Szathmáry István: A híd

Ki a költő? A mindig álmodó,
A mindig mindenen csodálkozó
Örök gyermek, ki sárkányt ereget,
Padláslétráról nézi az eget, –
S úgy döngeti a titkok kapuját.
Ki mindent meglát, bár semmit sem ért,
S rajongni tud a ki búzaszemért,
És megdalolja, mint bűvös csudát,
Mikor kalásszá nőtt zizegve lágyan.
Az ő szívében, mint az óceánban,
A mindenségnek képe tükrözik
Szférák dalától, – le az ördögig,
A csillagoktól, – le a pocsolyáig,
Sátánkacajtól – Krisztus mosolyáig.
A költő lelke óriási könnycsepp,
Mit Isten szem sírt. Nem vízözönnek,
Nem szennyes árnak szánja őt az Úr,
Hanem, hogy ott a megbékült azúr,
Szelíd mennybolton úgy ragyogjon árván,
Mint nagyszerű híd: százszínű szivárvány,
Melyen kijuthatsz a fakó világ
Szűk börtönéből…
        Díszharmóniák
Bomlott korának költője, köszöntlek.
Botor tusáknak, vasnak, vérnek, könnynek
Éjfátyolába szőtted álmaid,
S a fényük mégis elragad, vakít.
Magyar mesék nagy, büszke álmodója,
Bármerre mégy: szerelmesed a róna
S a vadvirágos, venyigés hegyoldal,
Ahol születtél. Enyelegve csábít
Vidám huszárok ajakán a bordal
S leánykacajnak omló, lágy ezüstje.
Romlott Bizánc aranyló kupoláit
Hiába nézed… bíbor párafüstje
Nem kell szívednek… Márton kanonoknak
Lelkében ősi bánatok zokognak:
A Thonuzóba kürtje zeng belül,
Melytől dacos pogánnyá lelkesül,
És Bisonnyé huj, ismét lóra kap.
Alpár vezérnél nincsen magyarabb!
Alpár vezér ma, – holnap: Hunyadi,
Ki egyhez ért csak: vérét ontani
A szent ügyért, mint hű, nemes lovag.
Ha ellensége nincs, szélmalmokat
Hív bajvívásra. Vagy szent lángra gyúl,
Vagy tetszhalottak bús álmába hull,
Melyből csak zengő kürt szavára ébred.

Ily harsonának hallom a tiédet:
Amint kibontja büszke szárnyait!
Széchenyi lelke. Épül már a híd,
Nyugathoz fűzi Ős-Levédiát,
S az álmodó, bús Napkelet fiát
A munka izzó versenyére hívja.
S így lesz Magyarhon újból csatasíkja
Két nagy titánnak: már Kossuth szavátúl
Milljók szívében égi szikra, láng gyúl,
S Petőfi zengi már a szent szabadság
Új himnuszát…
        Így volt. Igen. A híd
Volt úttörőnk. Amikor felavatták,
Pillérein egy nemzet álmait
Hordozta büszkén. S mind valóra váltak:
Új élet termett útján a halálnak.
S e gyászos korban ülve ünnepet,
Nem nyújthatok méltóbb babért neked,
Mint ezt kívánva: zengő harsonádat
A nemzet értse meg. Művészi lelked
A rab magyarnak új hidat teremtett.
Oltár e híd, hová áldozni járhat
Nagy és kicsiny; mint Vesztaláng lobog.
Testvérei: útjelző fároszok.
Kövesse népünk ezt a Vesztalángot,
S így teljesedjék, Mester, legszebb álmod:
Kapcsolja hozzánk egy napon a híd
Letűnt nagyságunk büszke ormait!

szozattv


szozat a tiszta hang csurkaszentmihályi Egy az Isten 1117 Fényességes csillagok 1124 bevonulás A5 Matyas 1129 szentmihálynap napéjnapfor Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf