Nyirő Józseffel erről-arról. [XX. rész]

vitéz Dezséry Endre beszélgetése Nyírő Józseffel, Kolozsvár, [1941] augusztus 22.

Budapest csak fél füllel hallott Erdély kérdéséről, mely külön kolozsvári rádióleadót követel. Ha bárkit megkérdezünk itt, Erdély „fővárosában”, szakszerűen és lelkesen kifejti ennek a kívánságnak igazán elfogadható és alapos okait.

„Mindenki” ért ehhez a kérdéshez. Az erdélyi nép tud és akar harcolni a kultúráért, s egyáltalában nem zárja ki szellemi harcából az ifjabb korosztályokat, talán még gyermekeiket sem. Apák és fiúk, öregek és fiatalok vállvetve küzdenek egy kérdés megoldásán, erre tanította meg őket rabságuk. Itt mindenről kellett mindenkinek tudnia, hogyha az élen küzdő tapasztaltak kezéből kicsavarják egy-egy eszme zászlaját, azonnal át tudja venni a következő évfolyam.

Diákkal, színésszel, egy grófkisasszonnyal, s végül magával az eszme első harcosával, Nyírő József íróval beszéltem erről a kérdésről.

Így szólt Kiss Egon, a diák:

- Kell. Nagyon sokunknak gyenge vevőerejű rádiója van. Alig tudjuk fogni a budapesti adást. Itt különösek a tektonikus viszonyok. Néprádiót egyáltalában nem használhatunk. Pénzünk pedig drága készülőkre nincs.

A színész nyilatkozta:

- Külön erdélyi műsorral csak az egyetemes magyarság gazdagodna – mondja Várady Rudolf kolozsvári nemzeti színházi tag. – Mi másképpen látunk. Csak egy példát említek: önök azt mondják, fehér bor, vörös bor. Mi így fejezzük ki magunkat: sárga bor, vörös bor. Ha jobban megfigyeli, az a „fehér” szín valóban „sárga”…

A grófkisasszony nevét nem írhatom ki. Kolozsvárott tanul ugyan gróf B. Kati, de még megszállott területen ének hozzátartozói. A kis mágnáskisasszonykával egy önkéntes diákmunkatáborban találkoztam egy szamosvölgyi községben. Éppen bivalyt mosott. Bivalyt mosni, fejni: veszedelmes mesterség! Nagyon sok asszony, lány messziről elkerüli a néha ok nélkül megvaduló, erős állatot.

- Külön kolozsvári rádió a mi elszakított magyar életünk vigasztalója lenne. Az az egy-két hír, a magyar Rádióban felcsendülő Himnusz, Hiszekegy, hazafias előadás volt huszonkét év alatt eddig is a mi megtartónk, vezetőnk, védelmezőnk. Ha külön rádiónk lenne, az fokozottan hozhatná a hazafias szellemet, amelyből nekünk nem elég, az „anyaországbelieknek” pedig a jelenlegi adagolásban is megfelel – felelte Kati kontesz.

Magyar Athénná akarják fejleszteni Kolozsvárt

Amikor beléptem a Keleti Újság szerkesztőségébe, különös hangulat fogott el. Egy szerkesztőség, bárhol a világon érdekes, változatos életű. De itt az Ellenzéknél, úgy néztem körül, mint valami értékes múzeumban. Az asztaloknál gépelő, dolgozó újságírók, a magyar betű munkatársai, művészei szinte megmagasztosodnak, hiszen Kolozsvárott magyar lapot írni egyenlő volt: napról napra életveszedelemben forogni azért, hogy a magyar élet megmaradjon, s a romon virág nyílhasson. Ezek az urak, asszonyok, lányok, akik ezt a hivatást szolgálják itt, vigyáztak a nyelvünkre a „hóban viruló rózsára”, mint egyik vezérük, Reményik Sándor nevezte. Ezek a talán anyagilag szegény (egy vers ára 3 pengő volt!) magyarok, akár csak hírt írtak, akár vezércikkekben vezették itt sínylődő testvéreinket, megérdemlik egytől-egyig az igaz megbecsülést, a szeretetet és hálát.

A „főszerkesztő” úr – Nyírő József – is apró szobában – kezdem a beszélgetést – Nem közvetítőt, rádióleadót kér Kolozsvár címen. És kezembe kerültek a vitaírások is. Erről szeretnék valamit hallani. Mi pattantotta ki ezt a cikket?

- Hazatérésünk első idejében felmerült a terv, hogy külön rádióleadó állomást kapunk. Gróf Teleki Pál akkori miniszterelnök és Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter urak az erdélyi vezetőkkel való tárgyalásaik alkalmával több ízben is nyilatkoztak ez irányban.

„Magyar Athénné” akarjuk fejleszteni Kolozsvárt, melynek egyeteme, operája, Nemzeti Színháza után rádióra is van szüksége.

Sokan vannak, akik egyáltalában nem is tudnak róla, s nagyon kevesen veszik igénybe az átmeneti, egészen kis hatósugarú közvetítőt, melyet már berendeztek Kolozsvárott. Egyéb megoldásra váró kérdéseink mellett háttérbe szorult a rádió kérdése. Biztos tudomásomra jutott, hogy a gróf Teleki által megígért külön rádió helyett mindössze egy és egynegyed wattos közvetítőállomás felállításával vélik kielégíteni Erdély igényeit.

- S ekkor írta meg Főszerkesztő úr cikkét, az augusztus hó elsejei Keleti Újság 3. oldalán, mely oly nagy visszhangot keltett a keleti részeken, és odahaza is?…

- Igen, de átirattal fordultam Kolozs megye főispánjához, a város polgármesteréhez, s mint az Erdélyi Párt itteni elnöke, a párt központi vezetőségéhez is, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket.

- Azt írta Főszerkesztő Úr, hogyha Kolozsvár nem kap rádiót, ez „lebecsülése” lenne az erdélyi főváros jelentőségének, melyet a rádiótársaság elfeledve, hogy külön országrészről van szó, a többi közvetítőállomások színvonalára süllyeszt alá?

- Tisztelet adassék a Felvidéknek – mondta Nyírő József –, de Erdélyben fokozottabban fennállanak azok a szempontok, melyek Kassát előtérbe helyezték a rádiószolgálat terén. Nem ajándékot, kitüntetést várunk. Olyan feladataink vannak, melyeket egy akármilyen kitűnő műsorú központi, budapesti rádió-állomással szolgálni nem lehet.

1. ellensúlyozni kell azt a rádiópolitikát, melyet a szomszédban folytatnak, szinte óráról órára,

2. vállalnunk kell a céltudatos, felvilágosító szellemi munkát,                    

3. a huszonkét év alatti, rendkívüli örömmel és megnyugvással figyelt rádió gazdasági felvilágosításnak nagy szerepe van a különleges erdélyi gazdasági élet fejlesztésében, tömegével tolulnak fel az okok, de talán elég ennyi is. Ezeket soroltam fel cikkemben is.

- Lett-e hatása a cikknek, átiratoknak?

- Illetékes tényezők máris döntöttek, az MTI hivatalosan is kiadta, miszerint teljes mértékben osztják elgondolásainkat. A jelen körülmények között csak átmeneti, de nem végleges megoldás lesz a közvetítő felállítása, de feltétlenül megkapja Kolozsvár a külön rádiót!

- Milyen műsort képzel el, Főszerkesztő úr?

- Az erdélyi ember előbb a házát építi meg, s aztán gondol a berendezésére. Ezen még nem sokat töprengtünk. Ránk nézve a művészi és szórakoztató műsorszámok csak másodrendűek. A mi rádióállomásunk nemzeti, sőt történelmi szerepre hivatott.

- Gondolhatnak egyesek „üzleti vetélytárskodásra” is… – mondjuk végül.

- Mi nem akarunk különszakadni a budapesti rádiótársaságtól. Üzletileg semmi áron sem! Az ő szándékaikat, tudásukat, szakértelmüket, szervezőtehetségüket ismerjük, és eddig végzett eredményes munkájuknak elismeréssel tartozunk a kezdettől fogva.

Az erdélyiek remélik, hogy a rádióvita egyelőre való befejezése nemcsak elaltatása nagyfontosságú kultúrkérdésünknek, hanem annak a közeli – talán egy éven belül – megoldásának első jele.

Pest, 1941. augusztus 22. /III. évf. 191. szám/, 7. oldal

szozattv


szozat a tiszta hang Hungarovox 12 19 jankocsm archiregnum1209 sztkorona MINI szentmihálynap kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf