mulasztásainkat is megmutatom ritka írói őszinteséggel. Regényem tehát ugyanazt az örök problémát tárgyalja, akárcsak mostani darabom: a magyarság erdélyi sorsát…
Film Színház Irodalom, 1943. november 19–25.
/VI. évf. 47. szám/, 6. oldal