Fáy Ferenc: Tiborc új éneke

Bánk-bán, Nagy Úr, a porba hulltam.
Néped vagyok, a föld, a mag,
az ős-gyökér, Uram, ne engedj.
Fajtád széthull, nem lesz több gyermek,
nem lesz család. – A renyhe had
húsunkat marja. Nézd az arcot,
téphetnek erről még le sarcot?
Cafatba lóg a két kezem.
Nagy Úr, ki tart ekét a földnek?
Nézz rám, nem bírom, összetörtek…
Nincs házam, földem, éhezem.
Az asszonyom halálra marták,
a lányom, Bánk, ma megvetett,
fekély piszkítja tiszta arcát…
Vedd el döfd át az életet.
Tiporj, rúgj szét s én nem kiáltok,
számról nem hallasz vádpanaszt
Uram, Tiborc kér, régi híved,
döfd át kardoddal ezt a szívet,
hiszen mit ér egy rongy paraszt?
Mit ér, ha teste roncs s fekélyes
erők rohasztják ő nevét?
Pusztulj paraszt, Bánk is ma gyáva
rettegve bújik önmagába
s nézi, hogy tépik nemzetét.
Föl hát Nagy Úr, hagyj itt a porba.
Pár óra még ez átkozott
paraszti élet. Vár a pompa,
indulj, temesd hited a borba,
Ottó is várja asszonyod.
Add át neki, hisz csókra szomjas,
hadd tépje száz meráni ordas,
hisz magyar csók kell és neked
meglesz, Nagy Úr, szintén a béred:
olasz ringyó kívánja véred.
Vidd hát, vidd hát az életed.
S hogy széthullunk, mi rongy paraszttok,
a nép – hogy lassan elveszünk –
ne szóljon arról szád panaszt ott,
Uram trágyának jók leszünk.
Bocsáss Uram, szolgád ma gyenge,
bocsáss a szóért s én megyek.
Vár még a nádas tiszta csendje,
erdők vadonja, zord hegyek…
Megbújok ott, de majdha kürtöd
bosszúját zúgják új szelek,
előlépünk kaszás Tiborcok,
– hazátlan, rongy, paraszti sorsok –
és küzdünk, harcolunk veled.

Addig, Nagy Úr, az ég veled.

szozattv


szozat a tiszta hang szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf