Mécs László: A síp

Itt vagyok újra őz-lesen.
A kicsi tisztás kedvesen
zengeti tücsök-nyájait,
a margaréták bája int,
harangvirágok inganak,
utolsó csókot int a Nap.
Ülvén vadászi székemen,
kicsit pirít a szegyenem
midőn most arra gondolok,
hogy a szerelem szent dolog
s evvel csalom meg a balog
bakot, míg sípon sípolok.
Egy kis szeles bak hirtelen
rejtekből ugrik, itt terem
s a virágos tisztásra ront
botor-vakon, mint egy bolond.
Lelőhetném. Elkergetem.
Szép agancs,m vén bak kell nekem.

Az esti csend mélyén ülök.
A síppal nyolcat fütyülök,
a síp szerelmi szót közöl
s avar közől, bokrok közől
a vén bak indul, okosan
szaglász, megáll, megint oson,
megáll, neszel, csak türelem,
húzza a sípszó, szerelem,
arany lasszó, titkos fonál,
lám, már a tisztás-parton áll,
a Hold megcsillan a csövön,
a bak most rámnéz. Meglövöm.

Nem mozdulok. Ezüst a csend.
Merengek. A fülembe cseng
egy régi, régi, régi síp,
mely Ádám óta mindig így,
ily észvesztőn csendet hasít
s lombok közül, gondok közül,
azt vélvén rögtön üdvözül,
jön, jön a férfi, ott terem,
mint fiatal bak hirtelen,
– vagy évekig jön, okosan,
gyanús-gyanakvón lép, oson,
húzza-halasztja, senkinek
ne lenne rabja, nem siet,
– mégis kiér leányszívek
szép tisztására, gyöngy-karok
gyöngyvirág-rétjén andalog,
eper-száj, nefelejcs-szemek
felé sodródva megremeg,
itt is verem, ott is verem,
de Titok húzza, szerelem.
A sípot ki is zenget? ?
Akárki, mindig jaj neki,
akár Élet, akár Halál,
akár Sátán: szíven talál!
Boldog, vagy nem a szerelem:
a vége mindég gyötrelem,
az anyáknak is szenvedés,
a szívben hétfájdalmú kés!

Merengek. Színezüst a csend.
A régi síp fülembe cseng.
Hajszálon múlott, Istenem,
hogy nem könnyeztél estemen,
oly ifjú voltam s esztelen.

A Hold nevet. Megyek haza,
mint az Idő egy méhkasa:
negyvenkét éve rajzanak
a kis perc-méhek s ezalatt
ó mennyi piros méz, kacaj
gyűlt bennem s bánat-barna baj!
A Hold pajzánul integet
s a porba rajzol engemet,
arany sugár-ujj remete
árny-képet fest: ha fekete
Halál sípol majd, senki sem
leli meg árnyék-rajzomat.
Akkor mind-mind kirajzanak
a perc-méhek s mézes szívem
az Istenemnek elviszem.